Erőt mutat a Stellantis idén, amely a versenytársakhoz képest is felülteljesítőnek számít a piacon, miközben az értékeltség alapján egyáltalán nem beszélhetünk egy túlárazott részvényről. Jelenleg egy pár hetes korrekciót követően indulna meg a korábbi csúcsok irányába a részvény, amely az 50 napos mozgóátlag környékén lelt támaszra a napokban.

Jól tartja magát ebben az évben a Stellantis, legutóbb június közepén írtunk róla, kiemelve, hogy igencsak alulértékeltnek tűnt az akkori szinteken a papír, azóta pedig 8-9 százalékos pluszban áll a papír, de a július végi csúcsok 19 százalékos pluszt jelenthettek a befektetőknek. Túlértékeltnek továbbra sem nevezhető a részvény, sőt, az utóbbi időben még tovább csökkent az amúgy sem túl magasan lévő előretekintő P/E ráta mértéke. Jelenleg 3,1-es rátán forog a részvény, az utóbbi időben jelentősebb változásokat eszközöltek az elemzők az EPS várakozások terén, ez pedig az eredményalapú értékeltségi mutató csökkenését hozta.

Időközben a cég is közzétette a negyedéves jelentését, amely a vártnál is jobb számokat hozott, 14,4 százalékos operatív marzs elérésére volt képes a cég az első félév során. Ráadásul magasabb árazási szintek mellett tudta értékesíteni a járműveit a vállalat, ez pedig a következő időben is kedvező eredményeket hozhat. Emellett kiemelendő, hogy a társaság elektromos szegmense is profitábilis, míg ez több versenytársról nem mondható el.

Technikailag is érdekes szinteken jár a Stellantis, a gyorsjelentést követően új lokális csúcsokra tudott eljutni, ezzel együtt az indikátorok már túlvettséget jeleztek, így innen indult el egy kisebb korrekció. Ennek során került vissza az 50 napos mozgóátlagig az árfolyam, ahonnan próbálkozhat új lendületet venni, hogy ismét a 19 eurós szinteket próbálja célba venni, amelyet 2022 januárja óta nem tudott érinteni. Ellenállást még a korábbi lokális csúcsokat kijelölő 17,7 eurós szintek képezhetnek.

Támaszokból sincs hiány, hiszen a 15,7-15,9 eurós zóna mellett a mozgóátlagok is védelmet nyújthatnak, amelyek ráadásul emelkedő trendet mutatnak, ami a befektetők számára is kedvező jelnek tekinthető. Kicsit lejjebb még a 15,1 eurós szintet érdemes kiemelni, bár ennek elérése már a mozgóátlagok letörését hordozná magában. Az indikátorokról is szükséges egy-két szót ejteni, hiszen az RSI is fordulatot mutat, emellett az MACD is egyre inkább közelebb áll a vételi jelzés megjelenítéséhez.

A Stellantis napi grafikonja (2023. 08. 29. 11:15)

Azért a korábbi csúcsok továbbra is messzebb helyezkednek el, így tér lenne az árfolyam előtt. A fontosabb ellenállási szintek tehát jól láthatóan a 17,7 eurós, majd a 19 eurós szinteken helyezkednek el, míg támaszként a 15 eurós szintre hárulhat nagyobb szerep. Emellett idén az 50 hetes mozgóátlagról többször is pattanni tudott az autógyártó részvénye, így ez hosszabb távon is támogatást adhatna akár.

A Stellantis heti grafikonja (2023. 08. 29. 11:15)

Az erős fundamentumok és alacsony értékeltség mellett talán nem is túl meglepő, hogy az elemzők túlnyomó többsége optimista a Stellantis kapcsán, így többnyire vételi ajánlásokat figyelhetünk meg a Bloomberg adatbázisában. Így a konszenzus 23 euró feletti célárat határozott meg, amely a jelenlegi árfolyamszinttől 38 százalékos távolságra helyezkedik el.

Jól alakultak idén egyébként az európai autóértékesítések is, így a robusztus első féléves adatok fényében a Bloomberg elemzői is emeltek az idei évre vonatkozó várakozásaikon. A gyengébb piaci környezet ellenére jól tudtak teljesíteni az európai autógyártók, emellett továbbra is erős kereslet mutatkozik, amelynek következtében a Stellantis vezetősége is emelt a korábbi várakozásain.

Látható tehát, hogy a jelenlegi szinteken azért izgalmas maradhat a Stellantis, hiszen a javuló fundamentumok, ezzel együtt az alacsony értékeltség a befektetők számára is kedvező összképet alkothatnak. A korrekció úgy tűnik megállt egyelőre, így egy erősebb piaci hangulat közepette újból célba vehetné a korábbi csúcsokat a részvény.

Tartalom lezárása:2023.08.29 11:42
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Ismét erőt mutat a Stellantis
Varga Dániel | 2023.06.14 11:11
Áttörte a mozgóátlagot a részvény
Stellantis: Ideje magasabb fokozatba kapcsolni?
Varga Dániel | 2023.03.22 11:49
Erős teljesítményt produkált idén a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Felpörögtek az Apple eladásai

Mohácsi Mihály | 2025.08.01 13:19
Viszont a vámok visszafogják a teljesítményt

Magyar Telekom: Mi lesz a díjkorrekció nélkül?

Varga Dániel | 2025.08.01 10:38
Augusztus 6-án érkezik a jelentés

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.08.01 08:34
Richter, Apple, Amazon, Reddit