MOL

Könnyedén felülmúlta a várakozásokat a Mol, ezzel erős negyedévet tudott zárni. 830 millió dollár feletti CCS EBITDA-t realizált, ebben a vártnál erősebb Upstream és Downstream szegmens is segítséget nyújtott. A magas gázárak ellensúlyozni tudták a gyengébb olajpiaci teljesítményeket. Emellett a fogyasztási trendek is kedvezően alakultak, valamint a közel 400 millió dolláros profit is kellemes meglepetésnek számít.

A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.

Meglepően erős eredményeket tudott elérni a társaság az első negyedévben, így 833 millió dolláros CCS EBITDA-t tudott realizálni a gyengébb gazdasági környezetben is a cég. Ez éves szinten közel 16 százalékos javulásnak felel meg.

A magas gázárak kompenzálni tudták a gyengébb olajpiaci teljesítményt, így az átlagos realizált szénhidrogén árak 69,9 dollárra emelkedtek. A kitermelés a vártnak megfelelően alakult, átlagosan napi 93 ezer hordó olajegyenértéket ért el, ami javulást jelent a bázishoz képest. Összességében az Upstream szegmens teljesített legerősebben, 317 millió dolláros EBITDA-t elérve ezzel.

A Downstream szegmens nagyjából a tavalyi eredményeket tudta megismételni, 300 millió dolláros EBITDA-t elérve. Ugyan a marzsok mérséklődés jeleit mutatják, de a jobb kapacitáskihasználtság és a magasabb saját értékesítés is segített a cégnek. A Petchem továbbra is veszteséget termelt a negyedév során.

A fogyasztói szegmensben folytatódott az elmúlt időben látott javuló tendencia, éves szinten 10 százalékkal nőtt az EBITDA. A negyedév során az üzemanyag értékesítések is kedvezően alakultak, míg a nem-üzemanyag marzsok növekedése némileg lassult, de így is javulást mutatott.

A gáz és midstream szegmens némileg gyengébb teljesítményt mutatott tavalyhoz képest, míg a körforgásos gazdaság az előző negyedévi gyengébb teljesítményt követően javulni tudott, bár ez leginkább egyszeri tételeknek köszönhető.

A profit a vártnál kedvezőbb eredményeket hozott, éves szinten közel 50 százalékkal nőtt a nettó eredmény, tehát jó úton halad a Mol az éves célok elérése felé. Kiemelte a vezetőség azonban, hogy a kockázatok megnőttek az utóbbi időben, amely akár a profitabilitást is ronthatja a jövőben.

Tartalom lezárása:2025.05.09 10:11
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Normalizáció útján a Mol
Varga Dániel | 2025.05.07 11:48
Pénteken érkezik a gyorsjelentés
Magyar blue chipek: Újabb csúcson a BUX
Mohácsi Mihály | 2025.04.28 11:33
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Óvatos javulás a hazai piacon
Mohácsi Mihály | 2025.04.14 11:51
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Zuhanóban a hazai piac
Varga Dániel | 2025.04.07 12:16
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Magyar Telekom: Erős évkezdés mutatkozhat

Varga Dániel | 2025.05.09 13:39
Szerdán érkezik a gyorsjelentés

Az extra adók miatt csökkent az OTP profitja

Mohácsi Mihály | 2025.05.09 10:58
Magasabb egyéb bevételek segítették a bankot

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.05.09 08:46
OTP, Mol, magyar infláció, forint