Az elmúlt hónapok során kifejezetten gyenge volt a PayPal részvénypiaci teljesítménye, az utóbbi napokban viszont magára talált a részvény, és több fontos ellenállást is sikeresen áttört az árfolyam. Így akár a korábbi szinteket is célba veheti, emellett az indikátorok sem mutatnak még túlvettséget a részvény kapcsán, tovább erősítve a PayPal technikai képét.
Az utóbbi hetekben egyértelműen a technológiai cégek kerültek fókuszba, a pénzügyi szolgáltók részvényeinél viszont még nem láthattunk olyan mértékű emelkedést. Ebbe beletartozik a PayPal részvénye is, aminek a technikai képe meglehetősen érdekessé vált.
Éppen a tegnapi kereskedési napon törte át az 50 napos mozgóátlagot a részvény árfolyama, ezzel megnyílt a tér a részvény előtt. A következő ellenállási szint már 71 dollár környékén mutatkozik, míg feljebb a 78 dolláros ellenállás állíthat akadályt a további emelkedés előtt. Ezek mellett még a 200 napos mozgóátlag is bekorlátozhatja a részvény teljesítményét.
Támaszként a 63, illetve 59 dolláros szinteket tudjuk azonosítani, de ezek felett már az 50 napos mozgóátlagot is érdemes figyelemmel követni. Az indikátorok alapján akár ki is tarthat az emelkedő trend, az RSI túladott közeli szintekről kezdett el felfelé trendelni, de a túladottságot jelentő 70-es szintet nem érintette még az indikátor, így további emelkedésre is lehetne még tér. Az MACD továbbra is vételt jelez, és amennyiben átvinné a nulla vonalat, az még tovább erősíthetné a részvény technikai képét.
A PayPal napi grafikonja (2023. 06. 21. nyitás előtt)
Hosszabb időtávon vizsgálva láthatjuk, hogy igen komoly esésen ment keresztül az elmúlt két év során a PayPal árfolyama. A 308 dollár közeli történelmi csúcsoktól így igen messze került már az árfolyam, de a korábban többször is tesztelt 120 dolláros ellenállás is látóhatáron kívül van egyelőre. Tehát a következő célpont a 71 dolláros szint lehetne, míg fentebb a 85 dolláros ellenállás jelenthet még akadályt.
Értelemszerűen az emelkedő kamatok a PayPal értékeltségének sem segítettek, de emellett a cégnél problémát okozott az online vásárlások visszaesése is. A cég előző negyedéves jelentése is csalódást keltő volt, ugyan tudta hozni a várakozásokat bevétel- és profitsoron a negyedév során, viszont profitmarzs-várakozásait lecsökkenette a vezetőség. Ezzel az tisztított működési eredményhányadában már csak 100 bázispontos növekedést várnak a korábbi 125 bázispont helyett.
A PayPal heti grafikonja (2023. 06. 21. nyitás előtt)
Az egyéves profitvárakozások viszont nem estek vissza olyan mértékben, mint a piaci árfolyam, így most sokkal alacsonyabb lett a PayPal értékeltsége, legalábbis a 12 hónapos előretekintő P/E alapján. Jelenleg 13-es P/E mellett kereskednek a részvénnyel, bőven alacsonyabb értékeltségen, mint a pandémia előtti időszakra jellemző 28 és 35 közötti szintek mellett.
Az utóbbi hónapok során nem igazán láthattunk céláremeléseket a céget követő elemzőktől, ennek ellenére az elemzők többsége még mindig vételt javasol a részvény kapcsán. Emellett a konszenzusos célár is további felértékelődést mutat, hiszen a 90 dolláros célár közel 30 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróár.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.