Az erős 2024-es évet követően folytathatja a javulást a Telekom, habár a növekedési ütem lassulhat az inflációkövető díjkorrekció kivezetésével, az első negyedévet így is érdemi javulással zárhatta a cég. A távközlési pótadó kivezetése a profitabilitás javulását hozhatja, a negyedévet így 20 százalék feletti nettó marzzsal zárhatta a cég, a stabil és erőteljes cash flow termelés pedig hosszabb távon is elérhető maradhat a cég számára. Jövő hét szerdán, piacnyitás előtt teszi közzé a friss számait a Telekom.

A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.

A bevételek növekedési üteme lassulhat, azonban január-februárban még szerepet játszott az infláció követő díjkorrekció, míg ennek kivezetése márciustól nem segít a bevételek emelkedését. Összességében így is 7 százalék feletti éves növekedést prognosztizálunk, elérve ezzel a 240 milliárd forintos bevételt.

A negyedik negyedév során több egyszeri negatív, illetve szezonális hatás is rontotta a profitabilitást, így a személyi jellegű kiadások, illetve az egyéb működési költségek mértéke is csökkenhet negyedéves alapon. A közvetlen költségek 85 milliárd körüli terhet jelenthettek a negyedév során.

A távközlési pótadó kivezetése, amely a tavalyi első negyedévben 9 milliárd közeli tételt jelentett, jelentős javulást eredményezhet marzs oldalon is. Az operatív eredmény a 66 milliárd forintot haladhatja meg 27 százalék feletti profitmarzzsal, míg EBTIDA tekintetében a 100 milliárdot is átlépheti a cég, ezzel dinamikus 19,6 százalékos éves növekedést elérve 42 százalék feletti marzs mellett.

Pénzügyi oldalon normalizáció jelei bontakoztak ki, így a nettó eredmény is jelentős növekedést produkálhatott éves alapon, a 49 milliárd forintos eredmény több mint 20 százalékos profitmarzsot jelent. Az erős profitabilitás hosszabb távon fenntartható maradhat a bevételnövekedés lassulása ellenére is.

A magyar kormánnyal való egyeztetést követően az infláció követő díjkorrekció kivezetésre kerül ideiglenesen, ez pedig a növekedési ütemet valamelyest visszább vetheti. Azonban egyelőre nem tett közzé új előrejelzést a vezetőség, a konzervatívabb 1-3 százalék körüli éves bevételnövekedés akár áremelések nélkül is tartható maradhat.

Tartalom lezárása:2025.05.09 13:39
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Magyar blue chipek: Újabb csúcson a BUX
Mohácsi Mihály | 2025.04.28 11:33
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Óvatos javulás a hazai piacon
Mohácsi Mihály | 2025.04.14 11:51
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Zuhanóban a hazai piac
Varga Dániel | 2025.04.07 12:16
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: A magyar részvénypiac is lefordult
Krahling András | 2025.03.31 11:40
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Az extra adók miatt csökkent az OTP profitja

Mohácsi Mihály | 2025.05.09 10:58
Magasabb egyéb bevételek segítették a bankot

Erősen kezdte az évet a Mol

Varga Dániel | 2025.05.09 10:11
Pluszba került az árfolyam

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.05.09 08:46
OTP, Mol, magyar infláció, forint