Visszaesést mutattak idén az energiaszektor részvényei, ugyanakkor az amerikai finomítók esetében látható, hogy a még mindig magas finomítói marzsok mellett kiemelkedő a cégek cash flow termelése. Mindez bőven teret biztosíthat a további osztalékfizetéshez, és részvény-visszavásárlásokhoz is, amelyre érdemes lehet figyelni a befektetőknek. A részvények értékeltsége pedig az előretekintő mutatószámok alapján sem magas. A finomítók közül pedig a Valero Energy technikai képét nézve egy támaszzóna alakulhatott ki, ahonnan fordulattal próbálkozhat a részvény.
Az idei évben a befektetők inkább újra a technológiai részvények felé fordultak, ezzel pedig az energiaszektor inkább alulteljesítő volt, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy azok a geopolitikai kockázatok, amelyek az elmúlt évben hatással voltak az olaj árfolyamára, még mindig jelen vannak. Emellett Szaúd-Arábia újabb kitermelés csökkentéseket jelentett be múlt hónapban, valamint az OPEC országok kitermelése is folyamatos csökkenést mutat ebben az évben. Látható, hogy a legnagyobb amerikai finomító cégek árfolyama is csökkent ezzel együtt az elmúlt időszakban, viszont érdemes lehet odafigyelni a vállalatok esetében a nagymértékű részvényvisszavásárlási programokra, és osztalékkifizetésekre. Például a Valero Energy 2,5 milliárd dollár értékben fog részvényeket visszavásárolni az idei évben az osztalékkifizetés mellett.

A finomítói marzsok még mindig magas szinten találhatók, bár a múlt évi csúcsokhoz képest történt visszaesés. Az 5 éves átlagot nézve azonban még mindig relatív magas az ár, amely továbbra is előnyös környezetet teremt a cégek számára.
Az olaj piacán viszont egyelőre a megnyugvás látható, a WTI 70 dollár környékén egy viszonylag szűk sávban mozog. Támaszszinteket az olaj árfolyamánál is látni, bár a délutáni órákban már inkább ismét lefele mozdult el az olaj árfolyama. Ezzel együtt kérdés lehet, hogy továbbra is bent tud-e maradni az árfolyam a 67, illetve a 73 dolláros sávban.
A kitermelő cégekkel szemben a finomító cégek részvényei kevesebbet estek az elmúlt időszakban. A Valero Energy részvénye is a 140 dolláros szintről a 110 dolláros szint környékéig csökkent, ahol inkább egy oldalazó sáv alakult ki a grafikonon.
Az 50 napos mozgóátlagot még nem tudta áttörni az árfolyam, viszont a 115 dolláros szint is ellenállást jelenthet. Amennyiben az árfolyamnak sikerülne kitörni ebből a sávból, a következő ellenállások a 200 napos mozgóátlag környékén húzódnak, illetve a korábbi lokális csúcsoknál.
A Valero Energy napi grafikonja (2023. 06. 27. nyitás előtt)

A heti grafikon alapján is látható, hogy a 100 és 105 dolláros zóna korábban is támaszt tudott jelenteni az árfolyamnak. Az árfolyam jelenleg a 2018-as csúcsok közelében jár, miközben például az üzemanyag crack spreadek esetében a 2018-as szintnél magasabb spreadek láthatók.
Az EV/EBITDA alapú értékeltséget nézve pedig szintén a 2018-as szintek alatt található az értékeltség, a jelenleg magas, valamint a várhatóan még jövőre is magas EBITDA miatt. A jelenlegi finomítói marzsok mellett a vállalat cash flow termelése továbbra is erős, a szabad cash flow-t pedig részvényesi juttatásokra is fordíthatja a vállalat, akár osztalék vagy akár részvényvisszavásárlás formájában.
Jelenleg a Valero Energy az éves előrejelzés alapján a teljes vállalati érték (Enterprise value) közel negyedét kitevő szabad cash flow termel, és a jelenlegi előrejelzések alapján is egy év alatt a teljes enterprise value ötödét is elérheti a szabad cash flow mértéke. Összehasonlítva egyébként az egy évnyi szabad cash flow a teljes hitelállomány mértékét is eléri. Természetesen a fennálló adósságállomány lejárati szempontból nem egy év alatt esedékes, emiatt pedig jelentős likviditás áll a vállalat rendelkezésére, és egyébként a többi finomító cég számára is, ahhoz, hogy részvény-visszavásárlásokat valósítsanak meg. Amennyiben az osztalékot nézzük meg a Valero Energy negyedévente 1,02 dollárt fizet ki részvényenként, amely 3,5 százalékos osztalékhozamnak felel meg.
Az elemzői célárak átlaga a részvényre vonatkozóan 144 dollár, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest 27 százalékkal magasabb. A mostani előrejelzések alapján tehát látható felértékelődési potenciál a részvénynél, amennyiben a finomítói marzsok a jelenlegi szinteken maradnak.
A Valero Energy heti grafikonja (2023. 06. 27. nyitás előtt)

jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.