Nemzetközi piacok: Elfogyott a lendület tegnap a piacokon, így az elmúlt két hét emelkedését követően kisebb visszacsúszással kezdte ezt a hetet az S&P 500 index is. A szektorok közül még a defenzívebb papírok tudták tartani magukat, míg a többi szektor egységesen gyenge teljesítményt mutatott. Európában ezzel szemben kedvezőbb piaci hangulat uralkodott, hiszen a DAX is 1,2 százalékos pluszba került, a befektetők a vámháború fejleményeire várhatnak, de összességében a német piac teljesítményével elégedettek lehetnek idén a piaci szereplők. A határidős indexek is kisebb mozgásokat mutatnak, így a bizonytalanság fennállhat, de rossz hangulatról korántsem beszélhetünk.
Magyar piac: A hazai piacon vegyes teljesítményeket produkáltak a vezető részvények, hiszen míg a Richter és a Mol is 1 százalék feletti mínuszban zárt, addig az OTP, illetve a Telekom is mérsékelt pluszba tudott kerülni. Egyelőre markáns erőt nem tudott felmutatni a BUX index, így a 100 ezer pontos szintek továbbra is kiemelt ellenállást képeznek, de a javuló piaci hangulat közepette idővel áttörheti ezeket az akadályokat is a magyar piac.
Magyar infláció: A várakozásoknak megfelelően 4,6 százalékkal emelkedtek az árak júniusban a tavalyi bázishoz képest. Továbbra is az élelmiszerek és a szolgáltatások árai mutatnak emelkedést, összességében ez havi alapon 0,1 százalékos növekedésnek felel meg. Az éves maginfláció 4,4 százalék volt júniusban.
Vámháború: Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CNBC-nek adott interjút tegnap, ahol kiemelte, hogy a különböző országoknak küldött vámokkal kapcsolatos levelekre több válasz is érkezett, így a következő időszak is a tárgyalásokról szólhat. A befektetők az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti egyezmény kialakítására is várhatnak, egyelőre úgy néz ki augusztus 1-jén léptetheti életbe az USA a korábban bejelentett vámokat, amennyiben nem sikerül megegyezésre jutni a felekkel. A Bloomberg értesülései alapján azonban az EU sürgetni kezdte az egyezmény létrejöttét az USA-val, célul tűzve ki a 10 százalékos vámtarifa megerősítését.
Emellett Trump a Truth Social oldalán bejelentette, hogy 25 százalékos vámtarifát vet ki minden Koreából és Japánból érkező termékre, valamint további 12 országra kivetett vám mértékéről számolt be az elnök. Továbbá jelezte, hogy ellenvámok bevezetése esetében tovább emelheti az amerikai kormány a kivetett tarifák mértékét.
Devizák: Ugyan tegnap némi dollárerősödés játszódott le a piacokon a vámokkal kapcsolatos híreket követően, de ma reggelre elfogyott az erő, így az EURUSD is újból emelkedésnek tudott indulni. A forint esetében eközben gyengülés jelei bontakoztak ki, így az EURHUF egyelőre nem tért vissza a 397-es szintek közelébe, ma reggel pedig 400 körüli szinteken mozog a devizapár árfolyama.
Kötvényhozamok: Az utóbbi egy hétben markánsabb emelkedés volt látható az amerikai kötvényhozamok terén, így az amerikai 2 éves hozam 3,9 százalék köré, a 10 éves hozam pedig 4,4 százalék közelébe erősödött. Mindkét hozam árfolyama sikeresen áttörte az 50 napos mozgóátlagát. A német 10 éves kötvényhozam változatlanul 2,6 százalék körül ingadozik.
Tesla: Tegnap ismét nagyobb mínuszban zárt a Tesla részvénye, miután Elon Musk bejelentette, hogy új politikai pártot alapítana, így a befektetők újból a cégvezér növekvő politikai szerepvállalásától tarthatnak. Az elmúlt időben Elon Musk és Donald Trump között több éles vita alakult ki, többek között az elektromos autók 7500 dolláros állami támogatásának eltörléséről, amely a Tesla értékesítését is érzékenyen érintheti.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.