A magyar piacon kisebb ingadozások voltak láthatóak az utóbbi héten, továbbra is oldalazó mozgás jellemzi a BUX indexet, ami ugyan múlt héten kisebb mínuszban zárt, de a mai kereskedésben már láthatóak a javulás jelei. A blue chipek közül az OTP vízválasztó szinteken is járt, a Mol és a Richter nem mutatott érdemi elmozdulást, míg a Magyar Telekom folytatta a csúcsai felé tartó emelkedést.

OTP 

Lefordult az OTP árfolyama az előző hét során, a bankpapír így már az 50 napos mozgóátlaga alá is visszakerült. A lélektani 25 ezer forintos szint viszont láthatóan meg tudta akasztani a negatív trendet, a korábbi ellenállás tehát támaszként tudott funkcionálni. A mai nap már erősebben indult, már az 50 napos mozgóátlag fölé sikerült emelkednie a részvénynek, tehát egyelőre nem tűnik tartósnak a csökkenő trend. 

Az OTP ma reggel bejelentette, hogy megkezdte a sajátrészvény-visszavásárlásokat, a múlt pénteki kereskedésben 39 437 darab részvényt vásároltak 25 758 forintos átlagáron. A bank még áprilisban kapott az MNB-től engedélyt 150 milliárd forintnyi részvény visszavásárlásra, december 31-éig bezárólag.  

Az OTP napi grafikonja (2025. 06. 16. 10:45)

Mol 

Az osztalék leesését követően nem tudott hatalmas lendülettel visszamászni egyelőre a részvény, de látni kell, hogy a 200 napos mozgóátlag közelében megakadt a csökkenő tendencia is. Az osztalékok után fennálló rést tehát idővel akár be is töltheti az árfolyam, ehhez az 50 napos mozgóátlag áttörésére, illetve a 3000 forintos szintek elérésére is szükség lenne. Az energiaárak emelkedése egyébként rövid-, középtávon segíthetik a Mol teljesítményét, az izraeli-iráni konfliktus az olajpiacokra is nyomást helyez egyelőre. 

A Mol napi grafikonja (2025. 06. 16. 10:15)

Richter 

Fontos szinteknél jár a Richter az elmúlt hetekben, miután az osztalék is leesett az árfolyamról. Egyelőre a 10 ezer forintos szintek védik a papírt, ami összességében kedvező, ráadásul az MACD is a vételi szignál felé indult el, ami rövid távon szintén segíthetne. Az RSI sem mutat túlvettséget, így az árfolyam előtt az elsődleges ellenállás a csökkenő trendvonal lehet, ez május eleje óta érvényes, jelenleg pedig 10 250 forint környékén mozog. 

A Richter napi grafikonja (2025. 06. 16. 10:45)

Magyar Telekom 

Ugyan a ma délelőttöt gyengébben indította a Telekom részvénye, de összességében nem sok panasz érkezhet a befektetők felől, hiszen pénteken már 1800 forint felett tudott zárni a papír, és továbbra is ennek a szintnek a környékén mozog. Érdemi kitörést egyelőre nem tudott felmutatni a Telekom, így inkább oldalazás figyelhető meg az elmúlt hetekben, de év eleje óta így is 40 százalékos javulásnál tart már a részvény. 

Támogatást a folyamatos részvény-visszavásárlások nyújthatnak, amelyet június 25-ig folytathat a társaság, maximálisan pedig 39 milliárd forint összértékű tranzakciót bonyolíthat le. Eddig mintegy 21 milliárd értékű vásárláson van túl a cég, amely a következő napokban is tovább folytathatja a vásárlásokat. 

A Magyar Telekom napi grafikonja (2025. 06. 16. 10:15) 

Opus 

Az Opus árfolyama kilőtt a mai kereskedésben, miután a cégcsoport rendkívüli közleményben jelentette be a BÉT holnapján, hogy részvény-visszavásárlási programba kezd. A visszavásárlás a 2025. június 18-i tőzsdei kereskedési naptól kezdve addig tart, amíg a saját részvények darabszáma el nem éri az alaptőke 25 százalékát, vagy ha az ellenértékük meghaladja a 8 milliárd forintot. Az Opus árfolyama ezzel sikeresen kikerült az eddig akadályt jelentő 540-580 forintos sávból, így a következő jelentősebb ellenállás a korábbi 647 forintos csúcsnál várható. 

Az Opus napi grafikonja (2025. 06. 16. 10:15) 

Tartalom lezárása:2025.06.16 11:40
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Magyar blue chipek: Óvatos mozgások a magyar piacon
Varga Dániel | 2025.06.10 10:45
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Az osztalékokon a figyelem
Mohácsi Mihály | 2025.06.02 11:54
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Magyar blue chipek: Erőre kapott a magyar piac is
Varga Dániel | 2025.05.26 11:40
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
9 fontos hír ma reggel
K&H Értékpapír | 2025.05.22 08:39
OTP, kötvényhozamok, Bitcoin, Target, Nike
Magyar blue chipek: Új csúcsokat dönt a BUX
Krahling András | 2025.05.19 11:42
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus
Tovább szárnyal a Magyar Telekom
Varga Dániel | 2025.05.14 10:14
Jól sikerült a negyedéves jelentés

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.06.16 08:35
Forint, olaj, Kína, Kering

Adobe: Stabil számok az erősödő AI-versenyben

Krahling András | 2025.06.13 16:16
Növekvő AI-verseny árnyékolja be az Adobe kilátásait