Nemzetközi piacok: Vegyes hangulatban telt a kereskedés pénteken az amerikai tőzsdéken, az S&P 500 viszont szépen fordult napon belül, és végül az 50 napos mozgóátlaga felett maradt, illetve a Nasdaq 100 kapcsán is hasonló mozgás mutatkozott. Bár a technológiai szektor és a kommunikáció lemaradást mutatott, az energia és a közművek felülteljesítettek, illetve a szektorok többsége is emelkedett. A DAX közben a 200 napos mozgóátlaga felé közelít már, miután gyengébben szerepelt pénteken, ráadásul ezzel 4 hónapos mélypontja körül mozog. A határidős indexek érdemi pluszokban tartózkodnak, ebben az amerikai szövetségi kormányzati leállás kapcsán érkezett pozitív hírek egy esetleges későbbi potenciális megállapodás tekintetében is szerepet játszhatnak.
Magyar piac: Felülteljesítést mutatott pénteken a magyar piac, a BUX kisebb növekedést ért el, holott a nemzetközi hangulat gyengébben alakult. Az OTP végül enyhe növekedést ért el, míg a Mol 0,6 százalékkal tudott erősödni a gyorsjelentését követően. A Richter végül 0,5 százalékot gyengült zárásra, így változatlanul a 10 ezer forintos szint alatt mozog.
Nemesfémek: 4000 dollár körül mutatott stabilizációt az arany az előző héten, ma reggelre viszont ismét szép erősödésnek indult, ezzel pedig 4070 dollár körül jár a nemesfém. A grafikon az ezüst kapcsán is hasonlóan fest, miközben a dollár kisebb gyengülést mutatott az elmúlt napokban, ami szintén segíthette a nemesfémeket, jelenleg 1,155 körül mozog az EURUSD ma reggel.
Kínai gazdaság: Októberben 0,2 százalékos éves infláció mutatkozott Kínában, ezzel újra pozitív tartományba került a fogyasztói árindex, amely némileg az elemzői várakozásokat is meghaladta ezzel. Emellett a termelői árindex 2,1 százalékos visszaesést mutatott tavaly októberhez képest, tovább folytatva ezzel a negatív trendet.
Heti gyorsjelentések: Ugyan már több nagy vállalat is közzétette számait az elmúlt hetekben, ez a hét is tartogathat izgalmakat a gyorsjelentések terén. Míg Amerikában a Cisco és a Walt Disney, addig Európában számos német vállalat jelentése érkezik, emellett a hazai piacon a Magyar Telekom publikálja friss számait szerdán zárás után. A fontosabb gyorsjelentéseket összegyűjtöttük az oldalunkon.
Heti makroadatok: Az elmúlt héten folytatódott az amerikai szövetségi kormányzati leállás, ami több amerikai makrogazdasági adat publikálását is érintette, valamint további jövőbeli adatok közzétételét is érintheti. Ezen a héten az európai GDP-adat még érdekes lehet, miközben kínai adatokra is figyelhetnek a befektetők. A fontosabb makroadatokat összegyűjtöttük az oldalunkon.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.