Jelentős javuláson megy keresztül a Boeing a tavalyi gyengébb év után, a vállalatot segítik az egyre növekvő megrendelések, valamint a javuló pénzügyi teljesítménye is. A bevételnövekedést főként a kereskedelmi repülőgépeket gyártó üzletág hajtja, míg profitabilitás terén további javulásra lenne szükség. A részvény árfolyamképe alapján korábbi lokális csúcsai felé veheti az irányt, amit a megjelenő aranykereszt, az indikátorok és az elemzői optimizmus is támogatnak.

A Boeing kiemelt szerepet tölt be a repülőgépgyártó szektorban, emellett a vállalat körüli kilátások jelentősen javultak a tavalyi gyengébben sikerült év után, miután a Trump-kormányzat közreműködésével több jelentős megrendelést is elnyert a cég. 2025 májusában például Donald Trump katari látogatását követően jelentette be, hogy a katariak 160 Boeing gép megvásárlására tettek ajánlatot, összesen 200 milliárd dollár értékben. Ezenfelül kedvező hírnek számított július elején, hogy a korábbi negatív besorolás helyett stabil minősítést kapott a Boeing a Fitch Ratings-től, kiemelve a vállalat javuló pénzügyi rugalmasságát és erősödő termelési mutatóit.

Ebből is adódóan a Boeing részvénypiaci teljesítményére egyelőre idén nem lehet panasz, a részvény bőven felülmúlja az S&P 500 index idei teljesítményét (13 százalék) a maga több mint 22 százalékos emelkedésével. Kérdés persze, hogy folytatódhat-e az idei felülteljesítés és a részvény körüli optimizmus, mindenesetre az erősödő fundamentumok bizakodásra adnak okot, ráadásul a részvény idén már 30 százalékos pluszban is járt.

Javuló pénzügyi teljesítményt produkál a cég

Egyre bővülő bevételekről számol be a Boeing, a legutóbbi negyedéves bevétel éves szinten 34 százalékkal emelkedve meghaladta a 22 milliárd dollárt. Az elemzők szerint a kedvező trend folytatódhat a folyamatos megrendeléseknek köszönhetően, 2025-ben az éves bevétel elérheti a 75 milliárdot, míg 2026-ban a 86 milliárd dollárt.

A Boeing bevételnövekedésének fő hajtóerejét a kereskedelmi repülőgépeket gyártó üzletág (BCA) adja, amely kiemelkedő éves növekedést produkált a tavalyi gyengébb bázishoz képest: a szegmens második negyedéves bevétele 81 százalékkal emelkedve 10,87 milliárd dollárt ért el. A Boeing csak a második negyedévben 455 új megrendelésről számolt be, az elemzői becslések szerint így a backlog (összesített megrendelésállomány) mintegy 5900 kereskedelmi repülőt foglalhat magában, amelyet 522 milliárd dollár értékűre becsülnek. Egyelőre azonban mindössze 150 kereskedelmi repülőt tudtak legyártani a legutóbbi negyedévben, ezért a repülőgépgyártó jelentős kapacitásbővítésbe kezdett.

Profitabilitás szempontjából a Boeing vegyes képet mutat, ugyanis továbbra is veszteséges negyedéveket zár a vállalat, részben a magas működési költségeknek, a korábbi logisztikai fennakadásoknak és a gyártási kapacitás bővítésének köszönhetően. Ugyanakkor a szabad cash flow a második negyedévben felülmúlta a várakozásokat: 200 millió dollár lett az előzetesen várt mínusz 1,4 milliárd dollár helyett. A növekvő megrendelések emellett tovább javíthatják a jövőbeni profitabilitást is, az elemzők a következő 2026-os évre már 4 milliárd dollár feletti szabad cash flow-val számolnak.

A Boeing vezetősége továbbra is a vásárlói és befektetői bizalom erősítésére törekszik az elmúlt, kihívásokkal teli évek után. A vállalatot többek között dolgozói sztrájkok, iparági vizsgálatok és gyártási késések sújtották, amelyeket többnyire sikeresen kezelni tudott, ezt a javuló pénzügyi teljesítmény és a vállalat körüli növekvő optimizmus is alátámasztja.

Az elemzők kifejezetten optimisták a Boeing részvényével kapcsolatban, a Bloomberg konszenzusa 260 dollár körüli célárral számol, ami több mint 19 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi szintekhez képest. Az elemzői ajánlások megoszlása a következő: az elemzők 75 százaléka vételt, 25 százaléka tartást javasol a Boeing részvényére, míg eladási ajánlás jelenleg nem szerepel a Bloomberg adatbázisában.

Lokális csúcsok felé indulna el az árfolyam

A Boeing napi árfolyamában kisebb korrekció zajlott le az elmúlt hetekben, így letörésre került az 50 napos mozgóátlag, amely korábban többször is támaszként szolgált az áprilistól kezdődő emelkedés során. Érdemes figyelni a mostanra már ellenállásként funkcionáló mozgóátlagot, amely jelenleg 226 dollár környékén húzódik. Egy esetleges áttörés esetén a részvény az idei évben elért 241 dollár körüli lokális csúcsot célozhatná meg.

Támaszként a 211 dolláros szint azonosítható, ahonnan múlt héten pattant vissza az árfolyam. Emellett napi bontásban a 200 napos mozgóátlag szintje is védelmet nyújthat, ez jelenleg 195 dollár körül található. A napi indikátorok kifejezetten kedvező képet festenek: az MACD vételi jelzésre váltott, míg az RSI túladott szintekről fordult vissza az elmúlt hetekben.

A Boeing napi grafikonja (2025. 09. 30. nyitás előtt)

A heti lebontás még izgalmasabb képet mutat, ugyanis itt éppen alulról keresztezi az 50 hetes a 200 hetes mozgóátlagot. A kialakuló aranykereszt képe optimizmust sugallhat, mivel a múltbeli árfolyammozgások alapján 2023 szeptemberében az aranykereszt megjelenését követően új lokális csúcsokat döntött az árfolyam 267 dollár körül.

Érdemes tehát figyelni a lokális csúcsok szintjét potenciális ellenállásként, 243 és 267 dollárnál. Erősebb támaszként az aranykereszt jelenlegi szintje azonosítható 188 dollárnál, illetve a 195 dolláros szint is védelemként szolgálhat. A heti indikátorok közül az MACD júliusban még eladási jelzést adott, míg az RSI semleges tartományban mozog.

A Boeing heti grafikonja (2025. 09. 30. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2025.09.30 15:29
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés