Úgy tűnik, erős évet zárhatott az AT&T részvénye 2024-ben, ezzel egy 4 éves negatív trendet megtörve. A telekommunikációs szektor egyébként is erősen teljesített az utóbbi időszakban, az egyre növekvő lakossági mobilinternet kereslet fontos hajtóerőnek bizonyult, ami a cégek árazási erejét segíti. Ennek hatására az AT&T vezetősége is egyre optimistább, amit a kedden közölt új hároméves terv is jól jelez, miközben a részvény technikai képe alapján kitarthat az emelkedő trend.
Igen erős évet zárhat az AT&T részvénye idén, a cég részvényesei tehát nem lehetnek elégedetlenek a felmutatott teljesítménnyel. Január óta már több mint 40 százalékos hozamot hozott a részvény osztalékokkal együtt, felülmúlva az S&P 500 amúgy sem gyenge idei teljesítményét. Fundamentális oldalról több tényező is segíti a telekommunikációs szektor, és az így az AT&T piaci emelkedését. A szektor növekedését a szélessávú internet előfizetők számának emelkedése segíti, emellett a csökkenő lemorzsolódás, valamint a magasabb árú, korlátan előfizetésekre való átállás után is magasabb bevételeket eredményez.

Az AT&T részvényéről egyébként még januárban is írtunk, kiemelve, hogy a negatív trendvonal áttörésével nagyobb tér nyílhat a papír előtt az emelkedés folytatására. Ezt az akadályt azóta sikeresen átlépte az árfolyam, amit követően egy stabil emelkedő trend bontakozott ki a napi grafikonon. A részvény immár a 23 dolláros szintet is átlépte, több mint 3 év után először. Most az lenne a feladat az AT&T előtt, hogy a 24 dolláros szintet is átvigye, a heti csúcs is ezen a szinten található. Ebben segíthet, hogy a napokban jelentette be hároméves tervét a cég vezetősége, ami igen optimista jövőképet vázolt.
Emellett a technikai kép is erős, az 50 napos mozgóátlag május óta kísérte végig az árfolyam emelkedését, de további támaszt nyújthat az emelkedő trendvonal is a napi grafikonon. Közben az indikátorok alapján is kitarthat az emelkedő trend, az RSI ugyan megközelítette, de nem keresztezte az 50-es szintet, míg az MACD továbbra is vételt indikál.
Az AT&T napi grafikonja (2024. 12. 05. nyitás előtt)

Ha a heti grafikonra rátekintünk, azt láthatjuk, hogy a nagyobb mértékű idei emelkedés ellenére sem közelítette meg a korábbi években beállított lokális csúcsait a részvény. Továbbá kedvező fejlemény, hogy az 50 hetes mozgóátlag éppen a múlt héten keresztezte a 200 hetes átlagot, megerősítve a hosszú távú emelkedő trendet.
Visszatekintve jól látszik, hogy a koronavírus-válságot követően egy markáns csökkenő trend vette kezdetét, évről-évre lejjebb küldve az árfolyamot. A fordulatot az idei év jelentette, többek közt az árfolyamnak sikerült áttörni a negatív trendvonalat, de a céges eredmények is egyre erősebbek lettek.
Az árfolyammal párhuzamosan az elemzői célárak is folyamatosan emelkedtek idén az AT&T kapcsán, a Bloomberg konszenzusa jelenleg már 24,7 dollár, még további 5 százalékos felértékelődést jelezve. Ugyan a részvény értékeltségi szorzószámai is feljebb kerültek az utóbbi időben, de még mindig nem beszélhetünk kiugróan magas szintekről. Az előretekintő P/E ráta 10,7 jelenleg, az EV/EBITDA mutató pedig 6,8, ezek a számok historikusan nem számítanak kimagaslónak.
Az AT&T heti grafikonja (2024. 12. 05. nyitás előtt)

A harmadik negyedéves jelentés is pozitív meglepetéseket tartogatott, ugyanis a vártnál több vezetéknélküli előfizetőt szerzett a cég, köszönhetően a korlátlan mobilinternet-előfizetések folyamatos terjedésének. A jövőre nézve így egyre optimistább a cég vezetősége, akik kedden tették közzé a hároméves terveiket. 2027-re már 18 milliárd dollár feletti szabad cash flow-t vizionálja a menedzsment, ami közel kétszerese az idei évben várható cash flow-nak. Így akár a részvényesi juttatásokra is nagyobb hangsúlyt fektethet a cég, 2027 végéig több mint 40 milliárd dolláros osztalékkifizetéssel és részvény-visszavásárlással számolnak. De a terjeszkedést is folytathatja az AT&T, a célok között szerepel, hogy tovább építsék az 5G és üvegszálas hálózatot az Egyesült Államokban, még több előfizetőt elérve. Egyébként a hosszabb távú tervek ismertetése mellett idei profitvárakozását is megemelte a vezetőség, immár 2,2-2,25 dollár közötti EPS-t várnak.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.