EU-USA vámegyezség: Megszületett az EU és az USA közötti vámegyezség a hétvégén, ami értelmében az európai szállítmányokra 15 százalékos általános vám fog vonatkozni az Egyesült Államokban. A részletekre viszont még várni kell, ennek kapcsán az EU és az USA vezetői is eltérő nyilatkozatokat tettek. Ursula von der Leyen elmondása szerint az autókra, gyógyszerekre és félvezetőchipekre is a 15 százalékos vám fog vonatkozni, ezzel szemben Trump jelezte az egyezség bejelentése után, hogy a gyógyszerekre nem a 15 százalékos vám fog vonatkozni.

Nemzetközi piacok: Vegyes mozgások jellemezték a piacokat pénteken, a DAX folytatta a nagyjából hetek óta tartó oldalazását, és ezúttal kis mínuszban zárt, az amerikai piacok erősebbek voltak. Nagy pluszt azért így sem mutattak amerikai tőzsdék, a ciklikus fogyasztási szektor, valamint az ipari cégek erősebbek voltak, miközben az energiapapírok lemaradtak. A mostani héten több fontos gyorsjelentés és makroadat érkezhet majd. Az európai határidős indexek nagyobb pluszokban tartózkodnak ma reggel a legújabb vámbejelentések hatására, míg az Egyesült Államokban óvatos emelkedés jelei láthatóak.

Magyar piac: Stagnált pénteken a magyar piac, a BUX ezzel viszont így is 101 400 pont körül mozog, így összességében erős hetet zárt. Pénteken egyébként a Richter és a Mol jobban szerepelt, míg az OTP és a Telekom kissé lemaradó volt. A befektetők már az augusztus elején érkező gyorsjelentéseket is várhatják, mivel a második negyedéves számok fontos jelzésekkel bírhatnak.

Forint: Remek formában volt a forint az előző héten, a 400-as szintek közeléből még képes volt lendületbe kerülni, és 396 környékére is eljutott az euróval szemben. A relatíve gyengébb dollár, és a viszonylag nyugodt nemzetközi környezet támogató volt, technikailag pedig a 397-es szintet figyelhetik a befektetők, ami a márciusi EURHUF-mélypontot jelentette még. A forint kapcsán a magyar második negyedéves GDP-adat is fontos lehet héten, ez szerda reggel érkezik majd.

Európai autógyártók: A pénteki emelkedés után várhatóan a mai nap is erősen indulhat az európai autógyártók szempontjából, mivel az EU és USA közötti vámegyezség értelmében 25-ről 15 százalékra módosul az európai autókra vonatkozó amerikai vám. Így a BMW, Mercedes, Porsche és Stellantis részvénye is nagyobb pluszokban áll a piacnyitás előtt.

Heineken: 7,4 százalékos organikus növekedést mutatott fel működési profit soron a Heineken a második negyedév során, ami erősebb a konszenzus által várt 7 százaléknál. A bevételek terén 3,3 százalékos organikus növekedés volt megfigyelhető, volumenben pedig 0,1 százalék volt a visszaesés mértéke. Az afrikai és az ázsiai régió erősebben teljesített a vártnál, valamint a vámok hatása sem volt jelentős. Az éves profitvárakozását nem változtatta meg a vezetőség, így továbbra is 4-8 százalék közötti növekedéssel számolnak.

Heti gyorsjelentések: Látványosan felpörög a jelentési szezon a héten, olyan nevek teszik majd közzé friss számaikat, mint az Apple, Amazon, Meta, vagy éppen a Microsoft, miközben Európából is sok vállalat jön majd az új számokkal, az autógyártókat pedig különösen is figyelhetik a befektetők. A fontosabb jelentéseket ezen az oldalon gyűjtöttük össze.

Heti makroadatok: A jelentési szezon mellett a makronaptár is érdekesnek ígérkezik, Európából és az USA-ból is érkeznek majd friss GDP-adatok, amit kiemelten figyelhet a piac. Emellett a Fed kamatdöntő ülése is fontos lehet, bár a várakozások szerint nem módosítanak majd az irányadó rátákon. A fentieken túl még főleg az inflációs számokat figyelhetik Európából a befektetők. A főbb makroadatokat ezen az oldalon gyűjtöttük össze.

Tartalom lezárása:2025.07.28 08:43
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Több fronton is nyomás alatt a Volkswagen csoport

Krahling András | 2025.07.25 15:22
Csökkentette éves kilátásait a német autógyártó

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.07.25 08:40
Forint, amerikai gazdaság, Intel, Volkswagen