Az elmúlt hét során folytatta csökkenését a BUX index, míg a blue chipek körében már vegyes teljesítmények voltak megfigyelhetők. Az OTP, a Richter és a MOL részvénye is kisebb korrekción ment keresztül, miközben a Magyar Telekom papírja további emelkedést mutatott, érdemben felülteljesítve ezzel a többi blue chipet.

OTP

Nem remekelt az előző héten az OTP részvénye, így az árfolyam 44 ezer forint környékéről mostanra 42 ezer forint környékére csorgott vissza. Egyelőre tehát a 45 ezer forintos szint jelent akadályt az OTP grafikonján, de emellett támaszszintek is azonosíthatók, például 41 ezer forintnál, ahonnan múlt pénteken tudott fordulatot bemutatni az árfolyam. Egyébként az első negyedéves eredményeit majd május 15-én teszi közzé a bankcsoport.

Az OTP napi grafikonja (2026. 04. 27. 11:00)

Forrás: TradingView

MOL

Volatilis mozgások jellemezték a MOL részvényét az elmúlt hetek során, így nemrég még új csúcsokat tudott kijelölni a papír, megközelítve a 4500 forintos szinteket is, majd ezt követően mérsékelt korrekció rajzolódott ki a grafikonon. Jelenleg kiemelt támaszként a 4000 forintos szint azonosítható, valamint az ez alatt található 50 napos mozgóátlag. Az év elején látott szintekhez képest továbbra is jóval magasabb árfolyam figyelhető meg a MOL esetében, a megemelkedett olajárak szektor szinten is nagyobb lendületet biztosítottak a versenytársak számára is. Az olajpiaci mozgások tehát a MOL teljesítményére is hatással lehetnek, emellett a befektetők már a jövő hét péntek hajnalban esedékes MOL gyorsjelentésre is várhatnak.

A MOL napi grafikonja (2026. 04. 27. 11:00)

Forrás: TradingView

Richter

Vegyes teljesítményt mutatott a Richter az előző héten. A hét első felében a 13000 forintos szintekről szép felpattanást mutatott a papír, és 13400 forint közelébe is eljutott, azonban a hét második felében már korrekció vette kezdetét, és végül ismét 13000 forintra került vissza az árfolyam. Látható, hogy tartósan nem tudta így áttörni a szintet a részvény, ugyanakkor az utóbbi hetekben így is látható emelkedést mutatott be. A befektetők egyébként hamarosan a közelgő gyorsjelentésre is figyelhetnek, május 12-én, kedden érkeznek majd a negyedéves számok.

A Richter napi grafikonja (2026. 04. 27. 11:00)

Forrás: TradingView

Magyar Telekom

Múlt héten is folytatni tudta az elmúlt időben mutatott remek teljesítményét a Magyar Telekom, amely már a 2500 forintos szintekig kapaszkodott fel. Ráadásul a Magyar Telekom év eleje óta produkált kiemelkedő teljesítménye már a MOL javulását is felülmúlja, így a legjobban teljesítő blue chipnek számít a magyar piacon a részvény. A befektetők a közelgő gyorsjelentés mellett az osztalék leesésére is várhatnak, a 2025-ös évi eredmény után járó osztalékra jogosító Magyar Telekom részvényt utoljára május 7-én lehet megvenni a Budapesti Értéktőzsdén.

A Magyar Telekom napi grafikonja (2026. 04. 27. 11:00)

Forrás: TradingView

*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.

Tartalom lezárása:2026.04.27 11:30
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.04.27 08:28
Olajpiac, nemesfémek, gyorsjelentések

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.04.24 08:35
Nemesfémek, olaj, Intel, SAP