Nemzetközi piacok: Tovább tart a technológiai szektor gyengélkedése ezen a héten, így a Nasdaq 100 a tegnapi 2 százalék körüli esésével immár több mint 7 százalékra távolodott el a június eleji csúcsaitól. Ezzel együtt az S&P 500 index sem mutat erős teljesítményt, ugyan a visszaesés mértéke itt alacsonyabb, de időközben már az 50 napos mozgóátlagát közelíti a részvényindex, amelyet az áprilisi áttörés óta nem érintett. A piaci hangulat Európa-szerte sem volt túl acélos, a befektetők ma már az EKB kamatdöntésére is várhatnak. A bizonytalanság tehát szemmel látható a részvénypiacokon, a határidős indexek is vegyes képet festenek, az amerikai piacokon óvatos emelkedés mutatkozhat jelen állás szerint, míg Európában inkább gyengébb hangulat van kibontakozóban.
Szektorok: Az energiaszektor tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani a tegnapi kereskedésben, miközben az általános fogyasztási részvények is jól teljesítettek. Ezzel szemben több szektor esetében is érdemi visszaesés volt látható, leggyengébben az ipari szektor, valamint a nyersanyag-kapcsolt részvények szerepeltek, de a főbb indexek teljesítményét a nagy techvállalatok is lefelé húzták.
Magyar piac: Gyengébb teljesítményt nyújtott tegnap a hazai piac is, a BUX végül 132 200 pont környékén zárt. A blue chipek egységesen gyengébben szerepeltek, ugyan a Richter és az OTP relatíve jobb teljesítményre volt képes, de végül mindkét papír kisebb mínuszban zárta a kereskedést. A leggyengébb teljesítmény a MOL nevéhez fűződik, emellett a Magyar Telekom is 1 százalékos korrekciót hajtott végre.
MOL: Ma reggeli közleményében bejelentette a MOL, hogy sikeresen lezárta a tárgyalásokat a szerb állammal a NIS tranzakcióról. A tranzakció véglegesítése érdekében tovább folytatódnak az egyeztetések az eladóval és az érintett hatóságokkal, olvasható a közleményben.
Amerikai gazdaság: Rég nem látott szintekre emelkedett az amerikai infláció mértéke, májusban az éves áremelkedés 4,2 százalékra nőtt, míg a maginfláció 2,9 százalékra emelkedett. A maginflációban tehát nem látszódik nagymértékű áremelkedés egyelőre, azonban az energiaárak emelkedése okozta bizonytalanság továbbra is nyomás alá helyezheti a piacot.
Olaj: A 90 dollár környéki szintekről kisebb emelkedésnek indult a Brent árfolyama, amely ma reggel 93-94 dollár körüli szinteken helyezkedik el. A közel-keleti események alakulása kapcsán továbbra is nagy a bizonytalanság, ez pedig a volatilitás fennmaradását is eredményezheti.
Nemesfémek: 4100 dollár alá esett vissza az arany árfolyama a tegnapi kereskedési időszak során, miközben az ezüst a 62 dollár alatti szinteken is járt ma reggel. A monetáris politika alakulása körüli bizonytalanság közepette tehát a nemesfémek nem tudnak nagy erőt mutatni, ráadásul az arany új idei mélypontot jelölt ki ma reggel.
Devizapiacok: A tegnapi friss amerikai inflációs adatokra nem bontakozott ki markáns reakció a devizapiacokon, végül az EURUSD is kisebb csökkenéssel zárta a napot. Ennek kapcsán a mai EKB kamatdöntés tartogathat még izgalmakat, így a befektetők is kiemelt figyelmet fordítanak erre az eseményre, a várakozások alapján 25 bázispontos kamatemelésre kerülhet sor. A forint kapcsán kisebb emelkedés volt csak látható, az EURHUF továbbra is 356 környékén mozog.
Oracle: Felülmúlta ugyan az előzetes várakozásokat az Oracle a tegnap este publikált gyorsjelentésével, azonban a befektetők negatívan reagáltak az újabb tőkebevonással kapcsolatos hírekre. A profitabilitás terén nagy probléma összességében nem mutatkozik, hiszen az idei évi profitelőrejelzésén is felfelé módosított a menedzsment. A zárás után 10 százalékos mínuszba került a papír.
SpaceX: Várhatóan ma kerülhet sor a SpaceX IPO-árazására, részvényenként 135 dolláros tervezett kibocsátási ár mellett. A Reuters értesülései szerint jelentős kereslet mutatkozik a részvények iránt. Emellett a tőzsdei kereskedés jó eséllyel holnap, június 12-én indulhat meg a Nasdaq-on.
Wizz Air: 5,7 milliárd eurós bevétellel zárta a március 31-én záródó 2026-os üzleti évét a Wizz Air, ami 13,4 százalékos éves növekedésnek felel meg, de elmaradt a Bloomberg konszenzus 5,8 milliárdos várakozásától. Profitabilitásban már vártnál erősebben teljesített a cég az üzleti évben, így 2,2 milliós nyereség volt látható nettó profit profitsoron az egész évet nézve. A jelentés szerint az iráni konfliktus mintegy 50 millió euróval csökkentette a Wizz Air éves nettó profitját, ami a 2025-ös üzleti évben még 226 millió euró volt. Bár a 2027-ben záródó teljes üzleti évre nem tett előrejelzést a társaság, a kapacitások kapcsán éves szinten látható növekedést várnak a jelenlegi és a következő negyedévre.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.