Kellemes meglepetést tartogatott a ma délután közzétett General Motors gyorsjelentés, hiszen nemcsak a negyedéves számok tekintetében tudta felülmúlni a várakozásokat a cég, de a korábbi előrejelzésein is javított a vezetőség. A hírekre pozitívan reagáltak a befektetők, így a nyitást megelőzően ugrásra készen áll a részvény, új idei csúcsok elérését követően a korábbi történelmi magasságokat vehetné célba a papír.
Kedvező eredményeket közölt a General Motors vezetősége ma délután, ennek örömére a részvény árfolyama is emelkedéssel reagált, így izgalmas szintekre kerülhet a General Motors. Egyrészt sikerült felülmúlnia a várakozásokat a cégnek, másfelől optimista előrejelzések érkeztek, amelyre kiemelt figyelmet fordíthatnak a befektetők. A főbb sorokon az alábbiak szerint teljesített a cég:
- Bevétel: 48,6 milliárd dollár a várt 45,3 milliárddal szemben
- Tisztított EBIT: 3,4 milliárd dollár a várt 2,7 milliárddal szemben
- EPS: 2,8 dollár a várt 2,3 dollárral szemben
Bevétel, illetve profit tekintetében sem sikerült felülmúlnia a tavalyi számokat a cégnek, de a várakozásokon felüli eredményeknek így is örültek a befektetők. A magasabb marzsú belsőégésű motoros SUV-k és kisteherautók iránti erős kereslet segíti a növekedést, ráadásul kiemelte a vezetőség, hogy az EV térhódításának üteme is lassabb lehet a vártnál.
Az évet 9,75-10,5 dollár közötti tisztított EPS-sel zárhatja a társaság, ami a korábban adott 8,25-10,0 dolláros sávhoz képest szemmel látható javulásnak számít. Ezzel együtt az utolsó negyedévre vonatkozó EPS-előrejelzése is felülmúlja a konszenzus számításait, tehát láthatóan javulóban a cég profitabilitása, amelynek a részvényesek is örülhetnek.
Az erősödő számokban egyrészt a költséghatékonyság javulása is szerepet játszik, másrészt a bevezetett vámok hatása is alacsonyabb a korábbi várakozásokhoz képest. A 3,5-4,5 milliárd dolláros hatás (ami továbbra sem elhanyagolható) harmadát ellensúlyozni tudja a társaság. Továbbá az EV szegmens növekedése lassulhat az amerikai adókedvezmények kivezetésével, így átgondolja és átszervezi az EV szegmensét a vállalat, ennek kapcsán pedig 1,6 milliárd dolláros extra költséget számolnak el, ezt még múlt héten jelezte a társaság. Így az elektromos járművekre való átállás is lassabb ütemben valósulhat meg, de ez teret nyithat a fejlesztésekre, illetve az EV járművekre elszámolt veszteségek is mérséklődhetnek a közeljövőben.
A kínai szegmensben is látni már javulásra utaló jeleket, így, ha nagymértékű profit elérésére nem is képes a General Motors egyelőre, 9 hónap alatt realizált közel 200 millió dolláros eredmény bőven kedvezőbb képet fest a tavalyi 350 milliós dolláros tavalyi veszteséghez képest. Az iparági versenyhelyzet feszült, de a tavalyi eredményekhez képest még növelnie is sikerült a piaci részesedését az ázsiai országban a cégnek.
Nagyot ugrik az árfolyam
A vezetőségi várakozások emelésére pozitívan reagáltak a befektetők is, így akár új idei csúcson indíthatja a kereskedést a részvény, fenntartva az április óta tartó emelkedő trendet. Sikeresen áttörte a napokban az 50 napos mozgóátlagot a részvény, amely egy emelkedő trendvonal mentén tudott mozogni, ráadásul a kedvező híreknek köszönhetően 10-11 százalékos pluszban indíthatja meg a mai kereskedést, fontos ellenállások kapujába érkezve ezzel. Egyébként még májusban jeleztük, hogy izgalmas szinteken mozog a General Motors részvénye, amely azóta jelentősebb emelkedésen van túl, valamint a mai gyorsjelentés is megerősítheti ezt a lendületet.
A General Motors napi grafikonja (2025. 10. 21. nyitás előtt)
Az autóipari gyengébb kilátások következtében nemcsak a General Motors esetében, de más nagy autógyártóknál is kisebb-nagyobb korrekciók zajlottak le, ráadásul a relatív mutatószámok továbbra is inkább alulértékeltséget implikálnak. Az 5,8 körüli egyéves előretekintő P/E ráta az elmúlt 5 év átlagos szintjét sem éri el, így inkább a feszesebb versenyhelyzetre, a vámok okozta bizonytalanságra és megemelkedett költségekre figyelve válhattak óvatosabbá a befektetők az elmúlt években az autóipar kapcsán, amelynek következtében nyomott értékeltségi számok alakultak ki.
Az elemzői várakozások mindenesetre inkább optimizmusról árulkodnak, hiszen többnyire vételi és tartási ajánlások láthatók a Bloomberg adatbázisában, amelynek köszönhetően 64 dolláros konszenzusos célár rajzolódott ki. A kedvezőbb előrejelzések hatására akár további céláremelésekre is lehet kilátás, így tehát lenne még tér a részvény árfolyama előtt.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.