Nemzetközi piac: Erőt gyűjtöttek a nap végére az európai piacok, így a német DAX ismét 25 ezer pont felett tudott zárni, de szélesebb körben is javulás jelei mutatkoztak Európában. A tengerentúlon is kedvező hangulatban telt a kereskedés tegnap, a Nasdaq 100 közel 2 százalékos pluszban zárt, bár így is bőven 30 ezer pont alatt jár, míg az S&P 500 az 50 napos mozgóátlagának környékén ragadt meg. A piacokon továbbra is a gyorsjelentési szezonra és a közel-keleti eseményekre figyelnek a befektetők, mai piaczárás után a Tesla, valamint az Alphabet gyorsjelentése tartogathat izgalmakat.

Szektorok: Sokat segített az amerikai piacokon a technológiai szektor kapcsán látható pozitívabb hangulat, így tegnap is az egyik legerősebb szektor volt, közel 3 százalékos emelkedéssel. Ezzel együtt azért nem mindenhol volt hasonlóan jó a teljesítmény, a kommunikációs szektor kapcsán például az Alphabet több mint 1 százalékos mínuszban zárt, de az áltatalános fogyasztás sem volt túlságosan erős a szektorok között.

Magyar piac: Jó formában volt tegnap a BUX index, ezzel pedig 144 ezer pont közelébe került, ami új történelmi csúcsot jelent, és az előző hetekben látott szinteket is meghaladta. Főleg az OTP mutatott jó formát a Luminorral kapcsolatos bejelentése után, a befektetők pozitívan értékelték a híreket, így 3 százalékot emelkedett végül. A MOL szintén emelkedésre volt képes a növekvő olajárak közepette, végül 2,5 százalék körüli emelkedéssel zárt. A Magyar Telekom is 1 százalék feletti javulást produkált, miközben a Richter lemaradónak számított, 1,3 százalékos visszacsúszást szenvedett el a gyógyszergyártó részvénye.

Olaj: Tovább emelkedtek az olajárak tegnap, de ma reggel is kisebb erősödés látható, így a Brent már 92 dollár felett jár, míg a WTI áttörte az 50 napos mozgóátlagát. A befektetők változatlanul a közel-keleti eseményeket figyelhetik, ahol az utóbbi hetekben újból eszkalációra került sor a felek között, ami nyomás alá helyezi az energiapiacokat.

Nemesfémek: Egyelőre erősnek tűnik a 4000 dolláros szint az arany kapcsán, miután tegnap ismét innen mutatott be egy kisebb felpattanást a nemesfém. Látni kell, hogy az előző hetekben erre már többször is sor került, de tartósan nem sikerült lendületbe kerülnie az aranynak. Az ezüst ezzel párhuzamosan közel 4 százalékot erősödött tegnap, itt is látható némi konszolidáció az elmúlt hetekben.

Devizapiac: 362 körül mozog ma reggel az EURHUF árfolyama, így az elmúlt napokban láthatóan 360 felett jár az árfolyam. Tegnap az MNB Monetáris Tanácsa az elemzői konszenzusnak megfelelően végül 25 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát, így az 5,75 százalékra módosult. Az árfolyamok kapcsán nagyobb mozgásokra nem került sor, miután a várakozásoknak alapvetően megfelelt a döntés, a befektetők így a következő ülések kamatdöntéseit várhatják majd az év második felében.

Gyógyszergyártók: Tegnapi közösségi média bejegyzésében bejelentette Donald Trump amerikai elnök, hogy a generikus gyógyszerkészítményekre 100 százalékos vámot vetnének ki 2028 augusztusától indulva, ami ezt követően 200 százalékra ugorna 2029 augusztusától. Az originális készítményekre viszont nem vonatkozna az új vám. A döntést azzal indokolta az elnök, hogy a gyártók az Egyesült Államokba telepítsék generikus gyógyszergyártási kapacitásaikat.

General Motors: Pozitív fogadtatásban részesítették tegnap a befektetők a General Motors gyorsjelentését, így közel 5 százalékos pluszban zárt a részvény tegnap. A második negyedéves eredmények kapcsán több eredménysoron is felülmúlta a várakozásokat az amerikai autógyártó, amit a magasabb árazású pickupok és SUV-k iránti erős kereslet támogatott. A vezetőség pedig idén már másodszor emelt a 2026-os tisztított profitelőrejelzésén, részben az erős észak-amerikai keresletre alapozva.

Nebius: Az Nvidia tegnap publikált közleménye szerint 9,3 százalékos részesedéssel rendelkezik a Nebius neocloud-szolgáltatóban. A chipgyártó idén márciusban jelentette be, hogy 2 milliárd dollárt fektet a Nebiusba, amely több technológiai óriással is partnerségre lépett. A hírt pozitívan fogadták a befektetők, így a Nebius részvénye 19 százalékot emelkedett tegnap, de számos más AI infrastruktúra részvény is nagyobb emelkedést mutatott.

Super Micro Computer: Tegnap közel 16 százalékos pluszba került a részvény piaczárás után, miután a társaság jelentősen megemelte a 2026-os üzleti évre vonatkozó bruttó marzs előrejelzését, a korábbi 8,2-8,4 százalékról 15-17 százalékra. Az AI-szervereket gyártó Supermicro szerint a javulást a kedvezőbb ügyfél- és termékmix támogatja, miközben a cég rekordnagyságú rendelésállománya meghaladta a 60 milliárd dollárt.

Tartalom lezárása:2026.07.22 08:31

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

ConocoPhillips: Fordulatban az árfolyam

Krahling András | 2026.07.21 15:49
Több ellenállási szint is áttörésre került

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.07.21 08:34
OTP, devizapiacok, olaj, nemesfémek

Magyar részvények: Oldalazó trendben a BUX

Mohácsi Mihály | 2026.07.20 11:38
OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom