Nemzetközi piacok: Az izraeli-iráni konfliktus eszkalálódásának hírére kissé beütötték pénteken a piacokat, így a főbb indexek 1 százalék feletti mínuszokban zártak. Mostanra jelentős javulást mutatnak a határidős indexek, azonban továbbra is nagy a bizonytalanság, így a befektetők a háborús hírekre figyelhetnek, valamint a héten az amerikai jegybanki döntés is befolyásolhatja a piaci irányt. Európában érdemi emelkedést nem mutatnak a határidős indexek, így továbbra is nyomás alatt lehetnek a piacok, egyelőre inkább kivárás mutatkozik a befektetők részéről, az utóbbi időben is inkább a defenzívebb szektorok és az energiaszektor tudott felülteljesítő maradni.

Az amerikai tőzsdék csütörtökön zárva tartanak ünnepnap miatt, de a magyar és a fontosabb európai részvénypiacokon zavartalanul folyik majd a kereskedés.

Magyar piac: A pénteki kereskedési napon kisebb emelkedéssel zárta a napot a magyar BUX index, amely 94 ezer pontos szinteken is járt, de a nap végére 95 300 pontos szintre jött vissza. A blue chipek közül az OTP enyhe pluszban zárt, a MOL 0,8 százalékot tudott javulni, a Magyar Telekom pedig több mint 2,3 százalékot emelkedett. A Richter lemaradónak számított a 0,5 százalékos esésével. A héten nem várhatóak magyar makroadatok, így a hazai piac inkább a kormánybejelentésekre vagy a nemzetközi hírekre reagálhat.

Forint: Pénteken gyengélkedés jeleit mutatta a forint árfolyama, az EURHUF egy ponton a 404-es szintet is átlépte. Látható, hogy a geopolitikai kockázatok emelkedése nem segít a forint teljesítményének, de a régiós devizák is gyengébben teljesítettek a hét második felében. Ma reggel némi erőt tud már felmutatni a forint, így az EURHUF visszakerült 402 közeli szintekre.

Olaj: Nagy mozgások láthatók az olajárfolyamoknál, az izraeli-iráni konfliktus hatására jókora emelkedést produkáltak a napokban az olajpiacok, a befektetők a kínálat szűkülésétől tarthatnak, amelyet az olajinfrastruktúra elleni támadások, illetve a Hormuzi-szoros esetleges lezárása válthatnak ki. A Brent árfolyama 78 dollárig is felugrott, ugyan jelenleg látni némi korrekciókat a piacon, de így is stabilan 70 dollár felett ragadt meg az olaj árfolyama.

Kína: Jól teljesített a kiskereskedelem májusban Kínában, hiszen éves alapon 6,4 százalékos forgalomnövekedés játszódott le, amellyel könnyedén túlszárnyalta a gazdaság az elemzői várakozásokat. A gazdasági növekedés fenntartásához a fogyasztási trendek javulása szükséges, egyelőre jó úton halad a kínai gazdaság, ebben pedig a kormány is segítséget nyújt különböző gazdaságélénkítő programok által. Az ipari termelés mértéke némileg lassult az előző hónap adatához képest, de éves alapon így is 5,8 százalékos javulás volt megfigyelhető.

Pénzügyi szolgáltatók: Nagyobb esést szenvedett el a pénteki kereskedés során a Visa és a Mastercard részvénye, a napot végül 4-5 százalékos mínuszban zárták. A Wall Street Journal pénteki riportja szerint ugyanis több amerikai cégóriás, mint az Amazon és a Walmart is, saját stablecoin-ok (valódi devizához kötött kriptodevizák) bevezetését tervezi. Ezek az eszközök lehetőséget teremtenek a cégeknek, hogy kikerüljék a drágább díjakkal operáló pénzügyi szolgáltatócégeket, mint amilyen a Mastercard és a Visa is. A szabályozói oldal is megengedőbbé vált a stablecoin-ok kapcsán Trump elnökségével, múlt hét szerdán az amerikai szenátus elfogadott egy törvénytervezetet, ami meghatározna egy szabálykeretet a stablecoin-ok kapcsán. A kiskereskedelmi cégek azt remélik, hogy idővel ők is használatba vehetik a stablecoin-okat a szabálykeret lefektetésével.

Kering: A Le Figaro francia hírportál szerint a Renault távozó vezérigazgatója lehet a Kering új vezetője. A Renault vasárnap jelentette be, hogy Luca de Meo július közepén távozik a francia autógyártótól, 5 év sikeres cégvezetést követően. A hírek hatására a Kering árfolyama nagyobb pluszba került piacnyitás előtt, míg a Renault árfolyama visszább esett.

Heti makroadatok: Kamatdöntéseken lehet a fókusz az előttünk álló héten, ugyanis szerda este érkezik a Fed következő kamatdöntése, ahol a piaci konszenzus nem vár további kamatcsökkentést. Másnap már a Bank of England-re terelődhet a befektetők figyelme, de várhatóan az angol jegybank sem fogja visszavágni az alapkamatot. Ezen kívül még a kedden érkező német ZEW index alakulására is érdemes lehet figyelni, míg az Egyesült Államokból májusi kiskereskedelemi és ipari adatok érkeznek holnap. A fontosabb makroeseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon.

Tartalom lezárása:2025.06.16 08:35
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Magyar blue chipek: Az OTP húzza fel a magyar piacot

Krahling András | 2025.06.16 11:40
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

Adobe: Stabil számok az erősödő AI-versenyben

Krahling András | 2025.06.13 16:16
Növekvő AI-verseny árnyékolja be az Adobe kilátásait