Magyar piac: 100 ezer pont fölé erősödött a BUX index tegnap zárásra, ezzel története során először érte el a fontos szintet az árfolyam. A magyar tőzsde tegnap 1 százalék felett tudott javítani, és főleg a zárószakaszban ugrott meg jobban az árfolyam. A nagyobb papírok közül a Mol kivételével javulás mutatkozott, a Richter is kicsit eltávolodott már a 10 ezer forintos szinttől. A BUX egyébként az év eleje óta így több mint 25 százalékot erősödött, de két évvel ezelőtt is csak 50 ezer pontnál járt a magyar tőzsdeindex, így remek formában van az elmúlt időszakban.

Nemzetközi piacok: Zárásra végül pluszokat mutattak fel tegnap az amerikai piacok is, főleg az egészségügyi és technológiai cégek voltak erősebbek a szektorok közül. Az európai piacok közben igen erős teljesítményt tudtak tegnap felmutatni, a DAX 1,4 százalékos emelkedésével új csúcsokra jutott, míg a francia CAC 40 index is hasonló növekedésen ment keresztül. A gyorsjelentési szezon kezdete előtt tehát igen jó formában vannak a piacok, a tavaszi korrekciót sikeresen hagyták maguk mögött, a DAX 20 százalék feletti pluszban jár már, de a Nasdaq 100 is kezdi közelíteni a kétszámjegyű pluszt az év eleje óta.

A határidős indexek alapján egyébként pluszokkal nyithatnak a piacok, láthatóan pedig a Brazíliára bejelentett 50 százalékos amerikai vám sem jelent most turbulenciát a piacokra nézve.

Devizapiacok: Még mindig a 399-400-as szint közelében mozog a forint árfolyama az euróval szemben, az elmúlt 2 hétben nem történt érdemi elmozdulás. A dollár közben 1,17 körül stabilizálódott az euróval szemben, jelentősebb mozgás viszont itt sem volt látható az utóbbi időben.

Arany: Folytatja az oldalazást az arany, nem tud nagy lendületet venni egyelőre, így az 50 napos mozgóátlag környékére szorult az árfolyam. A dollár gyengülése támogathatná a nemesfémek javulását, de jelenleg impulzusra, újult lendületre vár mind az arany, mind az ezüst. Érdemi ellenállást középtávon egyébként a 3400 dolláros szint képezhet a nemesfém előtt.

Réz: Nagyot emelkedett a réz árfolyama miután Donald Trump bejelentette, hogy 50 százalékos vámot vetnek ki, amely augusztus 1-jén léphet érvénybe. 1989 óta nem látott egynapos emelkedés játszódott le a réz grafikonján, ráadásul az emelkedő trend továbbra is folytatódhat. Így a különböző szektorspecifikus, vagy termékspecifikus vámok, mint az acél, alumínium vagy a réz is emelkedést hozhat a nyersanyagok esetében.

Nvidia: A tegnapi kereskedés során új csúcson zárt a chipgyártó részvénye, így az Nvidia lett az első vállalat a világon, amely átlépte a 4 billió dolláros piaci kapitalizációt. A cég már egy ideje a világ legértékesebb vállalatának számít, megelőzve a Microsoftot, amely szintén új árfolyamcsúcsot ért el tegnap, áttörve az 500 dolláros lélektani határt. Egyébként a többi nagypapír is szépen tudott erősödni, egyedül a Tesla számított lemaradónak.

Tartalom lezárása:2025.07.10 08:34
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Emelkedő trendet építene ki az Arista Networks

Varga Dániel | 2025.07.11 14:10
Erőt kapott a technológiai szektor

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.07.11 08:41
Devizák, légitársaságok, Apple, AMD

Emelkedő pályán a Delta Airlines

Krahling András | 2025.07.10 16:20
Fellélegezhetnek a légitársaságok