RWE

A vártnál erősebb féléves teljesítményt követően az RWE vezetősége az idei és a jövő évi eredményvárakozásait is megemelte. A társaság a beruházási terveit is felfelé módosította, továbbra is nagy hangsúlyt fektetve a kapacitásbővítésre, valamint a megújulóenergia-projektek fejlesztésére. Az erős eredmények ellenére a befektetői reakció visszafogott maradt, így változatlanul az 50 napos mozgóátlagának környékén helyezkedik el a részvény.

Erős első féléves teljesítményt produkált az RWE, amellyel párhuzamosan a menedzsment az idei és a jövő évi eredményvárakozásait is megemelte. Ugyan a ma reggel publikált gyorsjelentés sarokszámait már előzetesen nyilvánosságra hozta az RWE, de így is akadtak új információk a féléves riportban.

Még gyűjti az erőt a részvény

A június elején megfogalmazott kereskedési ötletünk összességében nem alakul rosszul, bár jelentős elmozdulást nem produkált az elmúlt hónapok során az RWE, így a német DAX indexhez képest is lemaradónak bizonyult. Egyelőre az 50 napos mozgóátlagára ragadt az árfolyam, miközben a vártnál erősebb eredmények sem tudtak újult lendületet biztosítani, így rövid távon változatlanul a 60 eurós szint áttörése lenne az elsődleges feladat.

A technikai kép tehát érdemben nem sokat változott kereskedési ötletünk megfogalmazása óta, a 200 napos mozgóátlag folytatta emelkedését, így egy gyengébb periódus során akár támaszként is üzemelhet. Emellett az 54 eurós szint emelhető ki, mint védelmi zóna, március óta tartósan nem is járt ez alatt a részvény árfolyama.

Az RWE napi grafikonja (2026. 08. 13. 13:04)

Forrás: TradingView

Fundamentumok terén nincs gond

Bár az árfolyamreakció visszafogott maradt, az RWE első féléves eredményei összességében erősen alakultak. A villamosenergia-termelés mértéke meghaladta a 61 ezer GWh-t, miközben a folyamatos fejlesztések révén a jövőben tovább bővítheti a kapacitását a német vállalat. Az RWE az év eleje óta 752 MW új termelőkapacitást helyezett üzembe, miközben további 10,3 GW kapacitás áll kivitelezés alatt.

A diverzifikált portfólió révén az RWE fontos szereplője az európai megújulóenergia-termelésnek, miközben akkumulátoros energiatárolási, rugalmas termelési és energiakereskedelmi tevékenysége is egyre nagyobb jelentőséggel bír. Időközben az Amprionban fennálló részesedését 55 százalékra növelte a cég, amely a németországi villamosenergia-hálózati infrastruktúra egyik kiemelkedő szereplője. Emellett a hosszabb távú beruházási tervein is változtatott a menedzsment. Az Amprion-tranzakcióval együtt a menedzsment 9–11 milliárd euróra emelte a 2026-ra tervezett nettó beruházások összegét a korábbi 6–8 milliárd euróról, míg 2031-ig összesen 42 milliárd euró nettó beruházással számol.

Az első hat hónap során 44 százalékos tisztított EBITDA-növekedést realizált a társaság a tavalyi azonos időszakhoz képest, így 3 milliárd euró feletti eredményt tudott felmutatni, miközben mind az Offshore (tengeri) Wind, mind az Onshore (szárazföldi) Wind/Solar szegmens erősen teljesített. A megújuló energia iránti igény dinamikus növekedése indokolja a jövőbeli kiadásokat, hiszen a tengeri szélerőművek kiépítése nagymértékű beruházást igényel, azonban hosszabb távon stabil profittermelést biztosíthat a cég számára. A harmadik meghatározó szegmens, a Flexible Generation is jelentős javulást produkált, bár ebben a 332 millió eurós egyszeri pozitív hatás is nagy szerepet játszott.

A fontosabb számok közül még a korrigált nettó eredmény növekedését érdemes kiemelni, amely 0,8 milliárd euróról 1,26 milliárdra emelkedett a félév során, míg az egy részvényre jutó korrigált eredmény 1,08 euróról 1,77 euróra nőtt. A javulás tehát szemmel látható, az erős profittermelésnek köszönhetően az 1,32 eurós részvényenkénti osztalékcélját is megerősítette a vállalat, miközben 2031-ig éves szinten 10 százalékos emelést tűzött ki célul a menedzsment.

Még csak most kapcsolna rá a cég

Az erős negyedéves és féléves eredmények hozni tudták tehát a befektetői várakozásokat, így a növekedés fenntartása lehet inkább fókuszban, hiszen a részvényesek is tartós profitnövekedést árazhatnak. A fontosabb eredménysorokra vonatkozó 2026-os és 2027-es előrejelzéseket a vállalat már július végén közzétette, így a mostani jelentésben ezeket elsősorban megerősítette és részletesebben is bemutatta.

A 2026-os tisztított EBITDA várakozását 5,75-6,35 milliárd euróra emelte, míg a korábbi 2,8-3,4 milliárd eurós tisztított EBIT várakozását 3,3-3,9 milliárdra módosította a menedzsment. A tisztított nettó profit 1,95 és 2,45 milliárd közötti eredményt érhet el, látható tehát, hogy a korábbinál kedvezőbb előrejelzés továbbra is viszonylag széles sávokat tartalmaz, amelyeket a menedzsment idővel akár szűkíthet is.

A jövő évi kilátásait is felfelé módosította a menedzsment, 6,7-7,3 milliárd eurós tisztított EBITDA eredményt becsülve, amely közel 1 milliárdos növekedést jelent az idei évi várakozáshoz képest. A profitabilitás tehát tovább javulhat jövőre is, akár elérve az éves 3,15 eurós EPS-t, ami teret biztosítana az osztalék emelésére, miközben a részvény-visszavásárlásra szánt keretet is növelhetné a cég.

Az értékeltségi mutatószámok terén jelentős változások nem zajlottak le a kereskedési ötletünk megfogalmazása óta, továbbra is 18-19 körüli egyéves előretekintő P/E ráta figyelhető meg. A prémiumot indokolhatja a termelőkapacitások folyamatos bővülése, az eredmények dinamikus javulása, valamint az erősödő szerep a villamosenergia piacon. A céget követő intézményi elemzők változatlanul optimisták, hiszen több céláremelés is érkezett az utóbbi hetek során, amelynek köszönhetően a Bloomberg konszenzusának célára közelíti a 66 eurót, nagyobb felértékelődési potenciált megfogalmazva a részvényre vonatkozólag.

*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.

Tartalom lezárása:2026.08.13 13:55
Kereskedési ötlet időtávja:korábbi kereskedési ötletben leírtak
Irány:Long
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
RWE: Elektrifikáció a fókuszban
Varga Dániel | 2026.06.03 15:05
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg
Kiemelkedő formában az RWE
Krahling András | 2026.02.18 15:34
Kedvező pozícióban van a vállalat
Évtizedes csúcson az RWE a gyorsjelentése után
Krahling András | 2025.11.12 14:36
Az energiacégek is profitálhatnak az AI-hullámból
Kulcsszintekhez érkezett az RWE árfolyama
Krahling András | 2025.09.09 15:59
Kedvezően fogadták a befektetők a tegnapi bejelentést
Csökkenti a beruházások mértékét az RWE
Varga Dániel | 2025.03.20 13:56
Negatívan reagáltak a befektetők a jelentésre

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Cisco: Az óvatosabb AI-előrejelzések árnyalták a képet

Krahling András | 2026.08.13 14:57
A hálózati termékek iránt továbbra is erős az adatközponti kereslet

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.08.13 08:32
Amerikai gazdaság, devizapiacok, RWE, Nebius

Változatlanul erős pozícióban a TSMC

Krahling András | 2026.08.12 15:14
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg