Nemzetközi piacok: Vegyes képet mutattak tegnap a nagyobb indexek, míg a Dow Jones, vagy éppen az S&P 500 kisebb mínuszt produkált, addig a Nasdaq 100 és a DAX index is enyhe emelkedést mutatott, jelentősebb mozgásokra azonban nem került sor. A befektetők a közel-keleti események mellett a gyorsjelentési szezonra is figyelhetnek, a héten már több nagyobb amerikai cég is közzé teszi friss számait, ma például a General Motors gyorsjelentése érkezik az amerikai piacról.
Szektorok: Főleg a kommunikációs szektor mutatott jó szereplést tegnap, míg ezt leszámítva a többi nagyobb szektor már vegyes teljesítményre volt képes. Összességében szektorszinten nem mutatkoztak hatalmas mozgások, alulteljesítő ezúttal az egészségügyi és az ipari szektor volt.
Magyar piac: Az előző hetekre jellemző oldalazás tegnap is látható volt a BUX indexnél, mindössze 0,4 százalékos javulást produkált tegnap az index, ezzel 141 ezer pont felett jár. Látványos mozgásokra a blue-chipek kapcsán sem került sor, az OTP nem tudott 45 ezer pont fölé kerülni, míg a Richter 12 ezer forint alatt zárt. Egyedüliként a MOL tudott 1 százalék feletti pluszban zárni, így ismét 4200 forint fölé kapaszkodott vissza a részvény.
OTP: Az OTP tegnap bejelentette, hogy adásvételi szerződést írt alá a baltikumi Luminor Bank anyavállalata, a Luminor Holdings részvényeinek 100 százalékos megvásárlásáról. A Luminor Bank 2025 végi mérlegfőösszege 15,9 milliárd euró volt, ami az egész OTP Csoport mérlegfőösszegének nagyjából 13 százalékát tette ki. A vételárat egyelőre nem tették közzé a felek, illetve a tranzakció a hatósági engedélyek megszerzése után zárulhat le.
Devizapiacok: Kisebb erősödést mutatott tegnap a dollár az euróval szemben, de változatlanul 1,14 felett jár az árfolyam, így látványos fordulatról nem beszélhetünk. Ebben a környezetben a forint egyébként erősödésre volt képes, de az euróval szemben így is 360 körül mozog az árfolyam, így továbbra is két havi csúcsa környékén mozog az EURHUF. A befektetők a forint kapcsán kiemelten figyelhetnek a mai MNB kamatdöntésre, a konszenzus várakozása alapján 25 bázispontos kamatvágásra van kilátás.
Olaj: Tegnap napközben megakadt az olajpiac lendülete, így a Brent is 90 dollár alatti szintekre tért vissza ma reggelre. Összességében így is több mint egy hónapja nem látott szinteken mozognak az olajárak, miközben hatalmas visszaesés ma reggel sem látható az olajpiacokon. Az olajárak mellett egyébként a gázárak is emelkedésnek indultak az elmúlt napok során, így a TTF a 60 euró körüli szintekig emelkedett vissza, amelyre március óta nem volt példa.
Nemesfémek: Az elmúlt hetek során a 3980-4000 dollár körüli szintek nyújtottak védelmet az arany számára, miközben ma reggel is ezek szintek környékéről tudott új lendületet gyűjteni a nemesfém. Ezzel együtt az ezüst kapcsán is hasonló mozgások rajzolódnak ki, ma reggel markánsabb emelkedésnek indult az árfolyam, így a múlt heti 55 dollár alatti szintekről mostanra 58 dollár fölé kapaszkodott vissza az ezüst.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.