RWE

Túl erős gyorsjelentést nem tett közzé az RWE ma reggel, azonban a beruházások visszafogása hosszabb távon még javíthatja a profitabilitást, így a vállalat is a következő évek tekintetében inkább optimista maradna. Rövid távon az amerikai bizonytalan piaci környezet okoz kihívásokat a cégnek, így a hírekre a befektetők sem reagáltak pozitívan, bár az idei teljesítményt így sem érheti egyelőre nagy panasz.

Negatív reakciókat hozott az RWE ma reggeli gyorsjelentése, ráadásul az európai piaci hangulat sem túl erős egyelőre, ez pedig gátat szab az árfolyam emelkedése előtt is. A negyedéves számok többnyire hozni tudták a várakozásokat, de azért látható, hogy a 2024-es évet jelentős visszaeséssel zárta a cég a 2023-as EBITDA eredményekhez képest. Az év során így 2,3 milliárd eurós nettó profitot realizált a társaság, amely némileg jobb, mint amire az elemzők számítottak előzetesen, részvényenként így 1,1 eurós osztalék kifizetését javasolja a vezetőség.

A gyorsjelentés fontos aspektusa a jövőbeli CapEx kiadások visszavágásáról szóló hírek, a cég bejelentette, hogy 10 milliárd euróval kevesebb beruházást hajthat végre az eredeti tervekhez képest az évtized végéig. A visszavágás oka a növekvő amerikai befektetési kockázatokban keresendő, a cég kiemelte, hogy a bizonytalan szabályozói környezet, geopolitikai helyzet és az emelkedő kamatkörnyezet is óvatosságra intheti a vállalatot.

A beruházások újraallokálása, illetve a kiadások csökkentése összességében hosszabb távon pozitív hatást is képezhet, azonban rövid távon némi bizonytalanságot hozhat a befektetők számára, amelyet a negatív piaci reakció is jól mutat. A zöldenergiaszektorra nézve egyébként nem a legjobb jel a mai RWE gyorsjelentése, hiszen Donald Trump elnöksége alatt kevesebb figyelem összpontosulhat a zöld átállásra, így az RWE is a nagyobb projektjeivel inkább más térségekre fókuszálhat.

Az idei évre közölt előrejelzések sem nyerték el teljes mértékben a befektetők tetszését, hiszen 4,55 és 5,15 milliárd eurós EBITDA-t jósolnak a cégnél, míg ez a tavalyi 5,7 milliárd eurós eredményhez képest is érdemi visszaesést jelentene. Az elemzői konszenzus várakozása talán némileg optimistábbnak tűnik, hiszen 4,96 milliárdos eredmény elérését várja, de azt azért látni kell, hogy a sáv felső határát elérve okozhat még kellemes meglepetést az RWE. Továbbá fokozatos profitnövekedést vár hosszú távon a cég, így 2027-re 3 eurós, majd 2030-ra 4 eurós EPS-t várnak, amelyhez egy 5-10 százalék körüli évesített osztalékemelkedés párosulhat. A profitabilitás fenntartása, illetve javítása érdekében így szigorúbb politikát folytathat költségek tekintetében a cég, amely idővel részvényesi értékteremtésben valósulhat meg.

Technikai kép

Az RWE napi grafikonján egyértelműen azonosítható az a csökkenő trendcsatorna, amelyből március elején felfelé kitört az árfolyam, megszakítva az addigi több mint fél éve tartó csökkenő trendjét. A német gazdaság körüli optimizmus megjelenése a részvény árfolyamára is pozitívan hatott, amely sikeresen átlépte a 200 napos mozgóátlagot, amelyet előtte többször is alulról érintett. Emellett látható, hogy sokáig az 50 napos mozgóátlaggal együtt mozgott az árfolyam, azonban annak áttörésével új lendületet tudott venni. Az első ellenállást a 33,5 eurós szint jelentheti, támaszként pedig érdemes a 200 napos mozgóátlagot, távolabbi szintként pedig az előző lokális mélypontok alapján a 27,8 eurós szintet figyelni.

Az RWE napi grafikonja (2025. 03. 20. 12:10)

A heti bontásban is kirajzolódik a márciusi fordulat, ahogyan az RWE árfolyama áttörte az addig erős ellenállásként funkcionáló 50 hetes mozgóátlag szintjét. Az 50 hetes mozgóátlagot továbbra is javasolt figyelni, mivel korábban rövid idő után az árfolyam visszaesett alá, ezért fontos kérdés, hogy most tartósan felette marad-e vagy sem. Az indikátorok közül az RSI semleges tartományban van, nem adva egyértelmű jelzést. Az MACD keresztezése pedig megerősíti az emelkedő trendet a részvény kapcsán.

Az RWE heti grafikonja (2025. 03. 20. 12:10)

A Bloomberg adatai alapján az RWE részvényével kapcsolatban az elemzői várakozások többnyire pozitívak. Az átlagos célár jelenleg 42,5 euró körül mozog, ami jelenlegi árfolyamhoz viszonyítva 33 százalékos potenciális felértékelődést jelenthet. Az elemzői ajánlások túlnyomó többsége vételi, és több nagybank elemzője is a 40-50 eurós sávban határozta meg a célárát.

Az RWE értékeltségét nézve kisebb prémiummal rendelkezik az európai energia szektorban a versenytársaihoz képest, mivel a kétéves előretekintő P/E rátája 38 százalékkal, a 2 éves előretekintő EV/EBITDA rátája pedig 25 százalékkal magasabb a piaci átlaghoz képest. 

Tartalom lezárása:2025.03.20 13:56
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.09.10 08:40
Arany, Apple, Oracle, Klarna

Kulcsszintekhez érkezett az RWE árfolyama

Krahling András | 2025.09.09 15:59
Kedvezően fogadták a befektetők a tegnapi bejelentést

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.09.09 08:42
Magyar infláció, arany, 4iG, Robinhood, Apple