Nvidia: Bőven felülmúlta az elemzői várakozásokat az Nvidia a tegnapi piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentésében. A kiemelten figyelt Data Center szegmensben 18,4 milliárd dollár volt a bevétel, miközben ennél kevesebb 17,2 milliárd dolláros bevételre számítottak az elemzők. A láthatóan optimista várakozásokat is sikerült teljesítenie az Nvidiának, ezen felül pedig az első negyedévre vonatkozó előrejelzés is már 24 milliárd dolláros bevételt mutat, amely szintén magasabb a korábban várthoz képest. A mesterséges intelligenciához köthető termékek kereslete továbbra is erős, és 2024-ben is nagy növekedésre van kilátás. Az Nvidia részvénye több mint 8 százalékkal emelkedett piaczárás után, illetve a tech szektor is pozitívan fogadta a jelentést, bár az Nvidia kapcsán meg kell jegyezni, hogy az előző pár napban már élesebb korrekció mutatkozott, így főleg ezt töltheti vissza a papír. A piacon szintén feszült figyelem irányult az Nvidia jelentésére, de a pozitív reakció a teljes piaci szentimentre is jó hatással lehet. 

Piacok: A vezető részvényindexek, illetve határidős indexek az Nvidia jelentésének köszönhetően tovább emelkedtek. Ma reggel a japán Nikkei 225 történelmi csúcsra emelkedett 1989 után, az európai és az amerikai határidős indexek is nagyobb pluszba fordultak, a tegnapi még kissé bizonytalannak mondható hangulat után. A Nasdaq 100 határidős indexe másfél százalék körüli pluszban tartózkodik a reggeli órákban. Európában mérsékeltebb, de szintén pozitív nyitás várható a tőzsdéken. A középtávú piaci hangulatot illetően ez így fontos javulás lehet, ami a technikai képekben is pozitív változást hozhat az előző napok után.

Magyar piac: Enyhén emelkedett tegnap a magyar tőzsde, viszont a Magyar Telekom és a Graphisoft Park részvénye kiemelkedett a több mint 2,5 százalékos emelkedéssel. Utóbbi a negyedéves gyorsjelentésre reagált pozitívan kiemelkedő forgalom mellett. Emellett az ANY Nyomda is jól teljesített, hiszen a 4 százalékos emelkedésének köszönhetően 2700 forint felett tudott zárni. Ma egyébként a Magyar Telekom negyedéves jelentésére lehet érdemes figyelni a zárást követően, az ehhez kapcsolódó preview elemzésünket tegnap közzétettük. 

Forint: Virág Barnabás, az MNB alelnöke az Index.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy továbbra is opció lehet a 75, illetve a 100 bázispontos kamatcsökkentés, az infláció mostani szintje akár átmeneti gyorsításhoz is lehetőséget adhat, miközben az esetleges 75 bázispontos kamatcsökkentést a Fed, és az EKB kivárása is indokolhatja. A gazdasági kilábalással kapcsolatban szintén hozzátette, hogy fontos a külső egyensúly megtartása. A napokban több erőt mutatott a forint is, az EURHUF árfolyama ma reggel már a 387-es szintek alá csúszott vissza, egy hetes mélypontra, ezzel a jegybankelnök kijelentéseire is reagálhatott. 

Fed: Továbbra is óvatosság jellemzi az amerikai jegybankárokat, derült ki a tegnap közzétett jegyzőkönyvből. Még nem bizonyosodtak meg, hogy sikerült megfékezni az inflációs folyamatokat, így az esetleges túl gyors ütemű kamatvágásoktól is elzárkózna egyelőre a jegybank. Szemmel láthatóan az infláció 2 százalékos célszint alá történő visszaszorítása a célja változatlanul jegybanknak, így a beérkező adatok tükrében hozhatják meg ülésről-ülésre a döntést a szakemberek.  

Német gazdaság: A német kormány várakozásai szerint idén 0,2 százalékkal növekedhet a német GDP mértéke, illetve jövőre is mindössze 1 százalékos bővüléssel kalkulálnak. Az infláció ezzel együtt idén 2,8 százalékra mérséklődhet, míg jövőre visszatérhet a 2 százalékos tolerancia szint alá. 

Kriptodevizák: A piaci hangulat korábbi gyengülésével párhuzamosan a kriptopiacokon is elfogyott a lendület, habár az elmúlt hetekben nagyobb emelkedéseket produkáltak a különböző kriptodevizák. A Bitcoin már 53 ezer dollár fölé is felszúrt rövidebb ideig, míg az Ethereum is 3 ezer dollár fölé tudott emelkedni. A nagy menetelésben egyébként az indikátorok is már túlvettséget jeleztek, így egy kisebb korrekcióra is reális esély mutatkozott már. A dollár ugyanakkor továbbra is gyengülést mutat, ami ezeknek az eszközöknek alapvetően segíthet, a dollár pedig a 200 napos mozgóátlagát is áttörte az euróval szemben, ami fontos fejlemény.

Elektromos autógyártók: Tegnap este tette közzé negyedéves eredményeit a Rivian és a Lucid is, első ránézésre egyik jelentés sem sikeredett erősre, nagyobb mínuszok mutatkoztak a részvények zárás utáni árfolyamában. Ugyanis mindkét autógyártó kevesebb járművet tervez legyártani az idei évben, mint azt elemzők várták volna, a Rivian előrejelzése szerint 57 ezer autót gyárthatnak csak le, ami egyébként elmarad a tavalyi számtól is. A Lucid tervei szerint 5000 járművet állítanának össze, ez éppenhogy magasabb a 2023-ban legyártott 8428 darabnál. A vártnál gyengébb lakossági kereslet mellett ugyanis kevesebb tere marad a gyártóknak magasabb árazásra, és az sem segített, hogy a Tesla sorozatosan csökkentette saját modelljeinek eladási árait.

Synopsys: Erősebb előrejelzéseket tett közzé a vártnál az előttünk álló negyedévre vonatkozóan a Synopsys vezetősége, bevételsoron 1,56-1,59 milliárd dollárt jeleznek előre, míg profit téren 3,09-3,14 dolláros EPS-t várnak. A szoftvercég egyébként a most lezárult negyedévben is erősen teljesített, a cég chiptervező szoftverei iránti kereslet továbbra is magas, így megverte a várakozásokat a főbb sorokon. A részvény árfolyama zárást követően 4,7 százalékot emelkedett, bár az idei csúcsszintet várhatóan nem éri még el nyitáskor az árfolyam. 

4iG: Új holdingvállalatot alapított a 4iG, 4iG Űr és Technológiai Zrt. néven, amelynek főbb piaci területei az űripar, műholdfejlesztés, dróngyártás és a védelmi digitalizáció. Ezzel együtt a 4iG előzetes nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött a REMRED Technológiai Fejlesztő Zrt-vel, a vállalat 45 százalékos tulajdonrészének megszerzésére.

Rába: Ugyan a 2023-as esztendőben emelkedni tudott az árbevétel, de a magas költségek következtében az üzemi eredmény 1,3 milliárd forintra mérséklődött a 2022-ben elért 2 milliárdos eredményt követően. A negyedik negyedévben ráadásul közel 600 milliós veszteséget realizált a társaság, csökkenés mutatkozik a rendelésállományban, valamint a regisztrációs adatokban is. 

 

Tartalom lezárása:2024.02.22 08:32
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek