Piacok: Tegnap a technológiai szektor több fontos szereplője gyengélkedést mutatott, így a Nasdaq 100 index is csak mérsékelt pluszban tudott zárni, míg például az S&P 500 vagy a Dow Jones index jobban teljesített. Azonban látni kell, hogy változatlanul a történelmi csúcsok közelében járnak az indexek, míg Európában sorra érnek el új szinteket a főbb piacok indexei, a DAX pedig felülteljesítést mutat. Emellett ma reggel Ázsiában is kedvező hangulat mutatkozik, ráadásul a határidős indexek alapján Európában is folytatódhat az emelkedés.

Holnap a legtöbb tőzsde zárva fog tartani, míg Európában hétfőn is zárva tartanak a piacok, többek között a magyar tőzsde is szünetel ebben az időszakban. Oldalunkon összegyűjtöttük a tőzsdei szünnapokat, amely az alábbi oldalon található meg. Emellett fontos hír, hogy a hétvége folyamán itthon is óraátállítás lesz, így hétfőtől ismét a megszokott módon, magyar idő szerint 15:30-kor nyit az amerikai piac, majd 22:00-kor zárul.

Szektorok: A negyedév végéhez közelednek a piacok, a mai kereskedési nappal pedig teljes képet kaphatunk az első három hónapos periódus teljesítményéről. Egyelőre az látszik, hogy a technológiai és a kommunikációs papírok húzták a tőzsdéket, ugyanakkor az S&P 500 kapcsán csak az ingatlanszektornál látunk mínuszokat, vagyis a piac egészében inkább jó volt a hangulat. Rövid távon viszont látszik némi fordulat, a nyersanyagok és az energiapapírok az utóbbi 1 hónapban már felülteljesítést mutattak, valamint az európai piacok relatív erejét is részben magyarázzák ezek a folyamatok.

Forint: Folytatódott a forint erősödése az elmúlt napon is, az euróval szemben 395 alá csúszott vissza a devizaárfolyam. A héten az MNB kamatdöntése alapján 75 bázisponttal 8,25 százalékra csökkent az alapkamat szintje, a forint ugyanakkor így is stabil tudott maradni. Technikailag továbbra is látható, hogy a 400-as szint erősebb ellenállást képez az EURHUF kapcsán, miközben a főbb támaszok 390-391 közelében mozognak.

Amerikai gazdaság: Ma érkezik az amerikai negyedik negyedéves GDP-adat harmadik olvasata, a várakozások szerint az évesített növekedés negyedéves alapon 3,2 százalékos lehet, ami a korábbi olvasattal megegyezne. A piac vélhetően már inkább a hamarosan záródó első negyedévre fókuszálhat, ugyanakkor a GDP-árindex alakulása is érdekes lehet majd az adat kapcsán, itt 1,6 százalékot vár jelenleg a konszenzus a negyedik negyedévre vonatkozóan.

Kötvényhozamok: Nem mutattak nagyobb erőt tegnap sem a főbb kötvényhozamok, az amerikai 2 és 10 éves papír is 2 hetes mélypontjára csúszott vissza. Közben a német 10 éves papír 2,3 százalékra mérséklődött, ez szintén több hetes gyengeséget mutat. Az év elején kezdődő hozamemelkedés ezzel mintha megakadt volna, dupla csúcsok után már inkább több hetes mélypontokat lehet látni.

Arany: Remek formában van az arany is az idei évben, ma reggel pedig 2200 dollár közelében jár a nemesfém. A Fed kapcsán egyelőre továbbra is három kamatvágással számol a piac idénre, ez segíthetné akár az aranyat is, miközben az EURUSD kapcsán stabilitást lehet látni. 

Mol: Megemelte a Mol-ra vonatkozó célárát az Erste elemzője, így a korábbi 2870 forintos célárat követően 3450 forintos új árat határozott meg. Ráadásul a korábbi tartási ajánlását is felhalmozásra módosította az elemző. A konszenzusos célár 3500 forint körül jár, ez pedig közel 20 százalékos felértékelődési potenciált jelent a tegnapi záróárhoz képest.

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.03.28 08:31

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés