Bizonyára sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mik lehetnek azok a tényezők, amik megkülönböztetik a sikeres kereskedőket, a sikertelenektől. Erről a témáról készítettek interjút Denise Shull volt kereskedővel, aki a Harvard befektetési döntések és pénzügyi viselkedés szakán végzett. Sok értékes gondolat hangzott el, amit szeretnénk megosztani az olvasóinkkat.
Sok tényező együttállása tesz valakit sikeressé a piacokon. Természetesen szükségesek a megfelelő tőzsdei ismeretek, információ ellátottság, idő, tapasztalat, de van egy faktor, amit sokan elfelejtenek, vagy nem vesznek figyelembe, mielőtt tőzsdézésbe kezdenek. Ez nem más, mint a tőzsdepszichológia vagyis, hogy hogyan befolyásolnak minket saját érzelmeink.
Sokan azt gondolhatják, hogy egy-egy befektető csak szigorúan a matematikai alapú modellje alapján ad-vesz részvényeket, azonban ez nem igaz teljes egészében. A döntések nagyon sokszor nem racionálisak, hanem az érzelmek által vezéreltek, ezzel viszont nagyon óvatosan kell bánni.
Befektetőként, kereskedés előtt/közben
- a veszteségtől való, illetve a
- későbbi megbánástól való félelem tör előtérbe.
Ez alatt azt értem, hogy az emberek könnyen beleugranak olyan vásárlásokba, amit nem gondoltak át előtte kellőképpen, mert féltek attól, hogy lemaradnak egy nagyobb emelkedésről, aztán pedig nem is szeretnének kiszállni a veszteséges trade-ből. A legtöbben nem képesek belátni, hogy azt el kellene engedni már, mert teljesen rabul ejti őket a veszteségtől való, illetve a nagy emelkedésről való lemaradás félelme.
Persze ebből adódik a kérdés: hogyan tudja egy befektető elérni azt, hogy érzelem mentesen tudjon döntéseket hozni?
Bármilyen meglepő, nem az a megoldás, hogy teljesen kizárjuk az érzelmeket, sőt ilyen formában ezt hibának nevezném. Sokkal inkább az érzelmek megfelelő kezeléséről van szó. Ahogy pár bekezdéssel fentebb írtam, az érzelem az, ami végső soron döntésre bírja a befektetőt. Ezért sokkal inkább az érzelmi kifinomultság kifejlesztése a cél. Annak a megértése, hogy hogyan működnek, hogyan állíthatók saját szolgálatunkba. Ugyanis, ahogyan hátráltathatnak minket attól, hogy sikereket érjünk el a piacokon, ugyanolyan mértékben segíthetnek is, ha megfelelőképpen kezeljük őket.
Ha képesek vagyunk erre, sokkal nagyobb eséllyel leszünk sikeresek a tőzsdén. Ezzel együtt átlagosan alacsonyabb veszteséggel számolhatunk, ami nem a kockázat teljes kizárásán alapul, hanem azon, hogy fel tudjuk ismerni azokat a pozíciókat, amelyekből bizony ideje kiszállni, hiszen várhatóan belátható időn belül nem fognak nyereséget termelni, sőt még nagyobb veszteséget is okozhatnak.
Ennek a képességnek a megszerzése nem feltétlenül könnyű és gyors folyamat, azonban hosszú távon egyértelműen hozzá fog járni a sikerességhez és nem feltétlenül csak a tőkepiacon, hanem az élet más területein is.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.