Az aranykereszt megjelenése a napi grafikonon újult erőt adhatott a Western Digitalnak, így az 50 napos mozgóátlagtól próbálna meg felpattanni az árfolyam, és a korábbi csúcsokat célba venni idővel. A hosszabb távon kialakult csökkenő trendet törné meg végérvényesen a részvény, habár ehhez még jelentősebb erősödésre lenne szükség, de tér az van az árfolyam előtt, így támogató hangulatban akár célba is vehetné ezeket az ellenállásokat.
Még 2021 második félévében indult el lefelé a Western Digital árfolyama, amely az elmúlt hetekben már fontosabb ellenállási szinteket tudott áttörni. A mozgóátlagok is kiemelt akadályt képeztek számtalanszor a közelmúltban, azonban több év után sikerült ismét az 50 napos mozgóátlagnak a 200 napos fölé kerülnie, ezzel az aranykeresztet jelenítve meg a grafikonon, ami a befektetők számára igencsak pozitív jelnek tekinthető. Ráadásul az 50 napos mozgóátlagot többször is tesztelte már az árfolyam, így ennek mentén, akár hosszabb távon is folytathatná az emelkedő mozgását a papír.
A közelben a 41 dollár körüli ellenállást kell figyelni, ha ezen át tudna törni az árfolyam, akkor a 44-45 dolláros zónát is célba vehetné idővel. Védelmet elsősorban a mozgóátlagok nyújthatnának, ezen felül a 36-37 dolláros tartomány jelenthet segítséget, míg lejjebb a 32 dolláros szintet érdemes feljegyezni, mint fontos menedék.
Az indikátorok esetében az MACD grafikonján fedezhetünk fel egy vételi jelzést, de az RSI is elkezdett felfelé trendelni, ez pozitív jelnek tekinthető a befektetők számára, érezhetően lehet még tér felfele. Ráadásul a mozgóátlagoktól próbálna meg meglódulni a papír, tegnap is szép emelkedő gyertyát produkált a részvény, így kedvező piaci hangulat mellett akár folytathatná a megkezdett munkát a Western Digital. Persze ha az ellenkező irányba indulna meg az árfolyam, az gyorsan tönkre tenné a technikai képet, ezzel fontos támaszokat törhetne le a részvény.
A Western Digital napi grafikonja (2023. 07. 14. nyitás előtt)

A heti grafikonon látszik, hogy a csökkenő trendet egyelőre nem sikerült teljes bizonyossággal megtörnie a papírnak, azért még van tennivalója ezzel kapcsolatban a Western Digital részvényének. Úgy tűnik azonban, hogy az 50 hetes mozgóátlagon át fog tudni lépni a papír, így a fentebb már említett 45 dolláros szintet vehetné célba az árfolyam. A 200 hetes átlag elérése már nagy emelkedést venne igénybe, de ebben az esetben már egyértelmű trendfordulatról beszélhetnénk.
A 32 dolláros szintek alá jutás már egyértelműen torzítana a technikai képen, hiszen ezzel a pozitív trend is megtörne, valamint fontos támaszszint kerülhetne tesztelésre. Az indikátorok is mintha inkább felfelé mozognának, így ez jó hír a befektetők számára is, megpróbálhatna az 50 hetes mozgóátlagtól is elszakadni a papír.
A Western Digital heti grafikonja (2023. 07. 14. nyitás előtt)

A gyorsjelentés közzétételére augusztusig várni kell a Western Digital esetében, habár meg kell említeni, hogy veszteséges időszakot zárhat ismételten a társaság, a kereslet visszaesett az utóbbi időben a különböző HDD-k, esetleg SSD-k iránt, azonban egy, a vártnál ellenállóbb gazdasági környezet sokat segíthetne még a cégnek. A számítógépek piacán tapasztalt gyengélkedés tehát azért hordoz némi kockázatot magában.
Az elemzők is inkább optimisták a részvény kapcsán, hiszen 44-45 dollár körüli célárat határozott meg a konszenzus, amely 14 százalék körüli felértékelődési potenciált jelenthet. Azért az értékeltségi mutatókat tekintve már nem túl fényes a kép a cégnél, hiszen veszteséges üzletmenettel számolnak a cégnél a következő időben is, bár hosszabb távon ismét növekedési pályára állhatna a vállalat.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.