Piacok: Nem volt erő tegnap sem a piacokon, az amerikai indexek ismét visszacsúsztak, így kisebb korrekció kezd kibontakozni. Az indexek technikai képéről bővebben tegnapi elemzésünkben is írtunk már, kiemelve, hogy a hírek sem a legkedvezőbbek a monetáris lazítás esélyének későbbre tolódása miatt. Látható az is, hogy a piacon már júniusra teszik “csak” az első kamatvágás esélyét a befektetők. A szektorok körül ezek a hírek főleg a technológiai papíroknak nem kedvezőek, míg a defenzívebb általános fogyasztási szektor felülteljesítő volt, igaz főleg egyedi híreknek is köszönhetően. Ma reggel vegyes képet mutatnak a határidős indexek, így keresik az irányt a piacok.
Nvidia: Fontos megemlíteni, hogy ma piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését az Nvidia, a piac egyik legnagyobb kapitalizációjú cégére pedig általánosan is nagy figyelem juthat. A piaci opciók árazása alapján az látható, hogy 10-11 százalék körüli mozgást valószínűsítenek a befektetők, ami így közel 200 milliárd dolláros hatással járhatna. Tegnap egyébként látható korrekciót mutatott a papír, ezt részben a technikai kép is támogatta, miközben a chipgyártóknak és a technológiai részvényeknek sem tett jót ez a mozgás.
Magyar piac: Nem tudott tegnap erőt mutatni a magyar piac sem, 0,1 százalékos mínuszban zárt a BUX, de az európai piacokhoz így hasonló volt a teljesítmény. Főleg a Mol szerepelt gyengébben, több mint 1 százalékot csúszott vissza, miközben a Telekom végül 793 forinton zárt, ami 1 százalék feletti emelkedést jelentett.
Devizák: Látható gyengülést mutatott tegnap a dollár, az EURUSD árfolyama már a február elejei szintekre emelkedett vissza, így a devizapár grafikonján már újból a 200 napos mozgóátlag szintjét érdemes figyelni. Ma reggel egyelőre 1,08 felett jár kicsivel a devizapár árfolyama. A dollár gyengülésével együtt a forint kisebb erősödésre volt képes tegnap, az EURHUF árfolyama így távolabb került a 390-es szinttől is, ma reggel 388 alatti szinteken tartózkodik a devizapár.
Európai gazdaság: Ma délután érkezik majd az eurózóna fogyasztói bizalmi indexe, amire a piacok is figyelhetnek. A várakozás szerint mínusz 15,5 pontos lehetett februárban a korábbi mínusz 16,1 pont után az érték, ez az elmúlt két év adatai alapján már a jobbak közé tartozna.
Légitársaságok: Megemeli az American Airlines a feladott poggyászok árát, utoljára 2018-ban hajtott végre ilyen emelést a társaság, ezzel is a költséghatékonyság és a profitabilitás javításán dolgozna a vállalat. A gyengébb piaci környezet ellenére is egyébként ellenállónak bizonyultak tegnap a légiipari szereplők, az iparág helyzetéről, kilátásairól egyébként részletesebben is írtunk egy korábbi elemzésünkben.
Walmart: A vártnál erősebb lett a kiskereskedelmi lánc negyedik negyedéve, az EPS végül 1,65 dollár helyett 1,80 dolláros lett, miközben a bevételek is nagyjából 2 százalékkal alakultak a várt felett. Az éves kilátások kapcsán is optimista volt a vezetőség, valamint a negyedéves osztalék mértékén is 9 százalékkal emelt a vállalat. Fontos esemény továbbá a Vizio felvásárlása is, az okostévéket gyártó vállalatot 2,3 milliárd dollárért szerezné meg a Walmart. Az árfolyam tegnap végül 3,2 százalékot emelkedett, de eleinte 6 százalékos ugrással reagált a hírekre, miközben pár napon belül 1:3 arányú részvényfelaprózásra (split) kerül majd sor a cégnél.
Home Depot: Zsinórban ötödik negyedéve mutatnak visszaesést a Home Depot összehasonlítható bevételei, az előző negyedévet végül 34,8 milliárd dolláros forgalommal zárta a kiskereskedelmi lánc. Ez ugyan erősebb lett az elemzői konszenzus várakozásánál, de így sem örülhettek a részvényesek a tegnapi gyorsjelentésnek, hiszen az idei évben 1 százalékos bevételcsökkenést várnak a cégnél, míg a piac már a bevételek növekedésével számolt. A részvény közel 2 százalékos mínuszban indította a tegnapi kereskedést, de nap végére valamelyest javítani tudott az árfolyam.
Palo Alto Networks: Hiába múlta felül a konszenzus várakozásait a lezárt negyedév kapcsán a Palo Alto Networks, a gyengébb előrejelzésekre érzékenyen reagáltak a befektetők, így 21 százalékos mínuszba került a piaczárás után a részvény. 7,95 és 8 milliárd dollár körüli bevételt vár az üzleti évre vonatkozóan, míg korábban ettől nagyobb mértékű bevétellel számoltak a cégnél. A vállalatnál az átmenetileg alacsonyabb növekedési ütemet egy stratégiaváltással indokolták, a piacon egyébként továbbra is stabil kereslet mutatkozik a vállalat termékei iránt.
SolarEdge: Igencsak gyenge előrejelzéssel jelentkezett tegnap este a SolarEdge vezetősége, hiszen mindössze 175-215 millió dollár közötti bevétellel kalkulálnak az első negyedév során, míg az elemzői konszenzus 400 millió feletti összeget várna. A készletek kiürítése továbbra is nehézséget okoz a vállalat számára, ráadásul a magas kamatszintek és a nyomott kereslet az egész szektort sújtja. Zárást követően így 11 százalékos mínuszba került a papír, amelynek az idei teljesítménye sem kiemelkedő egyelőre.
Amazon: Az Amazon fogja váltani a Walgreens Boots Alliance-t a Dow Jones Industrial Average indexben, így a hírt követően a zárás utáni kereskedés során több mint 1 százalékos pluszba került az Amazon árfolyama. A váltás február 26-án, piacnyitást megelőzően lesz esedékes.
Graphisoft Park: Változó eredményeket közölt tegnap zárás után érkező jelentésében a Graphisoft Park, a magasabb árindexelésének köszönhetően a tavalyi éves bevétel 16,8 millió euróra nőtt, azonban a kihasználtság szintje 95 százalékra esett vissza a negyedik negyedév végére. Az adózott eredménye 2023 után így 7,9 millió euró volt, melynek 90 százaléka 7,1 millió euró, azaz törzsrészvényenként közel 0,7 eurót fog kifizetni osztalékként a társaság, immár euróban.

jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.