Pozitívan reagált a tegnapi gyorsjelentésre a Mastercard, amely 3 százalékos pluszban zárt, illetve nyitás előtt is kisebb plusznál jár jelenleg. Látható, hogy a folyamatosan emelkedő tranzakciók volumene segíti a javulásban a céget, amely így újabb és újabb rekordokat tud elérni. Az árfolyam is új csúcsokra futott ki, az erős gazdasági kilátások további növekedést hozhatnak a következő években is, így lehet még tér a részvény előtt.

Még január elején írtunk a Mastercardról, ahol kiemeltük, hogy az erős amerikai gazdaság, a növekvő kártyahasználat és a kedvező idei évi kilátások javuló eredményeket hozhat akár a Mastercard, akár a Visa számára. Tegnap mind a Mastercard, mind a Visa is a vártnál jobb eredményeket közölt, így emelkedéssel tudtak reagálni a hírekre, a Mastercard már napközben, míg a Visa csak zárást követően tette közzé a számait. A korábbi elemzésünk óta 7 százalékos pluszba került kevesebb mint egy hónap alatt a részvény, de tegnap napközben ennél magasabb szinteken is tudott mozogni a papír. Ezzel egyébként az S&P 500 indexet is felül tudta múlni a társaság, ráadásul a hosszabb távú kilátások változatlanul kedvezők.

A hónap első felében ugyan némi gyengélkedés mutatkozott a grafikonon, de a kiemelt 500 dollár körüli szint kellő védelmet tudott nyújtani, így kezdetét vette egy újabb emelkedő trend, ráadásul az 537 dollár körüli ellenállási szint erőteljes áttörése igencsak pozitív összképet fest a részvényről. Ez a szint heteken keresztül akadályt képzett, így akár rövidebb távon még támaszként is üzemelhet, amennyiben kissé gyengülne a piaci hangulat, illetve, ha az 50 napos mozgóátlag irányába térne vissza a papír. Rövidebb távon az indikátorok jelezte túlvettség nehezítheti meg a Mastercard dolgát, így az előbb említett 537-540 dollár körüli zónára kiemelten érdemes lehet figyelni.

A Mastercard napi grafikonja (2025. 01. 31. nyitás előtt)

Tovább javulnak a fundamentumok

Ahogy az a két jelentésből (Mastercard, Visa) is jól látható, a növekvő tranzakciók, volumenbővülés mind bevételi oldalon, mind profitoldalon kedvező hatásokat eredményez. Összességében a negyedik negyedév során a bruttó dollár volumen mértéke 12 százalékkal nőtt a Mastercardnál éves szinten, míg a határon átnyúló tranzakciók mértéke még dinamikusabb növekedést jelez. Összességében látható tehát, hogy a kártyahasználat egyre nagyobb hangsúlyt kap globális szinten is, emellett az erős fogyasztási trendek további növekedést hozhatnak volumen terén a következő években is.

Bevétel tekintetében az évet 12 százalékos növekedéssel zárta a cég, a negyedik negyedévben pedig 14 százalékos emelkedés volt látható. A konszenzus előrejelzései alapján folytatódhat az emelkedő trend, így a következő negyedévekben is 12 százalékos bővülést helyeztek kilátásba, de ez a fajta tendencia az év egészére kitarthat. Tehát újabb rekordok elérése van kilátásban, amely nemcsak bevételi oldalon, de profit tekintetében is javulást hozhat.

Költségek tekintetében is látni azért az emelkedést, azonban a bevételekhez képest lassabb dinamika mutatkozik, ez pedig a profitabilitás javulását hordozza magában. Az operatív marzs így 1,1 százalékponttal javult a 2023-as negyedik negyedévhez képest, míg nettó profit tekintetében 20 százalékos emelkedés, 3,3 milliárd dolláros eredmény figyelhető meg. Elemzői várakozások alapján egyébként további növekedés helyezhető kilátásba, így az EPS idén is két számjegyű növekedést produkálhat, míg jövőre még nagyobb ütemű emelkedést érhet el a cég.

A gazdasági környezet kedvező a fizetési szolgáltatók számára, ahogy ez a vezetőségi optimizmusból is kivehető. A cég alacsonyabb, két számjegyű bővülést vár az első negyedévre és az egész évre vonatkozólag is, ez nagyjából a konszenzus várakozásaival egyezik meg. Habár érdemes kiemelni, hogy a múltban is rendre felülmúlta az elemzők által támasztott várakozásokat a cég, így ez hosszabb távon is támogatást nyújthat. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom alakulására érdemes lehet továbbra is figyelni, de összességében pozitív trendek mutatkoznak, emellett az utazási szezon is erős profitot eredményezhet a Mastercard számára majd.

Kitarthat az optimizmus

A pozitív momentum támogatást nyújthat rövidebb távon, bár látni már a túlvettség jeleit a grafikonon, így ez akár óvatosságra intheti a befektetőket, de a hosszabb távú trendek egyelőre nemcsak sértetlennek látszanak, de a stabil fundamentumok által megerősítést is kaptak a befektetők. Relatív mutatószámokat tekintve sem látni jelentős túlértékeltséget, hiszen nagyjából az elmúlt 5 év átlagánál helyezkedik el az 1 éves előretekintő P/E ráta a Mastercard esetében. Hasonló trend figyelhető meg a Visanál is, ugyan az elmúlt évekhez képest emelkedett a mutató értéke, de a 2020-as, 2021-es szintekhez képest továbbra is lemaradónak látszik.

Az erős gyorsjelentést követően sorra érkeztek friss céláremelések az elemzők felől, így a konszenzusos célár is megközelítette immár a 600 dollárt, ráadásul a Morgan Stanley 644, a Citi 650, a Goldman Sachs 628 dolláros cél elérését tűzte ki. Ezzel együtt a Bloomberg adatbázisában 39 vételi, 8 tartási és mindössze 1 eladási ajánlás látható, amely optimizmusról árulkodik változatlanul.

Tartalom lezárása:2025.01.31 12:04
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Csúcsokra törne a Mastercard
Varga Dániel | 2025.01.02 14:05
Folytatná a tavalyi teljesítményt a részvény
Nem bírta a tegnapi nyomást a Mastercard
Varga Dániel | 2024.08.06 15:14
Lezáródott kereskedési ötletünk
Új erőre kaphat a Mastercard
Varga Dániel | 2024.05.07 15:38
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg
Fontos támasznál a Mastercard
Cinkotai Norbert | 2023.09.26 14:43
Lélektanilag is erős lehet a 400 dolláros szint

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Magyar Telekom: Erős évkezdés mutatkozhat

Varga Dániel | 2025.05.09 13:39
Szerdán érkezik a gyorsjelentés

Az extra adók miatt csökkent az OTP profitja

Mohácsi Mihály | 2025.05.09 10:58
Magasabb egyéb bevételek segítették a bankot

Erősen kezdte az évet a Mol

Varga Dániel | 2025.05.09 10:11
Pluszba került az árfolyam