UPS

Nehéz éven van túl a UPS, a makrogazdasági környezet nem kedvezett a szállítmányozónak, de a negatív hatásokat sikeresen ellensúlyozta szolgáltatásainak áremelésével. Az további pozitív fejlemény, hogy a részvény árfolyama historikus támaszokról tudott visszapattanni, és az előző negyedéves jelentése is jobb lett a vártnál. Az utóbbi hetekben oldalazásba kezdett a papír 160-170 dollár környékén, innen mozdulna el az árfolyam. Érdekes lehet tehát, hogy hogyan tud majd teljesíteni a cég részvénye az ünnepi szezon kezdetével.

A vártnál jobb eredményeket közölt a UPS harmadik negyedéves jelentésében, az egy részvényre eső profit 2,99 dollár volt, több, mint 5 százalékkal ráverve az elemzői prognózisra. A kiemelkedő eredményt annak ellenére sikerült elérnie a cégnek, hogy a szállítmányozás mértéke visszaesett. Látni kell, hogy a növekedéshez elengedhetetlen volt a magasabb profitmarzs, amit előző évhez képest 20 bázisponttal sikerült megemelni. Úgy tűnik sikeres volt a szállítmányozási árak megemelése, csak az USA-ban extra 1,4 milliárd dollár bevételt realizált a cég az árnövelésnek köszönhetően.

Ugyan az erős dollár a UPS számain is meglátszik, a bevételének több, mint 60 százaléka az amerikai piacról származik, ebben a szegmensben 8 százalékos bevételnövekedést hozott össze a cég. Viszont a szállítmányozás visszaesése itt is megjelent, de a versenytárs Fedex-nél így is kevesebb, csupán 1,5 százalékos csökkenés volt a hazai volumenben.

Még egy héttel ezelőtt jelentette be a UPS, hogy az eddig megszokott 1,52 dollárt fizeti ki osztalékként azon részvényeseinek, ma forog utoljára osztalékszelvénnyel a papír., így holnap ennek hatása jelenhet meg az árfolyamban. A cég 2022-ben kezdett el magasabb osztalékokat fizetni részvényeseinek, még februárban emelte meg 50 centtel az egy részvény után járó osztalékot.

Nehéz hónap volt a szeptember a UPS számára, a havi teljesítmény mínusz 18 százalék körül alakult, de októberre már megakadt a további esés. Idén közel 20 százalékos mínuszban van a részvény árfolyama, tehát a negatív trendben nem látható egyelőre változás, de az egy pozitívum, hogy az alsó támaszvonal megfogta az esést 160 dollár környékén. Azóta 160-170 dolláros tartományban mozgott az árfolyam egy-két kisebb kilengéssel, október közepén volt egy negatív letörés, amit a 156 dolláros támasz tartott meg. Egészen 2020 augusztusa óta letörhetetlennek bizonyult ez a támasz, a következő hónapokban derülhet ki, hogy ez a szint képes lesz-e megfordítani a csökkenő trendet. Várhatóan a napokban közelíti meg az 50 napos mozgóátlagot az árfolyam, a következő teszt ennek áttörése lenne, amennyiben ez sikerülne a részvénynek egészen a 186 dolláros ellenállásig erősödhetne vissza.

Optimista képet festenek az indikátorok technikai oldalról, a MACD jelzése még október közepén fordult eladásból vételbe, amit azóta is tart. Emellett az RSI is visszatért a 30-as szint fölé, miután a szeptemberi esést követően egészen a 20-as szintig csúszott le. Jelenleg 50 körüli értékeken ingadozik az indikátor, tehát még nem beszélhetünk arról, hogy túlvett lenne a papír.

A UPS napi grafikonja (2022. 11. 09. nyitás előtt)

Jól látszik a heti grafikonon, hogy a 200 napos mozgóátlag tesztelésére nem került még sor, még előtte visszapattant az árfolyam. Relatíve alacsony szinteken mozog az RSI, októberben visszamozdult 40 fölé az indikátor értéke. Édekesség, hogy jellemzően az 55-nél magasabb értékek elérése után láthattunk lefordulást a részvény árfolyamában. A MACD ugyan még eladást jelez, de a szignál és MACD vonal közötti rés beszűkült.

A UPS heti grafikonja (2022. 11. 09. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2022.11.09 14:25
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Érdemes figyelni a UPS-t
Cinkotai Norbert | 2022.09.06 11:22
Fontos szinteknél az árfolyam

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés