Alacsonyabb forgalom mutatkozhat az év utolsó két rövidített kereskedési hetén a magyar piacon, valamint jelentős mozgást nem mutat a BUX index ma délelőtt sem. Az év egészét tekintve azonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar részvényindex, hiszen év elején még a 80 ezer pont alatti szinteken tartózkodott, míg mostanra már 110 ezer pont felett jár az index. Az erőteljes javulásban az OTP felülteljesítése is sokat segített, de a Telekom is újabb erős éven lehet túl.
Az elmúlt héten az OTP erőteljes teljesítménye húzta magával a BUX indexet, miután a bankpapír új csúcsokra jutott, áttörve a 35 000 forintos szintet is. A héten és a jövő héten mindössze két-két kereskedési nap áll rendelkezésre a magyar piacon, ami akár alacsonyabb forgalmat is eredményezhet.
Ma délelőtt nem látható jelentős elmozdulás az OTP grafikonján, így továbbra is stabilan tartja magát a 35 000 forint felett, bár az indikátorok már kisebb túlvettség jeleit mutatják. Az idei évben viszont így is erős teljesítményt mutatott, hiszen még 21 500 forintnál kezdte meg az évet, most pedig ennél jóval magasabban található. A négy blue chip közül is egyértelműen kiemelkedik az OTP a közel 70 százalékos emelkedésével, illetve a BUX emelkedésében is meghatározó szerepet játszott.
Az OTP napi grafikonja (2025. 12. 22. 11:45)

Forrás: TradingView
Alulteljesítő volt az elmúlt hetek során a Mol részvénye a magyar piacon, bár globális szinten is gyengébb teljesítményt produkáltak az energiaszektor szereplői, hiszen az energiaárak mérséklődése a piaci hangulatot is gyengítette. Így a régiós versenytársak is visszaesést produkáltak a múlt hét során, míg ma délelőtt új lendületet próbálna venni a Mol. A 2800 forint körüli szintek kellő védelmet nyújtottak az elmúlt időben, így idővel akár újra megpróbálkozhatna a mozgóátlagok áttörésével az olajtársaság. Nagymértékű emelkedést egyébként nem produkált idén az árfolyam, bár osztalékkal együtt így is közel 15 százalékos teljesítmény mutatkozik, amely szektor szinten nem rossz teljesítmény.
Múlt héten bejelentette a Mol, hogy az októberben történt tűzesetet a Dunai Finomító AV3 nyersolaj desztilláló egységében műszaki meghibásodás okozta. A Mol arra számít, hogy a javítási munkálatok befejeződhetnek 2026 harmadik negyedéve során, és a Dunai Finomító ezt követően visszaáll a teljes kapacitásra. A társaság átlagosan körülbelül 30 százalékos termeléskiesést prognosztizál a felújítás időtartama alatt, de rendelkezik biztosítással az ilyen eseményekre, amely kiterjed mind műszaki károkra, mind pedig a kiesett nyereségre. A társaság részletes közleménye a BÉT oldalán olvasható.
A Mol napi grafikonja (2025. 12. 22. 11:46)

Forrás: TradingView
Vegyes mozgásokat mutatott be az előző héten a Richter, a hét első felét még alapvetően jól kezdte, szerdán viszont gyengébben szerepelt a papír, és 9600 forint környékére került vissza. Innen a csütörtök és a péntek megint erősebben alakult, de láthatóan nincs határozott irány most a grafikonon, a 9600-9800 forintos szintek környékén mozog az árfolyam. Látható, hogy a 9600 forintos szintek azért erős támaszt jelentenek, miközben a csökkenő trendcsatorna alsó részénél található a papír.
A Richter napi grafikonja (2025. 12. 22. 11:45)

Forrás: TradingView
Kisebb lendületet vett az elmúlt hét során a Telekom, így sikeresen törte át az 1800 forintos szinteket a részvény, így érdemes lesz figyelni, hogy tartósan képes lesz-e a szint felett maradni a Telekom. Fontosabb ellenállást a 2000 forint körüli szintek képezhetnek, az idei évi csúcsok is e körül rajzolódnak ki. A Bloomberg elemzői célárainak konszenzusa jelenleg 1967 forint körül található, ez alapján is lehet még tér a Telekom előtt, amely egyébként az idei évben is az egyik legerősebb BUX komponensnek számít, 50 százalék feletti teljes hozamot felmutatva ezzel idén.
A Magyar Telekom napi grafikonja (2025. 12. 22. 11:45)

Forrás: TradingView
Opus
A múlt hét hétfőn reggel közzétett gyorsjelentést követően nem tudott tartós lendületet kialakítani az Opus részvénye, így a napokban a 50 napos mozgóátlagig korrigált vissza a papír. Jelenleg így 550 forint körül mozog az árfolyam, ellenállást az 580 forint körüli szintek, valamint feljebb a 600 forintos szint képezhet.
Az Opus napi grafikonja (2025. 12. 22. 11:46)

Forrás: TradingView
*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.