A cég részvénye némileg kevésbé van fókuszban a nagyobb tech cégek jó teljesítménye közepette, de az elmúlt egy év alapján azért így is igen erősen szerepelt. A piaci bizonytalanság vélhetően aligha szűnik majd meg látványosan a következő időszakban, így a defenzívebb részvényeket is érdemes lehet figyelni, ahol az utóbbi időszak oldalazása után már érdekesebb technikai képet mutat a Walmart.

Némileg kevesebb szó esik az utóbbi időszakban a defenzívebb részvényekről, miután a részvénypiacok remek formában vannak, és a korábbi csúcsaikra is visszakapaszkodtak az amerikai indexek. A javuló tőkepiaci klíma ráadásul akár a második fél évben is fennmaradhat, a technológiai részvények, valamint az AI-forradalom pedig domináns sztorik maradhatnak. A defenzívebb részvények között azonban így is lehet találni érdekeseket, az amerikai papírok közül pedig talán a Walmart számít az egyik legnagyobbnak, ahol a technikai képre pillantva is sok érdekesség látható.

Először is kiemelhető, hogy ebben a turbulensebb és változékony környezetben az elmúlt egy évet nézve a Walmart 37 százalékot tudott erősödni, vagyis abszolút felülteljesítőnek számít, mivel az S&P 500 csak 12 százalékot javult. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor már kevésbé volt erős a Walmart, még február közepén sikerült új csúcsra kimennie az árfolyamnak, 
de az általános piaci turbulencia mellett korrekció vette kezdetét a korábbi nagy menetelés után. 
Ez alapvetően azért érthető valamelyest, így nagyjából 5 hónapja tartó oldalazás azonosítható, de szűkebb értelemben is április közepe óta 94–100 dollár között mozog a papír. Láthatóan tehát erős támaszokra lelt a papír 94 dollárnál, amit hamarosan a 200 napos mozgóátlag is dupla támasszá erősíthet, jelenleg 92 dollárnál van ez a szint. Április elején egyébként erről a szintről tudott fordulni a papír, rövid távon így már erős technikai támaszok közelében jár tehát a Walmart.
A túlvettség viszont értelemszerűen megszűnt már, 
a heti grafikonon pedig az MACD hamarosan egy vételi szignál felé közelíthet. Látható tehát, hogy a korábbi nagy menetelés után már jobban fest a technikai kép, miközben az elemzők továbbra is optimisták. A következő években enyhe növekedés várható a bevételek és a profitok terén, de még így is 110 dollárnál található a Bloomberg célárkonszenzusa, ami a mostani szinteket 15 százalékkal haladja meg. Kérdés lehet így, hogy a gyorsjelentés hogyan sikerül majd ebben a szezonban, ám ez csak augusztus második felében érkezik.
 
A Walmart részvénye tehát némileg kevésbé van fókuszban a nagyobb tech cégek jó szereplése közepette, de az elmúlt egy év alapján azért így is igen erősen szerepelt. A piaci bizonytalanság vélhetően aligha szűnik majd meg látványosan a következő időszakban, így a defenzívebb részvényeket is érdemes lehet figyelni, ahol az utóbbi időszak oldalazása után már érdekesebb technikai képet mutat a Walmart.
 
Tartalom lezárása:2025.07.18 14:39
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Walmart: Lenne még tér a növekedésre
Krahling András | 2025.04.01 16:12
Kulcsfontosságú hetek előtt a Walmart
Újabb csúcsra ugrott a Walmart
Erősen alakultak az élelmiszer-eladások
Stabilan teljesít a Walmart részvénye
Mohácsi Mihály | 2023.09.25 15:18
Kitarthat az emelkedő trend?
Rekordbevételek a Walmartnál
Mohácsi Mihály | 2023.02.21 16:10
Árnyalják a képet a gyenge kilátások
Walmart: Erősebb lett a vártnál az eredmény
Grébel Szabolcs | 2022.08.16 15:40
Emelkedéssel nyithat a részvény
Elégedetlenek a Walmart-befektetők
Nagy-György János | 2022.05.17 15:24
Csalódást okozott a jelentés

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Netflix: A kiváló eredményeket felülírták a magas elvárások

Stabil teljesítményről számolt be a streamingóriás

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.07.18 08:34
Amerikai gazdaság, Netflix, Pepsi, Uber

United Airlines: Mérsékelt növekedés, csökkenő profitvárakozások

Krahling András | 2025.07.17 15:24
A belföldi kereslet gyengélkedés jeleit mutatja