Sikerült tovább javítani a számokon a United Airlines-nak, illetve az American Airlines-nak is, azonban még mindig távol állnak a koronavírust megelőző szintektől. Az elmúlt negyedév során kihívást jelentett ismét a koronavírus terjedése, valamint az új variáns felbukkanása, azonban így is sikerült várakozáson felüli bevételt realizálniuk a vállalatoknak. A várakozások alapján idén sem fogják tudni meghaladni a 3 évvel ezelőtti bevételek szintjét a cégek, azonban reményeik szerint valamelyest növelni tudják a kapacitásokat.

United Airlines

A United Airlines a legutóbbi negyedév során felülmúlta a várakozásokat a fontosabb sorokon, így a 8,2 milliárd dolláros bevétel mellett 1,6 dolláros részvényenkénti veszteséget realizált a társaság. Az elemzők előzetesen kevesebb mint 8 milliárd dollár bevételt prognosztizáltak, emellett 2,11 dolláros részvényenkénti veszteséget, így ezen a téren bőven felül tudott teljesíteni az amerikai légitársaság, ami kedvező hír.

Ugyan folyamatosan emelkednek a cég bevételei, így ebben a negyedévben sikerült már 8 milliárd dollárnál is többet keresnie a United Airlines-nak, azonban ez még mindig messze elmarad a 2019-es évben elért negyedévenkénti 10-11 milliárdos bevételtől. Jól látható, hogy 2021 második felétől valamelyest ismét fellendült a turizmus, így az elmúlt negyedévek során bőven 100 százalék feletti éves bevételnövekedést tapasztalhattunk a társaság esetében.

A vírus hatására megnőtt a belföldi forgalom aránya a nemzetközi forgalomhoz képest, így jelenleg közel a 70 százalékát adja a bevételeknek a belföldi értékesítés, míg ez az arány a koronavírus kirobbanását megelőzően 60 százalék körül alakult. Az elérhető utasmérföldek mértékében (ASM) nem tudott olyan ütemű növekedést elérni az elmúlt negyedévben cég, mint ahogy az sikerült a harmadik negyedév során. Így továbbra is 54 milliárd körül alakult az ASM, míg ez az arány 2019-ben 70 milliárd fölött volt. Azonban a 2020-as negyedik negyedévhez képest több mint megduplázta az értékét ez a mutatószám.

A járatok kihasználtsága azért javult az elmúlt két év során, így 77 százalékos járatkihasználtság már közelíti a 2019-es szinteket, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a szintet 23 százalékkal alacsonyabb kapacitás mellett érték el. A belföldi utazások kihasználtsága 83 százalékot is meghaladta a karácsonyi időszakot is magába foglaló negyedik negyedévben. A nemzetközi járatkihasználtság továbbra is alacsony szinteken mozog, egyelőre a 70 százalékot sem tudja átlépni a mutató.

Továbbra sem sikerült pozitív nettó eredményt realizálnia a légitársaságnak, így összességében 600 millió feletti veszteséggel zárták a negyedévet. Részvényenként 1,6 dollár veszteséget voltak kénytelenek lenyelni a befektetők a tavalyi utolsó negyedév során, de az kedvező, hogy továbbra is javulnak a trendek.

Baljós felhők gyülekeznek

Ugyanakkor a vártnál lassabb növekedéssel kalkulál a United Airlines 2022-re vonatkozólag, kevesebb repülőjárattal terveznek, mint három éve, illetve a kapacitás továbbra sem fogja elérni ismét a 2019-es szinteket. Emellett az emelkedő költségek is tovább ronthatják a vállalat eredményeit. Azonban kiemelte a vezetőség, hogy a tavaszi, illetve nyári foglalások száma magas, így ebben az időszakban ismét emelkedhetnek a bevételek.

A koronavírus okozta megpróbáltatások kora tehát nem ért véget, hiszen az utóbbi időszakban több járatot is azért volt kénytelen törölni a társaság, mert a vírusnak köszönhetően a vártnál több munkavállalója esett ki a cégnek, így nem tudtak megfelelő mennyiségű személyzetet munkába állítani. Emellett az omikron variáns kihatással van a rövidtávú tervekre, azonban a menedzsment továbbra is optimista a tavaszi szezonra nézve.

Van még tér a bővülésre

Ahogy a bevételek terén, úgy a részvényárfolyam terén sem sikerült visszatérnie a United Airlines-nak a 2019-es szintekhez. Ugyan novemberben sikerült egy új lokális csúcsot elérnie a részvénynek, azonban konzisztens emelkedést nem tudott egyelőre zsebre tenni.

A fontosabb ellenállások az 50 dolláros, illetve az 54 dolláros szintek lehetnek, emellett meg kell említeni a kialakult csökkenő trendvonalat is, melynek áttörése sokat lendítene a technikai képen. Egyelőre a két mozgóátlag, az 50, illetve a 200 napos átlag is akadályként tornyosul az árfolyam előtt, így ezek átlépése lehet az elsődleges feladata a részvénynek.

Támaszokat a 43, illetve a 40 dollár környéki szinteken találunk, utóbbi már többször bizonyította rátermettségét, így az elmúlt időben is sikerült megállítania az árfolyam tartós esését. Az RSI is inkább lefelé trendel, valamint az MACD is beadta eladási jelzését, ezzel óvatosságra intve a befektetőket.

A United Airlines napi grafikonja (2022. 01. 20. nyitás előtt)

American Airlines

Sikerült a várakozásokon felüli számokat közzétennie az American Airlines-nak is, így ugyan még mindig veszteséges negyedévet zárt a cég, a tavalyi 3,86 dolláros részvényenkénti veszteséget sikerült feltornázniuk 1,42 dolláros veszteségre. Minimálisan sikerült meghaladni a konszenzusos várakozást bevételek terén, azonban az elérhető utasmérföld mértéke, illetve a kihasználtság nem haladta meg a becsléseket.

Az elmúlt három negyedév során sikerült végig bevételnövekedést elérnie a társaságnak éves alapon, így az elmúlt két negyedévben ismét meghaladták a 2020-as első negyedév eredményeit. Azonban a vírus előtti bevételszintek még itt is távolinak tűnnek, bár jó úton halad a légitársaság.

Negyedéves alapon nem tudott növekedni az ASM mértéke, azonban éves szinten nézve közel 30 ezer mérfölddel nőtt a mutatószám. Ez még mindig elmarad a vírust megelőző 70 ezer mérföld feletti szintektől. A kihasználtság 80 százalék felett alakult, emellett az American Airlines belföldi utazásból származó bevételei korábban is magasabb szinteken álltak a versenytárs United Airlines-hoz képest, így sikerült most is magasabb konszolidált kihasználtsági mutatót elérniük. Továbbá a vállalat bonyolította le a legnagyobb utasforgalmat, hiszen 2021-ben több mint 165 millió utas vette igénybe szolgáltatásaikat, ezzel sikeresen megelőzték a versenytársakat.

Ahogy az korábban várható volt, ezúttal sem sikerült nyereséggel zárniuk ezt a három hónapot, így ebben a negyedévben 900 millió feletti veszteséget produkáltak. Az egész évet nézve a társaság vesztesége meghaladta az 5 milliárd dollárt.

A 2022-es első negyedévben még mindig a 2019-es szinteknél alacsonyabb kapacitással számolnak a cégnél, így 8 és 10 százalék közötti lehet az elmaradás ebben a periódusban. Ezzel együtt a bevételek is elmaradhatnak a három évvel korábbi eredményektől, így 20-22 százalékos csökkenést prognosztizál a vezetőség. A tervek között szerepel továbbra is, hogy az adósság mértékét sikerüljön visszaszorítani a következő években.

A versenytársakhoz hasonlóan az American Airlines is kiemelte, hogy a következő időszakban növekvő költségekkel kell számolniuk. Emellett a koronavírus terjedése továbbra is kihatással lehet a vállalat eredményeire, az elmúlt negyedévben a koronavírus mellett a szélsőséges időjárási körülmények is hatalmas kihívás elé állították a céget.

Technikai kép

Nincsen jelenleg rossz szinteken az American Airlines árfolyama, egy lassan kétéves emelkedő trendvonal mentén folytathatná az útját a részvény a közeljövőben, ez a trendvonal az elmúlt időszakban többször is tesztelésre került, azonban minden egyes alkalommal állta a sarat, és sikerült az árfolyamnak felpattannia. Nyitás előtt valamelyest pluszban áll a papír, így, ha kitart a jó hangulat, akkor célba vehetné az 50 napos mozgóátlagot, illetve idővel a 19-20 dollár körül található ellenállást is.

További akadályt jelenthet a 22 dollár környéki szint, ez az ellenállás többször megállította az árfolyam tartós emelkedését, így ennek áttörése kulcsfontosságú lehet a részvény életében. Távoli ellenállást jelenthet az elmúlt évek lokális csúcsával megegyező 26 dollár körüli szint, azonban ennek eléréséhez már 50 százalékos emelkedésre lenne szüksége a papírnak. Védelmet a bajban a 16, illetve a 15 dolláros szintek jelenthetik. A United Airlines-hoz hasonlóan az MACD itt is beadta eladási jelzését, míg az RSI is egyre jobban közelíti a túladott zónákat.

Az American Airlines napi grafikonja (2022. 01. 20. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2022.01.20 15:19
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Készpénzhegyen ül a Berkshire Hathaway

Varga Dániel | 2024.05.06 14:53
Izgalmasan indította az évet a cég

Magyar blue chipek: Itthon is beindul a jelentési szezon

Varga Dániel | 2024.05.06 11:37
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway