Piac: Gyengébben zárult a múlt hét az amerikai piacokon, csütörtökön és pénteken is mínuszok dominálták a részvénypiacokat, elsősorban a technológiai szektorban voltak láthatóak nagyobb esések. Az elmúlt egy hétben az energiaszektor tudott kiemelkedni, mint felülteljesítő szektor, nem kis részben az olajárak folyamatos emelkedésének köszönhetően. Európában is elfogyott a lendület a hét végére, de itt inkább stagnálás, illetve kisebb csak kisebb mínuszok jellemezték a kereskedést. A héten a Fed szerdai kamatdöntő ülése lehet a befektetői figyelem központjában, így azt megelőzően akár kivárás is jellemezheti a piacokat. A Fed mellett azonban a japán és az ausztrál jegybank, valamint a Bank of England is kamatdöntő ülést tart a héten, amelyekre szintén figyelhetnek a befektetők. Főként a japán jegybank esetében lehet kérdés, hogy véget vetnek-e a negatív kamatok korszakának. Az európai határidős indexek enyhe pluszt mutatnak a reggeli órákban, így mérsékelt emelkedéssel indulhat majd a kereskedés.

Magyar piac: A magyar részvénypiacon is elromlott a hangulat a rövidített hét végére, csütörtökön közel 1 százalékos mínuszban zárt már a BUX is. A blue chipek közül egyedül a Mol tudta emelkedéssel zárni a kereskedést, de a nap elejei 1 százalékos emelkedéshez képest csak 0,3 százalékos plusz mutatkozott itt is. A Richter és az Opus részvénye 3-3 százalékos mínuszban zárta a csütörtöki napot, de az OTP árfolyama is 0,8 százalékot esett nap végére.

Forint: Nagyobb erőt mutatott az utóbbi napokban a forint, múlt hét pénteken az EURHUF árfolyama már a 393-as szint alá süllyedt vissza. Egyelőre ma reggel is 393 környékén tartózkodik a devizapár árfolyama, egyértelmű irány nem mutatkozik a grafikonon. Látható tehát, hogy a 400-as szintet nem volt képes átvinni az EURHUF, így az továbbra is erős akadályt képezhet. Ezen felül kedvező technikailag, hogy a 396-os szintek alá tudott esni az árfolyam, bár a 390-es támasz még megakaszthatja a forint további erősödését. 

Kína: A vártnál erősebb makroadatok érkeztek a hétvégén Kínából, a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal emelkedett az idei év első két hónapjában, szemben az 5,2 százalékos elemzői prognózissal. De a kínai ipar is a vártnál jobban teljesített, a januárt és februárt felölelő periódus alatt 7 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene, ami még a decemberi adathoz képest is gyorsulást jelent, míg elemzők csak 5 százalékos bővülést vártak volna. A kínai részvénypiacok kisebb emelkedéssel kezdték a mai napot, egyelőre tehát kitart a február eleje óta tartó emelkedő trend a kínai tőzsdéken.

Olaj: Nagyobb lendületet vettek az olajárak az utóbbi napokban, ezzel a WTI árfolyama ma reggel a 81 dolláros szint környékén tartózkodik, míg a Brent már a 86 dolláros szinteket közelíti, tavaly november óta nem jártak ilyen magas szinteken az olajárak. Még múlt hét csütörtökön frissítette 2024-es előrejelzését az IAE (International Energy Agency), amely szerint idén napi 1,3 millió hordóval emelkedhet a kereslet az olajpiacokon, míg kínálati oldalon csupán napi 800 ezer hordós bővülést várnak. Tehát további kínálati szűküléssel számolnak, ami felfele nyomhatja az olajárakat, a híreket követően meg is ugrott a WTI és a Brent árfolyama is. 

Apple: Az Apple a Bloomberg értesülései alapján tárgyalásokat folytat a Google-lel, hogy beépíthesse a Gemini mesterséges intelligencia motorját az iPhone-ba. A Gemini a Google generatív AI-eszközcsomagja. A Gemini bizonyos új funkciók fejlesztéséhez hozzájárulhat, amelyek az év későbbi időszakában jelennének meg az iPhone szoftverfrissítéseiben.

Heti makroadatok: Szerdán hoz döntést az alapkamat szintjéről a Fed, de az elemzői várakozás alapján nem várható változás a kamatokban, így elsősorban a döntést követő jegybankári kommentárok hozhatnak izgalmakat. Ezen kívül a héten érkeznek PMI adatok, frissebb képet adva az európai és amerikai gazdaságok állapotáról. A fontosabb makroeseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.03.18 08:32
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mozgóátlagról fordult az IBM papírja

Mohácsi Mihály | 2024.05.08 14:52
Az indikátorok is erősítik a technikai képet

Többet érhet a Richter

Cinkotai Norbert | 2024.05.08 12:29
Dinamikusan bővülhet a profit

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.08 08:32
Forint, légitársaságok, Apple, gyorsjelentések