Kellemes eredményekről számolt be a hardverekre és szerverekre specializálódó HP Enterprise keddi jelentésében. A vállalat mindhárom kiemelt szegmensében növelni tudta a bevételeit, a kihívásokkal teli negyedév ellenére. A profitabilitást árnyékolják az akvizíciós és egyéb egyszeri költségek, azonban az elemzők és a menedzsment is javulást vár a következő időszakban. A HP Enterprise az Nvidiaval közös projekttel is a terjeszkedését próbálja elősegíteni.

Kedden, piaczárás után tette közzé friss számait a Hewlett Packard Enterprise (HPE), amelyben sikeresen felülmúlta a várakozásokat. Fontos kiemelni, hogy a HP 2015-től kezdve két tőzsdei cégre bomlott, az egyik cég a HP Inc. (NYSE: HPQ), amely nyomtatókat és számítógépeket forgalmaz, míg a HP Enterprise (NYSE: HPE) hardvereket és felhőszolgáltatásokat kínál ügyfelei számára. A HPQ május végén mutatta be gyengébbre sikerült jelentését, mostani írásunkban a HPE keddi jelentéséről és eredményeiről van szó.

A HPE üzleti évének második negyedévében az árbevétel 7,6 milliárd dollárra nőtt, ami devizahatásokat kiszűrve 7 százalékos növekedést jelent éves szinten. A Bloomberg elemzői konszenzusa, illetve a vállalat vezetősége is további bevételnövekedésre számít a következő negyedévekben, köszönhetően az erős partneri kapcsolatoknak és a növekvő keresletnek a HP Enterprise termékei és szolgáltatásai iránt.

A profitabilitás terén kisebb visszaesés volt látható, főképp egy jelentős értékvesztési leírás miatt, körülbelül 1,36 milliárd dollár értékben. Továbbá a vámok is valamelyest többletköltséget jelentettek a vállalatnak az utóbbi negyedévben, ehhez jöttek még a Juniper Networks felvásárlásával kapcsolatos kiadások is. A cég tisztított EPS-e így 0,38 dollár lett, azonban a következő negyedévekben már javulásra számítanak az elemzők. A vállalat működési cash flow-ja egyébként 456 millió dolláros mínusz lett, a vállalat előrejelzéseiben viszont ennek ellenére pozitív 1 milliárd dolláros szabad cash flow-ra számít a teljes 2025 évet illetően.

A cég emellett kiemelte, hogy éves alapon az összes szegmensében sikerült bevételnövekedést elérnie. A bevételek több mint felét továbbra is a szerver szegmens adja, amely 7 százalékot nőtt éves alapon, illetve a szegmens kapcsán külön kiemelte a vezetőség a profitmarzs javulását.

A legnyereségesebb szegmens egyértelműen az „Intelligens Edge” lett, amely több mint 23 működési profitmarzsot ért el a szegmens 1,4 milliárd dolláros bevételéhez viszonyítva. A szegmens hálózati megoldásokat foglal magában.

A felhőszegmens („Hybrid Cloud”) növekedett a legdinamikusabban, amely éves alapon 15 százalékos bevétel és 4,4 százalékos működési profitnövekedést ért el. A vállalat vezetősége külön kiemelte a Green Lake felhőszolgáltatás iránti folyamatosan emelkedő keresletet, amely hajtóereje volt az éves ismétlődő bevétel (ARR) több mint 47 százalékos emelkedésének.

A HP Enterprise pénzügyi szolgáltatás szegmense 856 millió dolláros bevételt termelt, ami éves szinten enyhe pluszt jelent. A vállalat saját IT infrastruktúrájának értékesítéséhez kapcsolódóan kínál lízing, finanszírozási és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat.

Fontos hír volt a vállalat kapcsán, hogy a HPE és az NVIDIA idén márciusban jelentette be együttműködését, hogy közösen fejlesszenek ki átfogó felhőalapú AI-megoldásokat: adattároló rendszerek AI-integrációját és NVIDIA chipekkel felszerelt szervereket. Az újítások 2025 harmadik negyedévétől lesznek elérhetők, javítva a teljesítményt, a skálázhatóságot és a biztonságot a HP Enterprise felhőkörnyezetében.

A HP Enterprise jelentésében kitért a Juniper Networks 14 milliárd dolláros akvizíciójára is, amelyet korábban januárban az amerikai igazságügyi minisztérium blokkolt csökkenő versennyel kapcsolatos aggályokra hivatkozva. A vállalat vezetősége szerint a tranzakció várhatóan a 2025-ös üzleti év végére (októberben) valósulhat meg. A menedzsment a vámok hatása kapcsán is optimistább hangnemet fogalmazott meg, a korábbi 7 centes negatív hatás helyett csak 4 centes negatív hatásra számítanak a vállalat éves EPS-ét illetően.

Mozgóátlagot tesztelt az árfolyam

A fundamentumokon túl a technikai képet is érdemes megnézni, a HP Enterprise részvényének napi grafikonján jól látható, hogy az árfolyam már egy ideje egy 12 és 24,5 dollár közötti sávban mozog. Az év elején, a romló piaci hangulatban, a sáv tetejéről a részvény letörte az 50, majd a 200 napos mozgóátlagát is. Ezt a csalódást keltő márciusi jelentés mellett a vámbejelentések sem segítették.

Ezt követően az árfolyam a 12 dolláros sáv aljáról pattant vissza, és sikeresen áttörte az 50 napos mozgóátlagát. Azonban a 200 napos mozgóátlag már akadályt jelentett 19,5 dollárnál, így ez egyelőre az első ellenállást képezheti az árfolyam előtt. Távolabbi ellenállást a sáv teteje, 24,5 dollár mutat, amihez először a 200 napos mozgóátlag áttörésére lenne szükség.

A HP Enterprise napi grafikonja (2025. 06. 05. 16:00)

A Bloomberg konszenzusában lévő elemzők többsége egyébként optimista a részvényt illetően, 10 vételi ajánlás mellett 6 tartási ajánlás érkezett a HP Enterprise részvényére. Az elemzői konszenzus célára 20,7 dollár, ami a jelenlegi árfolyamhoz viszonyítva 17 százalékos potenciális felértékelődést jelent, de láthatóan a technikai kép kapcsán azért javulásra lenne szükség, mivel a 19 dolláros szintek erős ellenállást jelenthetnek.

Tartalom lezárása:2025.06.05 16:21
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
HP Enterprise: Hozta a kötelezőt a vállalat
Varga Dániel | 2022.08.31 14:00
Várakozásoknak megfelelő negyedévet produkált a cég

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés