Nemzetközi piacok: Pozitívabb hangulatban kezdődött a kereskedés az amerikai piacokon tegnap, így a Nasdaq 100 közel 3 százalékos emelkedést mutatott be, amivel már a korábbi csúcsaihoz is közel került. A piacok egyelőre a csökkenő olajáraknak örülhetnek, a DAX 1, míg az S&P 500 index 1,5 százalék körüli mértékben javított. Az európai piacokon is kedvező hangulatban telt a kereskedés, habár a határidős indexek nagy mozgást egyelőre nem vetítenek előre mára, miközben a befektetők az olajárak alakulására is nagy figyelmet fordíthatnak.

Szektorok: A kommunikáció és a technológia vezette a sort tegnap a főbb szektorok közül, de általánosan is elmondható volt a pozitívabb hangulat, egyedül az energiaszektor lemaradása volt látható a csökkenő olajárak mellett. A techszektoron belül a chipgyártók mutattak nagy erőt, míg a Meta 11 százalékos emelkedése a kommunikációs szektor teljesítményét támogatta. A javuló kockázati hangulat közepette a defenzívebb szektorok alulteljesítése volt még látható, de a nyersanyag-kapcsolt cégek sem teljesítettek túl erősen.

Magyar piac: Nem produkáltak nagy mozgásokat a magyar blue-chipek a tegnapi kereskedés során, így a BUX index is minimális emelkedést követően, 153 ezer pont alatt zárt valamelyest, holott a nemzetközi hangulat inkább pozitív volt. Kiemelkedő teljesítményre tehát egyik vezető részvény sem volt képes, egyedül a Richter produkált 0,5 százalék feletti emelkedést, míg a Telekom ismét kisebb mínuszban zárt.

MOL: Tegnap bejelentette a MOL, hogy az INA sikeresen elindította az új késleltetett kokszoló egységét a Rijekai Finomítóban. A MOL kiemelte, hogy a kokszoló egység segítségével a finomító képes a nehézmaradványt magasabb értékű termékekké alakítani, valamint várhatóan ugyanannyi kőolaj felhasználásával 30 százalékkal több dízelt termelhet. A cég által közzétett közlemény a BÉT oldalán megtalálható.

Energia: Tovább folytatódott tegnap az olajárak mérséklődése, amely a nemzetközi részvénypiaci hangulat javulásában is fontos szerepet játszhatott. Ma reggelre azonban megtört a csökkenő trend, így újból emelkedés rajzolódott ki az olajpiacokon. A Brent a 100 dolláros szintek felett ragadt tehát, míg a WTI esetében már 93-94 dolláros olajárak rajzolódnak ki. Az olajárak mellett az európai gázárak is csökkenésnek indultak tegnap, így a TTF is kéthetes mélypontokra tért vissza.

Kötvényhozamok: A csökkenő energiaárak mellett a fejlett piaci kötvényhozamok sem emelkedtek tovább hétfőn, de jelentős csökkenés ezzel együtt nem látható. Az amerikai 10 éves éppen 5 százalék alatt mozog ma reggel, ez néhány bázisponttal elmarad az előző napok lokális csúcsától, de tartós fordulat nem látható. A német 10 éves kapcsán valamivel érezhetőbb a fordulat, itt a múlt heti lokális csúcshoz képest már 10 bázispontos csökkenés látható, de a 3,45-3,50 százalék körüli szint év eleje óta így is nagyjából 60 bázisponttal magasabb.

Devizapiacok: A múlt heti dollárerősödést követően 1,15 alatt tudott maradni az EURUSD árfolyama, ezzel együtt azonban a forint is kisebb erősödést mutatott tegnap. Az EURHUF 361-362 körüli szintekig jött vissza, miközben a befektetők a ma délutáni MNB kamatdöntésre is várhatnak, amely hatással lehet a forint alakulására is.

Meta: Tegnap több mint 11 százalékot emelkedett a Meta árfolyama, miután a Wells Fargo 640 dollárról 796 dollárra emelte a részvényre vonatkozó célárát, vételi ajánlás mellett. Az elemzőház elsősorban az új AI-modellekben és a Muse asszisztens kezdeti eredményeiben lát további növekedési lehetőséget. A befektetők figyelme a héten megrendezésre kerülő Meta Connect konferenciára irányulhat, ahol a vállalat várhatóan új termékeket és fejlesztéseket mutat be, valamint részletesebb információkat közölhet a Muse használatáról és elterjedtségéről is.

Alibaba: Emelkedésnek indult a részvény a hongkongi tőzsdén, miután bejelentette a cég, hogy a felhőalapú globális adatközpontjainak kapacitását több mint 20 gigawattra növelnék 2032-re, olvasható a Bloombergen. Emellett bemutatta az új AI-chip termékét a társaság, amely akár háromszor erősebb teljesítményre lehet képes az előző modellhez képest.

Tartalom lezárása:2026.09.22 08:30

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

8 fontos hír ma reggel

2026.09.21 08:33
Energia, nemesfémek, devizapiacok, kötvényhozamok

További erőt gyűjt az SAP részvénye

2026.09.18 16:05
Megjelent az aranykereszt az SAP grafikonján