Piacok: Remek volt tegnap a piaci hangulat, a főbb amerikai indexek 2-3 százalékot tudtak emelkedni, főleg a Nasdaq 100 volt erős, köszönhetően a technológiai részvényeknek, és leginkább az Nvidia-vezette chipgyártó-szektornak, hiszen az erős negyedéves jelentésének köszönhetően az Nvidia 16 százalék feletti pluszban zárt, de akár az AMD is 10 százalék feletti emelkedést produkált. Egyedül a közművek mutattak látható alulteljesítést. Ezzel egyébként gyorsan ledolgozta a Nasdaq 100 az elmúlt napok gyengélkedését, hiszen újból 18 ezer pont fölé került az index, de az S&P 500 is új csúcsokat tudott elérni. 

Az európai tőzsdéken is optimista hangulatban telt a kereskedés, amin az is segíthetett, hogy a Mercedes vártnál erősebb eredményeket közölt nyitás előtt közzétett jelentésében, ez pedig magával húzva a többi európai autógyártó részvényét is. A DAX végül 1,5 százalékos emelkedéssel zárta a csütörtöki napot, ilyen szintű emelkedést utoljára egy hónappal ezelőtt mutatott be az index.

Magyar piac: Alulteljesített tegnap a magyar piac, a főbb papírok javarészt mínuszban zártak, egyedül az OTP tudott kisebb erősödést felmutatni. A jelentését követően a Mol így inkább lecsorgást mutatott be a héten, míg a Richter és az OTP kapcsán még várni kell a számokra. A tegnapi gyorsjelentést megelőzően a Telekom korrekciót mutatott be a héten eddig látott menetelés után, 811 forinton zárt a részvény.

Magyar Telekom: A vártnál nagyobb bevétellel, illetve nettó profittal zárta a negyedévet a Magyar Telekom, emellett 65,56 milliárd forintos részvényesi juttatás kifizetése mellett döntött a vezetőség, ebből 41,56 milliárd juthat osztalékra, illetve 24 milliárd a részvény-visszavásárlási programra. Részvényenként ez 44,7 forintos osztalékot jelent, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest 5,5 százalék körüli osztalékhozamot képez, a részvények visszavásárlása pedig 3,2 százalékos hatásnak felelne meg a mostani árfolyam alapján. Emellett kiemelendő, hogy optimista előrejelzéseket tett közzé a menedzsment, így idén 130 milliárd forint is elérhető lehet tisztított profit tekintetében, amely közel 40 százalékos növekedést jelentene éves alapon. Az erős kilátásoknak és eredményeknek köszönhetően pozitív reakcióra számítunk a mai kereskedésben.

Európai gazdaság: Februárban már kisebb erősödést tudott elérni az eurózóna gazdasága, legalábbis a legfrissebb PMI adatok alapján, a kompozit index 48,9 pontra emelkedett a januári 47,9-es szinthez képest. Elsősorban a szolgáltatások terén volt látható a javulás, a szolgáltatóipari PMI immár 50 pontra emelkedett a 48,8 pontos várakozással szemben, így 6 hónap után először nem jelzett zsugorodást a mutató. A német gazdaság továbbra is lehúzza az európai átlagot, ugyan a szolgáltatások terén már javulás volt látható, de a német ipar továbbra is igen gyengén teljesít, a feldolgozóipari PMI 42,3 pontra esett vissza februárban.

Amerikai gazdaság: Nem volt kifejezetten erős az amerikai gazdaság februárban, erről tanúskodtak a tegnap közzétett előzetes beszerzési menedzser indexek. Igaz, a feldolgozóipari PMI a vártnál erősebb lett a maga 51,5 pontjával, de a szolgáltatások terén az elemzői előrejelzéseknél alacsonyabb, 51,3 pontot mutatott a PMI. A februári kompozit index így 51,4 pont volt, ami visszaesést jelez a januári szinthez képest. Összességében az mondható el, hogy továbbra is növekedő pályán mozog az amerikai gazdaság, de a magas kamatkörnyezet még lassíthatja a bővülés ütemét. 

Devizák: Mozgalmas napot zárt tegnap az EURUSD, a devizapár árfolyama az 50 napos mozgóátlag szintjéig is felszúrt, ezt viszont egy kisebb visszahúzás követte. Tehát továbbra is 1,08 környékén mozog a devizapár, bár a technikai kép alapján nem elképzelhetetlen, hogy megforduljon az elmúlt másfél hétben látott dollárgyengülés. Kisebb gyengülést mutatott fel tegnap a forint, a dollár napközbeni erősödése sem segítette a hazai devizát, de a piaci szereplők figyelme elsősorban a jövő hét kedden esedékes MNB kamatdöntésre fókuszálhat, ahol várhatóan 75 vagy 100 bázispontos kamatvágás mellett dönthet a Monetáris Tanács. Ma reggel 387 és 388 között mozog a forint az euróval szemben.

Booking: Hiába múlta felül a várakozásokat a bevételek és eredmények tekintetében a Booking, a zárást követően így is 9 százalékos visszaesést produkált. A vendégéjszakák foglalási száma a vártnál lassabb ütemben emelkedett, amelyben az izraeli konfliktus jelentős szerepet játszott. Valamint az idei első negyedévre vonatkozóan 4 és 6 százalék közötti növekedést vár a foglalási számok terén a vállalat, a teljes évre pedig kicsivel 7 százalék feletti javulást prognosztizálnak, míg az elemzői konszenzus 9,9 százalékos ütemmel kalkulált. Így tehát némileg lassulhat a bővülés üteme a közeljövőben, habár a profitmarzsok így is tovább emelkedhetnek a konszenzus várakozásai szerint.

Moderna: Pozitív meglepetést tartogatott a tegnap piacnyitás előtt közzétett Moderna gyorsjelentés, mivel a vakcinagyártó nyereséggel zárta le az előző negyedévet, míg a piaci prognózist veszteséget várt volna. Így 217 millió dolláros nettó profitot realizált a Moderna, ami részvényenként 55 centet jelent, bőven felülteljesítve az előzetesen prognosztizált mínusz 97 centes EPS számot. A vártnál erősebb profitszámot annak köszönhette a cég, hogy 600 millió dollárnyi előre nem várt időbeli elhatárolást számoltak el, emellett közel 300 millió dollárral tudták csökkenteni a költségeiket a gyártási folyamat átszervezésével. 2023-ban összesen 6,8 milliárd dollárnyi bevétel folyt be a gyártóhoz a koronavírus vakcinák értékesítése után, míg 2022-ben ez az összeg még 18,4 milliárd volt.  A jövőben az RSV, influenza és rákos megbetegedések ellen kifejlesztett vakcináktól várják elsősorban a növekedést a cégnél, az RSV elleni hatóanyag amerikai jóváhagyása 2024. május 12-én valósulhat meg a cég közleménye szerint.

BASF: További költségcsökkentő intézkedéseket jelentett be a német vegyipari társaság vezetősége, jelezve, hogy a gyengébb hazai kereslet és a magasabb energiaárak miatt így tudják csak elérni a kitűzött célokat. A tervek szerint évi 1 milliárd euróval csökkentenék a költségeket 2026-ig. Az idei évben így már erősebb profittal számolnak, 8-8,6 milliárd euró közötti EBITDA-t várnak, míg 2023-ban 7,67 milliárdos eredményt ért csak el a vállalat. Emellett az osztalék is bejelentésre került ma reggel, ami változatlanul 3,4 euró lesz részvényenként. 

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.02.23 08:29
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Stabil negyedévet zárhatott a cég

Grébel Szabolcs | 2024.05.09 15:55
Holnap reggel érkezik a jelentés

Podcast: A jelentési számok bűvöletében

K&H Értékpapír | 2024.05.09 10:54
Pár Perc Tőzsde - május 6.-ai felvétel