Kedvező híreket kapott tegnap este a Synopsys, aminek köszönhetően a részvény árfolyama megugrott, tovább folytatva az idei emelkedését. Az Nvidia új chipkészítési folyamatában fontos szerepet kaphat a Synopsys szoftvere, ami pedig a jövőben további bevételi forrást jelenthet a szoftvercég számára. Egyébként a részvény technikai képe továbbra is erősen fest, az eddig támaszt nyújtó emelkedő trendcsatorna pedig akár a következő időszakban is kellő védelemmel szolgálhat.
A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.
Majdnem pontosan két hónappal ezelőtt írtunk a Synopsysról, hogy érdemes lehet figyelni a cég részvényét az idei évben. Azóta további emelkedés volt látható a részvény grafikonján, amit a gyorsjelentés kapcsán közölt vártnál erősebb vezetőségi előrejelzések is segítették. A menedzsment ugyanis 2024 első negyedévében 1,56-1,59 milliárd dolláros bevételt jelzett előre, míg profit téren 3,09-3,14 dolláros EPS-t várnak, felülmúlva a piaci prognózist. A szoftvercég egyébként igen erős évet zárt már tavaly is, a cég chiptervező szoftverei iránti kereslet magas az AI terjedése miatt, itt érte el a legnagyobb növekedést 2023-ban a cég. A technikai kép így továbbra is kedvezően fest, az emelkedő trendcsatorna képe egyelőre sértetlen, így akár a közeljövőben is támogathatja az árfolyam emelkedését.
Legutóbb az Ansys felvásárlása körüli hírek mozgatták meg a Synopsys papírját, de a rövidebb korrekciót követően folytatni tudta emelkedő trendjét a részvény. Most megint a hírekbe került a Synopsys, mégpedig az Nvidiával való együttműködése kapcsán. A chipgyártó a héten tartja a GTC fejlesztői konferenciáját, melynek tegnapi első napján bejelentésre került, hogy a Synopsys integrálja szoftverét az Nvidia számítógépes litográfiai platformjába (cuLitho), felgyorsítva a következő generációs félvezető chipek gyártását. Az Nvidia közleményében olvasható, hogy a számítógépes litográfia a legszámításigényesebb munkarész a félvezetők gyártási folyamatában, évente több tízmilliárd órányi CPU-teljesítményt emészt fel. A cuLitho technológia segítségével az Nvidia elmondása szerint 40-60-szorosára lehetne felgyorsítani ezt a folyamatot, a gyorsított számítással pedig 350 darab Nvidia H100 GPU chip akár 40 ezer darab CPU-t is helyettesíthet, felgyorsítva a gyártási időt, miközben csökkenti a költségeket, az elfoglalt helyet és a felhasznált energiát. A Synopsys szempontjából mindez igen kedvező, hiszen a szoftvere alapját képezheti a jövőben az Nvidia cuLitho rendszerének.
Technikai kép
Erősen indult 2024 a Synopsys számára, a részvény árfolyama így már az 50 napos mozgóátlag szintje fölé került vissza, és azóta is felette maradt. A mozgóátlag több alkalommal is megakasztotta az árfolyam csökkenését, így akár a következő hetek során is támaszként szolgálhat az árfolyam számára. Lentebb a trendcsatorna alsó szára azonosítható, mint erősebb támaszszint, amit egészen 2022 novembere óta nem tört le az árfolyam.
A tegnapi hírekre egyébként nagyobb ugrással reagált a részvény, a nyitás előtti árfolyam 3 százalékos pluszban is járt, azonban várhatóan ennél kisebb emelkedéssel indulhat csak a mai kereskedés. Technikai szempontból így továbbra is érdemes figyelni az 570-575 dolláros zónát, ami korábban ellenállást képzett, efelett pedig a 600 dolláros szint jelenthet akadályt. Az RSI nyitást megelőzően semleges zónában mozog, vagyis nem akadályozná az árfolyam emelkedését. Az MACD két hete eladást jelez, bár a mai nappal akár közelebb is kerülhet a vételi jelzés beadásához, ez is inkább kedvező technikai szemszögből.
A Synopsys napi grafikonja (2024. 03. 19. nyitás előtt)

Továbbra is igaz, hogy a hosszú távú trend igen meggyőző képet fest, a Synopsys idén is tudta folytatni a tavalyi kimagasló teljesítményt. Kedvező, hogy ugyan csak rövidebb ideig, de sikerült áttörnie a 600 dolláros szintet is az árfolyamnak, ezzel új történelmi csúcsra emelkedett a részvény. Továbbá az is kedvező, hogy az RSI még nem jelez túlvettséget a heti grafikon alatt sem, míg az MACD inkább változó képet mutat az utóbbi hónapokban.
A Synopsys heti grafikonja (2024. 03. 19. nyitás előtt)

Az elemzői konszenzus töretlenül optimista a részvény kapcsán, a Bloomberg adatbázisa 15 vételi ajánlást mutat, míg csupán a Morningstar elemzője javasol eladást. Az elemzői célárak ennek megfelelően inkább emelkedtek az elmúlt hetekben, a konszenzus így 625,3 dolláros célárat határozott meg. Tehát lenne tér még a további felértékelődésre fundamentális és technikai szempontok alapján is.
Ami viszont óva inthet a részvény kapcsán, az az értékeltség. A 12 havi előretekintő P/E ráta ugyanis már 39-es értéket vesz fel, de a mai várható árfolyamemelkedést követően akár már 40 fölé is emelkedhet a mutató értéke. Ezeken a szinteken azért már közel sem tűnik alulárazottnak a papír, tavaly például a 42-es értéken csúcsosodott ki az értékeltség.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.