Nemzetközi piac: Európa felfelé, Amerika viszont lefelé tartott tegnap a nagyobb régiók közül, igaz az amerikai piacokon azért az előző napokban már erős volt a teljesítmény. Szinte valamennyi szektor gyengébben szerepelt, de főleg az energiacégek gyengélkedtek. Az olajárak április eleji szintre való visszacsúszásával a vezető olajpapírok 2-3 százalékos mínuszokat mutattak. A héten persze még a jelentési szezonra és a makroadatokra is figyelhetnek a befektetők az általános piaci események mellett.

Magyar piac: Jól folytatta két kereskedési szünnap után a magyar piac, a BUX végül kicsivel 1 százalék alatti mértékben tudott erősödni. A Mol kivételével valamennyi nagyobb papír emelkedést mutatott be, de látni kell, hogy a befektetők már a közelgő gyorsjelentésekre is várhatnak, a következő napokban a blue-chipek beszámolnak majd aktuális negyedéves számaikról.

Forint: Tovább folytatta tegnap is az erősödő trendjét a magyar deviza, így az EURHUF árfolyama az 50 és a 200 napos mozgóátlag környékén mozog, megközelítve már a 403-as szinteket. Az elmúlt időben a dollárgyengülés trendje is enyhült, így a javuló piaci környezet a forint erejét tudta emelni, így akár az április eleji szinteket vehetné célba az EURHUF idővel.

Arany: Az arany nagyobb ugrást produkált a tegnapi kereskedés során, így újra 3300 dollár fölé tudott kerülni az árfolyam, ahonnan korábban visszacsúszott. Összességében így is erősen szerepel a jelenlegi piaci környezetben, bár azért a dollár sem mutat nagy erőt, miközben a gazdasági kilátások terén még mindig nagy a bizonytalanság. Közben az ezüst valamelyest alulteljesítő, de év eleje óta így is 9 százalékot tudott erősödni.

Olaj: Némi emelkedést tudott napon belül mutatni az olajpiac tegnap, illetve ma is kisebb pluszban tartózkodnak az olajárak, de látni kell, hogy 2021-ben zárta a napot utoljára ilyen alacsony szinten a WTI. A recessziós félelmek okozta keresletcsökkenés, illetve a kínálati oldalon bejelentett bővítések továbbra is nyomás alá helyezhetik az olajárakat, így változatlanul 60 dollár alatt mozog a WTI árfolyama.

Ford: Várakozásokon felüli első negyedéves eredményeket tett közzé az amerikai autógyártó, 40,7 milliárdos bevételről és 0,12 dolláros EPS-ről számolva be. A vállalat azonban visszavonta éves előrejelzését a Trump-kormányzat által az autógyártókra kivetett vámok miatt. A 25 százalékos vám kevésbé érintheti a Fordot a versenytársakhoz képest, mivel az USA-ban értékesített járműveinek 80 százaléka belföldön készül, azonban a további alkatrészekre nehezedő nyomás a Ford jövőbeli eredményeit is negatívan befolyásolhatja.

Palantir: Nagyot esett a Palantir árfolyama a zárást követő kereskedési időszakban, hiába vár a menedzsment idénre is 36 százalék körüli bevételnövekedést, a befektetők azonban ennél is nagyobb mértékű javulást árazhattak előzetesen, így elégedetlenségüket fejezhették ki. A lezárt negyedéves eredmények kapcsán egyébként sikerült túlszárnyalnia a várakozásokat a cégnek, így a korábbi időszakokhoz hasonlóan nagyobb mértékű bevételnövekedést tudott felmutatni a cég, amely egyébként év eleje óta 62 százalékos emelkedést hajtott végre a tegnapi zárásig.

Richter: Bejelentette ma reggel a Richter, hogy stratégiai társfejlesztési és licencmegállapodást kötöttek az Adalvo Kft.-vel a Semaglutide injekció fejlesztésére vonatkozóan. A Semaglutide készítmény egy GLP-1 receptor agonista, amit a krónikus elhízásra kezelésére használják. A megállapodás részeként a Richter jogosult a kiválasztott CMO beszállítói láncot használni a termék előállításához. Bizonyos feltételek mellett a Richter a terméket saját létesítményeiben is előállíthatja közvetlen forgalmazás céljából. A közlemény a BÉT oldalán olvasható.

Tartalom lezárása:2025.05.06 08:36

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Továbbra is kiemelkedő növekedésben az AMD

Erős maradt az adatközponti kereslet

Erős jelentéssel érkezett az Arista Networks

2026.11.04 14:10
Kedvező előrejelzéseket tett a vezetőség

10 fontos hír ma reggel

2026.11.04 08:33
Félidős választások, AMD, Arista Networks, BMW