Piacok: Látható mozgásokkal indult az év első kereskedési napja, a német DAX közel 300 pontos mozgást mutatott be. Nyitás után 16 960 pont körül is járt már, onnan viszont egészen 16 660 pontig csúszott vissza. A nap végét végül stagnálással zárta az index, miközben az amerikai piacok mínuszokkal indították az évet. A Nasdaq 100 ezúttal alulteljesítő volt, főleg a technológiai papírok gyengébb teljesítménye miatt. Ezzel szemben a defenzívebb szektorok meggyőző teljesítménnyel indították az évet, így a tavaly gyengélkedő egészségügyi szektor is látható emelkedést tudott produkálni tegnap. A tavalyi erősebb évet így egyelőre egy gyengébb keddi nappal indították az amerikai piacok. A szektorok közül viszont kiemelkedett még a bankszektor, amely a nyugat-európai tőzsdéken is felülteljesítő volt, valamint az USA-ban is. A J.P. Morgan részvénye például történelmi csúcsra is emelkedett két év után. 

Magyar részvények: Kisebb pluszban zárt végül a BUX index, bár napközben láthatóbb pluszok is mutatkoztak. Az OTP és a Telekom kapcsán is végül visszacsorogtak az árfolyamok, a Richter viszont 1,7 százalékos pluszban zárt végül, és felülteljesítő volt. Emellett a kisebb kapitalizációjú cégek jól teljesítettek a tőzsdén, így a Duna House 7,8 százalékos, a ANY Nyomda 3,6 százalékos pluszban tudott zárni, de a Masterplast is 2 százalékkal került magasabb szintre. 

Dollár: Erősödéssel kezdte az évet a dollár, az EURUSD pedig ezzel ismét 1,10 alatt jár, ez a hír pedig a piacoknak is inkább negatívum. Technikailag továbbra is főleg ez a szint lehet érdekes, december közepén is sokat időzött 1,10 körül a devizapár. A forint egyébként ebben a környezetben kifejezetten erős tudott maradni, és 381 közelébe jutott az EURHUF az erősödő dollár ellenére is, ami jó hír a forint ereje szempontjából.

Amerikai gazdaság: Kisebb javulást várnak az elemzők a legfrissebb decemberi feldolgozóipari PMI adat kapcsán, ugyanakkor a novemberi 46,7 pont után csak 47,2 pontot vár a konszenzus. Tegnap az S&P Global adatai egyébként a vártnál gyengébb PMI adatot mutattak, ugyanakkor a befektetők főleg a hét második felében érkező munkaerőpiaci adatokat várhatják.

Kötvényhozamok: Tegnap a dollár erősödésével együtt az amerikai kötvényhozamok is emelkedésnek indultak, a 10 éves hozam szintje napközben már a 4 százalékot is átlépte. Bár azért így is jelentős visszaesésen vannak már túl a kötvényhozamok, hiszen október végén még az 5 százalékos szintet közelítette a 10 éves állampapír. Egyébként Európában is hasonló trendek játszódtak le tegnap, így a német 10 éves hozam is fokozatos emelkedést mutat.

Apple: Nagyobb mínuszt produkált az Apple az év első kereskedési napján, így végül 3,6 százalékos mínuszban zárt, ezzel igencsak alulteljesítőnek számított az amerikai piacon. A Barclays leminősítette a részvényt, kiemelték, hogy Kínában gyenge értékesítés mutatkozik változatlanul az iPhone-ok terén. Ugyan hatalmas célárvágást nem hajtott végre az elemző, hiszen 161 dollárról 160 dollárra csökkentette a célárát. Egyébként az Apple gyenge teljesítménye az egész techszektorra negatív hatást gyakorolt, így ez is közrejátszhatott a Nasdaq tegnapi gyengélkedésében.

Tesla: A negyedik negyedév során 484 ezer autót szállított le a Tesla, az időszak során pedig közel 495 ezer autót tudott legyártani a vállalat globálisan. Ezzel 2023-ban összesen 1,85 millió járművet gyártottak le, amely további növekedést jelent az ezt megelőző 1,37 milliós számhoz képest. Egyébként valamelyest a várakozásokat is felül tudta múlni a Tesla.

Duna House: A Duna House decemberi tranzakciószám-becslése alapján decemberben 7813 lakóingatlan cserélt tulajdonost, amely a gyengébb 2022-es évhez képest 21 százalékos növekedést jelent, viszont a 2021-es évhez képest azért jelentősen alacsonyabb volt a tranzakciószám. A tavalyi évben viszont az utolsó negyedév becsült adatai alapján az év első feléhez képest viszonylag nagyobb aktivitást mutathatott az ingatlanpiac, mindez részben az otthonteremtési támogatások változásának is köszönhető. A Duna House az idei évre aktívabb ingatlanpiacot vár, amelyben az új lakástámogatásoknak is szerepe lehet, éves szinten 110-130 ezer adásvételt vár az ingatlanközvetítő. A tavalyi év utolsó napjaiban és az év első kereskedési napján is erősen teljesített a Duna House részvénye, tegnap 8 százalék körüli emelkedéssel zárt a papír.

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.01.03 08:32
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Podcast: A jelentési számok bűvöletében

K&H Értékpapír | 2024.05.09 10:54
Pár Perc Tőzsde - május 6.-ai felvétel

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.09 08:28
Kína, Uber, Shopify, Airbnb

Mozgóátlagról fordult az IBM papírja

Mohácsi Mihály | 2024.05.08 14:52
Az indikátorok is erősítik a technikai képet