Remek formában van az utóbbi időszakban a Disney részvénye, miután az áprilisi mélypontokról, a 80 dolláros szintről látványosan felpattant. Látható, hogy a piaci hangulat javulása is kellett ehhez, de alapvetően mostanra már 120 dollárig erősödött a részvény, ami egy masszív ellenállást is jelent, s ez az, ami különösen érdekessé teszi most.

Három éve oldalaz a Disney

Látni kell azt is, hogy a Disney részvénye nagyjából 3 éve mutat már oldalazó mozgást, és a 80 és 120 dollár közötti sávban jár be kisebb-nagyobb köröket a papír. A felső szintet már 2022 augusztusában és 2024 márciusában is megpróbálta áttörni, de a kísérlet sikertelen volt. Közben 2023 őszén a 80 dolláros szintekre fókuszált a piac, míg idén tavasszal a gyengébb környezetben szintén innen sikerült megfordulnia, vagyis a 40 dolláros sávon belül többször is érintette a sávszéleket a részvény árfolyama.

Ami kedvező, hogy látszólag már a szintek fölé ért a Disney részvénye, mivel 124 dolláron zárt hétfőn, ilyen magasan zárnia pedig még 2024 tavaszán sem sikerült.

Három éve, 2022 augusztusában ugyan volt két kereskedési nap, amikor mégis összejött, de alapvetően egy markáns zónából próbál éppen kitörni a Disney ezekben a napokban.

Láthatóan nagy teret nyithat ezzel a papír, mivel a korábbi 40 dolláros magasságból kiindulva akár 160 dollárnál is lehet a következő hosszabb távú ellenállás. Ez a szint jelentette az ellenállást 2021 végén-2022 elején is, így alighanem most is érdemes figyelni ezt a szintet.

A Jefferies a napokban emelt célárat

Az látszódik persze, hogy az indikátorok alapján az RSI már túlvettséget mutat a napi grafikonon, de ez egy ilyen menetelés után nem nagy meglepetés, ráadásul az MACD éppen most fordulna vételi jelzésre. Heti és havi grafikonon pedig még nem látható erős túlvettség, ami egy ilyen tartós fordulat után szintén nem rossz jel.

A céget követő külföldi elemzők egyébként nem pesszimisták, a Jefferies a napokban emelte meg jócskán a célárát, bár a legoptimistább elemzők is csak 145 dollár körüli célárakat tartanak aktuálisan, ez a technikailag említett 160 dolláros szintektől még elmarad.

Ezzel együtt a konszenzus meghaladja a jelenlegi árfolyamot, és az értékeltség az elmúlt évekhez képest nem mutat nagy megugrást, a 20 körüli előretekintő P/E ráta (árfolyam-nyereség arány) a piaccal szemben nem jelentős prémium. 

A technikai kép javulása után így érdekesen festhet a Disney részvénye az év második felében.

A cikk eredetileg a VG oldalán jelent meg 2025.07.02.-án.

Tartalom lezárása:2025.07.02 12:06
Időtartam:N/A
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Behozná a lemaradását az Amazon

Varga Dániel | 2025.07.02 13:01
Nem számít már túlértékeltnek a papír

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.07.02 08:34
Amerikai gazdaság, európai gazdaság, arany, amerikai bankok

Kitörés az Apple grafikonján

Mohácsi Mihály | 2025.07.01 15:26
Fordulat az AI fejlesztések terén?