Újabb és újabb csúcsokat ér el a BUX árfolyama, az index így már a 154 ezer pont feletti szinteket is érintette az előző héten. A blue chipek közül az utóbbi időszakban a MOL részvénye tudott kitűnni, amelyről múlt héten esett le az osztalékszelvény. Az előző hetet egyébként a Richter erőteljes javulással zárta, míg az OTP és a Magyar Telekom papírja is ellenállások alatt ragadt egyelőre.
Változatlanul történelmi csúcsszinten mozog a BUX index árfolyama, az index lendülete tehát szeptemberben is folytatódni tudott. Ezzel együtt április óta már zsinórban a hatodik hónapban tud erősödni a BUX, ami idei 38 százalékos teljesítményével nem csak a fejlett piaci átlaghoz képest felülteljesítő, de a régiós indexek között is kitűnik. A BUX teljesítményét nagyban segítette a MOL idei teljesítménye, de a többi blue chip is érdemi emelkedést tudott felmutatni, így a múlt héten újabb csúcsokat érintett a BUX index 154 ezer pont felett.
A BUX index napi grafikonja (2026. 09. 21. 11:25)

Forrás: TradingView
Vegyes hetet zárt az OTP részvénye múlt héten, míg csütörtökön még új csúcsokat érintett az árfolyam, addig pénteken már elfogyott a lendület. Ezzel együtt látható, hogy a 47 300 forintos ellenállást továbbra sem tudta áttörni az OTP részvénye, ez tehát még mindig ellenállást képez a grafikonon. Az némileg kedvező, hogy az 50 napos mozgóátlag felett tudott maradni az árfolyam egyelőre, ami a következő napokban is támogathatja az árfolyamot. Az indikátorok alapján egyébként folytatódhat a szeptember eleje óta tartó emelkedés az OTP grafikonján, az MACD vételi jelzése mellett az RSI még nem közelítette meg a túlvett szinteket.
Az OTP napi grafikonja (2026. 09. 21. 11:25)

Forrás: TradingView
Leesett előző héten a MOL részvényéről a 317,58 forintos osztalékszelvény, amit követően kisebb emelkedést mutatott az árfolyam. A technikai képet tehát nem változtatta meg érdemben az osztalékszelvény leesése, ellentétben a korábbi évekkel. Látni kell, hogy a MOL részvény idei teljesítménye rendkívüli, így az osztalékhozam mértéke is lecsökkent a korábbi évekre jellemző 8-10 százalékról 6 százalékra.
Az utóbbi napokban kisebb korrekció kezdett el kibontakozni az energiapiacokon, az olajárak mellett a gázárak is visszább estek a lokális csúcsaikról, de még mindig historikusan magas szinteken tartózkodnak. A bizonytalan geopolitikai helyzet pedig nem zárja ki a további volatilitást sem az energiapiacokon, ami a MOL teljesítményére is hatással lehet.
A MOL napi grafikonja (2026. 09. 21. 11:25)

Forrás: TradingView
A magyar piacon látható kisebb javulás mellett a Richter árfolyama is pozitívan szerepelt az előző héten, a papír így 12 600 forint közeléből ma reggelre 12 800 forint fölé került, de az előző hét második felében már a 13 ezer forintos szintektől se járt messze. Az előző héten egyébként jobban szerepelt az amerikai egészségügyi szektor is, a piacon látható kedvezőbb hangulatnak így ez is segíthetett. Technikailag egyébként kedvező a Richter szempontjából, hogy az 50 napos mozgóátlagról pattant fel az árfolyam, így az elsődleges támaszok itt találhatóak 12 500 forint körül, míg ellenállást a 13 000 forintos szint jelenthet rövid távon.
A Richter napi grafikonja (2026. 09. 21. 11:25)

Forrás: TradingView
Oldalazó trendben mozog a Magyar Telekom árfolyama az utóbbi időszakban, a részvény tehát beragadt az 50 napos mozgóátlaga és a 2500 forintos támasz közé. Az MACD ugyan vételt jelez, de a további emelkedéshez először a mozgóátlagot kellene átvinnie a részvénynek, amit viszont még a hónap elején képtelen volt áttörni. Hosszabb távon egyébként a 2500 forintos támasz mellett a 2600 forintos szintet is érdemes figyelni, ez ugyanis a nyári hónapokban jelentett fontos támaszt.
A Magyar Telekom napi grafikonja (2026. 09. 21. 11:26)

Forrás: TradingView
*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.