A tavalyi évben sokáig nem mutatott erőt az ezüst, de az utóbbi hónapokban egy igen meggyőző raliba kezdtek a nemesfémek, köztük az ezüst is. A vártnál kedvezőbben alakultak a makrogazdasági tényezők, és a piac egy kevésbé szigorú Fed-et kezdett el árazni. Az enyhülő monetáris politikai kilátások hatására gyengülő dollár is igen kedvező volt a nyersanyagoknak, egy ilyen támogató környezetben folytatná az emelkedést az ezüst, amit az aranykereszt megjelenése is erősíthet.
Az infláció továbbra is csökkenő pályán mozog, emellett az amerikai gazdaság sem mutat drasztikus zsugorodást egyelőre, egyre nagyobb valószínűséggel tartunk tehát a Fed által sokáig hangoztatott „soft landing” szcenárió felé. Az amerikai jegybank korábban az infláció letörését tűzte ki célul, a mostani adatok fényében olybá tűnhet, hogy ezt a célt sikerült valamelyest elérniük, de egyelőre még távol van a kitűzött 2 százalékos céltól az infláció. A legfőbb kérdés most az lehet, milyen lépésre szánja el magát a Fed a február elsejei kamatdöntésen. A piac egy 25 bázispontos emelést prognosztizál, valamint egy 4,9 százalékos kamattetőt júniusban, majd az év második felében már a kamatvágásokkal számolnak. Ez szembe megy a Fed eddigi hivatalos kommunikációjával, ugyanis több amerikai állam Fed elnöke is hangot adott annak a véleménynek, miszerint 5 százalék feletti kamattetőre lehet számítani.

Tehát az ezüst árfolyama szempontjából kritikus lehet a következő kamatdöntő ülés, egy szigorúbb döntéssel a dollár is újból erősödésnek indulhat, ami korlátozhatja az ezüstöt is, de az eddigi folyamatok inkább kedvezőek voltak a nemesfémeknek. Addig is tovább folytathatja emelkedő pályáját az ezüst, amennyiben sikerülne véglegesen elszakadnia 24 dollár körüli szintektől.
Szépen fest a nemesfém technikai képe
2022 egy mozgalmas év volt az ezüst szempontjából, az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása után kilőtt az árfolyama és egészen 26 dollár fölé erősödött, azonban április második felében egy addig nem látott zuhanásba kezdett a nemesfém. Nem egészen egy hónap alatt 20 százalékot esett az ezüst árfolyama, az erős dollár, valamint a recessziós félelmek nem igazán kedveztek az nemesfémeknek, a kevésbé volatilis arany árfolyamában is hasonló mozgásokat láthattunk, azzal a különbséggel, hogy az arany csupán 8 százalékot esett ugyanebben a periódusban. A következő hónapokban sem remekeltek a nemesfémek, de az év végére egy igen erős raliba kezdett az ezüst és az arany is.
Míg az arany idei hozama már 5 százalék körüli pluszt mutat, addig az ezüst teljesítménye sokkal ingadozóbb volt, és inkább oldalazott az árfolyam. Ennek ellenére új lokális csúcsot jelölt ki hétfőn a nemesfém, miután átlépte a 24,2 dolláros szintet az árfolyam, jelezve, hogy van még erő benne. Ma egy kisebb visszahúzást láthatunk, így már 24 dollár környékére esett vissza, innen törhetne ki tehát az árfolyam.
Ha ez elmaradna, akkor is számos árszintre támaszkodhat az ezüst árfolyama egy lecsorgás esetén, az idei évben már tesztelte a 23,2 dollár körüli szintet, így az emelkedő trendvonal mellett először ez a támasz nyújthat menedéket. Amennyiben ezek a támaszok mégis letörésre kerülnének, lentebb még az 50 napos mozgóátlag biztosíthat erős védelmi zónát, mint ahogy azt október végén is láthattuk. További támaszt a 20,8 dolláros árszint nyújthat, korábban még ellenállásként funkcionált, amit végül a novemberi raliban tört át az árfolyam, majd egy kisebb korrekciót követve kétszer is visszatesztelte.
Látható az ezüst grafikonján, hogy a 18,2-18,3 körüli zónát több alkalommal is tesztelte már az árfolyam, majd innen tudott fordulni az árfolyam és emelkedő pályára kerülni. Még decemberben jelent meg a nemesfém napi grafikonján az aranykereszt, tovább támogatva a növekvő trendet. Ugyan az RSI nem a legalacsonyabb szinteken tartózkodik jelenleg, a túlvettséget indikáló 70-es szinttől még messze van egyelőre, teret adva a további emelkedésnek. Továbbá az MACD is közel áll a vétel jelzéshez, akár már egy-két emelkedő nap után jelzést válthat az indikátor.
Az ezüst napi grafikonja (2023. 01. 17. 13:30)

Egyszerűbb dolgunk van az ellenállások kijelölésével az ezüst heti grafikonján. Látható, hogy nem érte el egyelőre az év elejei csúcsokat az árfolyam, tehát ezen szintek tesztelése lehet a nemesfém következő feladata. Még a 26 dolláros szintekről fordult le az árfolyam, így érdemes lehet figyelni, hogyan birkózik meg az ellenállással az ezüst, viszont ennek teszteléséhez még egy további 8 százalékos emelkedést kellene látnunk. Ha sikeresen venné ezt az akadályt a nemesfém, fentebb még a 28-28,2 körüli zóna képezhet ellenállást, mivel utoljára 10 éve tudott ezen szintek felett hosszabb ideig tartózkodni az árfolyam.
A hosszú távon az emelkedő trendet az is erősíti, vagyis inkább nem gyengíti, hogy az 50 hetes mozgóátlag nem keresztezte a 200 naposat egyelőre, valamint az MACD is kitartja vételi jelzését.
Az ezüst heti grafikonja (2023. 01. 17. 13:30)

jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.