Megtartotta az éves gyűlését a Berkshire Hathaway, ahol Warren Buffett beszélt a jelenlegi gazdasági helyzetről, így többek között az infláció kapcsán is kifejtette a véleményét. Több nagyobb összegű részvényvásárlást is végrehajtott a társaság az elmúlt negyedév során, azonban a legnagyobb részvénycsomagot továbbra is az Apple adja. Technikailag vonzó szintekre esett vissza az árfolyam, így támaszt keresve indulna ismét a csúcsok irányába az árfolyam.
Szép teljesítményt nyújtott a részvénypiacon az elmúlt években Warren Buffett vezette cég. A legutóbbi írásunk kapcsán kiemeltük, hogy egy új sávban mozoghat az árfolyam, aminek a tetejét is áttörte rövidebb időre az árfolyam. Az első negyedév során a vártnál kisebb bevételt realizált a társaság, azonban EPS tekintetében alaposan felülteljesítette az elemzői várakozásokat a vállalat.
A hétvégén tartotta a cég az éves közgyűlését, ahol Warren Buffett nem csak a vállalat jövőjéről és kilátásairól beszélt, hanem több fontos piaci aktualitásról, a gazdaság helyzetéről is kifejtette a véleményét. Így szóba került többek között a kriptopiac, az infláció és sok más egyéb téma is. Idén a Berkshire Hathaway eddig alaposan felülteljesítőnek számít a piacon, hiszen közel 8 százalékos emelkedést tudhat maga mögött, míg az S&P 500 index 13 százalékos mínuszban áll.
Volt már erősebb negyedéve a vállalatnak
A negyedév során több mint 51 milliárd dollárt költött a cég részvényvásárlásra, valamint a saját részvények visszavásárlása 3,2 milliárd dollárjába került a vállalatnak. A nettó eredménysoron jelentős visszaesést könyvelhettek el az egy évvel korábbi eredményekhez képest, így a 5,46 milliárd dolláros eredmény részvényenként (A kategóriás részvény) 3702 dolláros nyereségnek felel meg.
A bevételek harmada a szolgáltatásokért és kiskereskedelemért felelős szegmenséből származik a cégnek. Emellett a feldolgozóipari szegmens és a biztosítói szegmens is az összbevétel negyedét teszi ki. A költségek emelkedése, valamint a kialakult geopolitikai feszültségnek köszönhetően az ellátási problémák is hátráltatták a vállalatot. Azonban a gépjárműárak emelkedése, valamint az üzemanyagárak emelkedése is segített növelni a cég bevételeit.
Zsákolta a részvényeket a cég
A vállalat által birtokolt részvénycsomagok kapcsán is történtek átrendeződések, így például tovább növelte az Activision Blizzardban szerzett kitettségét a társaság, jelenleg a részvények 9,5 százaléka tartozik a Berskhire Hathawayhez. Buffett szerint kiváló arbitrázs lehetőséget tartogat az Activision, hiszen egyelőre nem mutatkozik bármiféle arra utaló jel, hogy a Microsoft elállna a felvásárlástól, így a 95 dolláros vételi ár 25 százalékos felértékelődést jelentene a pénteki záróárhoz képest. Azt Activision mellett a Chevronban szerzett kitettségét is tovább növelte a cég, így jelenleg közel 26 milliárd dolláros részvénycsomaggal rendelkezik a cég. A cég portfóliójában továbbra is a legnagyobb részt az Apple-részvények alkotják.
A negyedév során további 6 milliárd dollár értékben vásárolt az Occidental Petroleum részvényeiből a társaság, valamint 4,2 milliárd dollár összértékű HP részvénycsomagot is vett. Március végén 391 milliárd dollár értékben tartott részvényeket a cég, így ez több mint a vállalat értékének a felét tette ki.
Szót ejtett az inflációról is Warren Buffett, elmondta, hogy az infláció mindenkit utolért, így mind a részvénytulajdonosokat, mind a kötvénytulajdonosokat érzékenyen érintette a vártnál nagyobb infláció. Továbbá a vállalatoknak jelentős problémákat okozhat a tartósan magas infláció, így a reálhozamok, a profitok elérése nagyobb kihívás lehet az eddigieknél. Megjósolni ő sem tudja, hogy meddig emelkedhet még az infláció, azonban a saját üzletei kapcsán is látja az árak növekedéséből fakadó problémákat.
Röviden említést tett a Bitcoin helyzetéről is Buffett, korábban már többször is elmondta, hogy igencsak szkeptikus a kriptopénzeket illetően. Inkább fektetne földekbe, esetleg apartmanokba, mint Bitcoinba, hiszen véleménye szerint nem csinál semmit a kriptodeviza.
Fontos szinteken az árfolyam
A korábbi lokális csúcsokkal megegyező szintre esett vissza az elmúlt napok gyenge teljesítményét követően a Berkshire B (BRK) árfolyama. Így ezekről a szintekről indulhatna ismét emelkedő irányba, azonban ehhez szükség lehet a piaci hangulat javulására is. Jelenleg egy emelkedő trendvonal kezdett el kirajzolódni a napi grafikonon, így ennek mentén akár új történelmi csúcsok eléréséért indulhat a papír.
Több védelmi vonalat is felhúzott a részvény, így a 294-300 dolláros zónából többször is sikerült pattannia az árfolyamnak, így ez a tartomány akár negatív hangulat esetén is fontos támaszt képezhet. Továbbá a 200 napos mozgóátlag is ennek környékén mozog, ennek érintését követően a múltban többször is sikerült új lendületet vennie a papírnak. Alul még a 272 dolláros szint nyújthat menedéket, azonban ennek elérése alaposan elrontaná már a technikai képet.
Az indikátorok is jelentős eséseken vannak már túl, így az RSI rég nem látott szinteken tartózkodik, jelenleg a kritikus tartomány kapujában áll az indikátor. Az MACD is egyelőre lefelé trendel, így javuló piaci hangulat akár fordulatot eredményezhetne.
A Berkshire Hathaway B napi grafikonja (2022. 05. 02. nyitás előtt)

jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.