Nemzetközi piacok: Gyengébben szerepeltek tegnap a nemzetközi részvénypiacok, miközben a volatilitást jelző VIX index is óvatos emelkedésnek indult. Jelentős visszaesés azért így sem zajlott le a piacokon, így a főbb európai indexek mérsékelt mínuszokban zártak, míg az amerikai indexek a szerdai záróérték körül ragadtak. Az európai határidős indexek ma reggel már kedvezőbb képet festenek, valamint az amerikai indexek is kisebb pluszokat jeleznek.
Szektorok: Erősen kezdték a tegnap kereskedést az energiacégek, azonban a nap végére elfogyott a lendület, de így is felülteljesítésre volt képes a szektor. Legnagyobb erőt a kommunikációs szektor mutatta, elsősorban a Meta által mutatott emelkedésnek köszönhetően tudott kiemelkedően teljesíteni a szektor az elmúlt hetek során. Ezzel szemben gyengébben szerepeltek a nyersanyagkapcsolt cégek, míg heti összevetésben továbbra is a technológiai szektor számít kiemelkedőnek.
Magyar piac: A magyar blue chipek közül az OTP szerepelt gyengébben, amely így 45300 forinton zárta a kereskedést. A többi vezető részvény kapcsán markáns mozgás nem bontakozott ki, érdemes lehet még a MOL-t kiemelni, hiszen az energiaárak emelkedésének köszönhetően a magyar olajtársaság is felülteljesítő tudott maradni az elmúlt napok során.
Devizapiacok: Kéthavi mélypontja körül mozog az EURUSD árfolyama, a szeptember eleji 1,16 feletti szintekről 1,14 alá csökkent a devizapár árfolyama. A dollár erősödése mellett a forint sem teljesített kiemelkedően a napokban, így az EURHUF 365 körül jár ismételten, így az 50 napos mozgóátlagot sem tudta tartósan letörni az árfolyam.
Energia: A tegnapi emelkedést követően ma reggel kisebb csökkenés látható az olajárakban, de továbbra 100 dollár felett mozog a Brent árfolyama. Az elmúlt egy hétben egyébként egy látható korrekció rajzolódott ki az olajárakban, tartós csökkenésről viszont korai lenne beszélni a szerdai és csütörtöki emelkedést követően. A gázárakban is megakadt a korábbi csökkenő trend, tegnap 75 euró környékére emelkedett vissza a TTF árfolyama.
Kötvényhozamok: Csütörtökön is folytatódott a kötvényhozamok emelkedése a fejlett piacokon, az amerikai 10 éves hozam így már az 5,2 százalékos szintet is érintette, ami 100 bázisponttal magasabb az év eleji 4,2 százalék körüli szinteknél. Európában szintén újból emelkedésnek indultak a hosszú oldali hozamok az elmúlt napokban, a német 10 éves referenciahozam immár 3,6 százalék körül mozog. Az inflációs várakozásokat továbbra is a magas energiaárak fűtik, így a piaci várakozások alapján a Fed és az EKB is további kamatemelésekre készülhet.
Costco: A vártnál erősebb negyedévet zárt a Costco a tegnap este közzétett gyorsjelentése szerint, így mind bevétel soron mind pedig tisztított EPS soron is felülmúlta a konszenzus várakozását. A legalább egy éve működő üzletek forgalma 6,7 százalékkal nőtt, szemben a várt 6,1 százalékkal. A kedvezőbb eredményeket támogathatta, hogy a magasabb inflációs környezetben a fogyasztók továbbra is az olcsóbb alternatívákat keresik, így a Costco nagy kiszerelésű alapvető fogyasztási cikkjei erős forgalmat generáltak, a kedvezményes üzemanyag szegmens mellett, miközben az átlagos kosárérték is nőtt az ügyfelek körében. A részvény árfolyama érdemben nem reagált a piaczárás utáni kereskedésben.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.