Az elmúlt hetekben kiemelkedően teljesített a Mastercard és a Visa részvénye az amerikai tőzsdén. Mindkét globális fizetési szolgáltató árfolyama történelmi csúcsának közelébe került, sőt a Visa papírja már a múlt héten meg is döntötte korábbi rekordját és a Mastercard részvénye is újabb lendületbe került. Az elmúlt hónapokban számottevően javult a fizetési szektor megítélése, amelyet az idei év első felében még több bizonytalanság is beárnyékolt.

Az idei évet kifejezetten gyengén kezdték a nagy fizetési szolgáltatók, a stablecoinok térnyerésével kapcsolatos kihívások, valamint szabályozással kapcsolatos kockázatok egyaránt hozzájárultak a Visa és a Mastercard alulteljesítéséhez. Júniustól ugyanakkor sokat javult a szektor megítélése, miután egy amerikai bíró előzetesen jóváhagyta a két társaság kereskedőkkel kötött, becslések szerint 38 milliárd dollár értékű kártyadíj-megállapodását, ami mérsékelte a régóta húzódó jogvitával kapcsolatos bizonytalanságot. A stablecoinok terén is kedvező fordulat következett, miután a Visa és a Mastercard a Coinbase-szel, valamint több mint száz további vállalattal közös stablecoin-kezdeményezéshez csatlakozott.

Emellett mindkét fizetési óriás saját stratégiát dolgozott ki, és egyre aktívabban építi be az új digitális tokenekhez kapcsolódó technológiát a saját infrastruktúrájába. A Mastercard vezérigazgatója épp egy múlt heti interjúban jelezte, hogy a határokon átnyúló fizetéseket tartja a stablecoinok legígéretesebb felhasználási területének, mivel azok gyorsabbá, olcsóbbá és átláthatóbbá tehetik a jelenleg akár napokig tartó pénzmozgásokat. A vállalat ezért a stablecoinokra elsősorban üzleti lehetőségként, nem pedig fenyegetésként tekint.

Kicsit hátrébb lépve, az amerikai lakossági fogyasztás alakulása is kedvezőbb képet mutat. A 2025 negyedik negyedévére és 2026 első negyedévére vonatkozó adatokat több felülvizsgálat során lefelé módosították, ami a fogyasztás lassulására utalt. A trend azonban a második negyedévben megfordult, a reálfogyasztás évesített negyedéves növekedési üteme újra 3 százalék fölé tért vissza és szeptember végén már 3,8 százalékra módosították fel, szemben az első negyedévi 0,7 százalékkal.

Az újból erősödő belföldi fogyasztás pedig pozitív fejlemény lehet a fizetési óriások számára. Emellett mindkét vállalat legutóbbi nyári gyorsjelentése a határokon átnyúló fizetések két számjegyű bővüléséről és a vártnál erősebb eredményekről tanúskodott, ami tovább javította a szektor megítélését.

A Mastercard és a Visa részvénye is újabb lendületet kapott

Az említett tényezők hatására az elmúlt hónapokban részben kiárazódtak a korábbi kockázatok, miközben az erős növekedési trendek a Visa mellett a Mastercard részvényének is újabb lendületet adtak. A Mastercard árfolyamában a gyenge évkezdet után egészen június végéig kellett várni a fordulatra, ezt követően azonban ismét formába lendült a részvény. Az árfolyam a 490 dollár körüli szintekről egészen a 600 dollár közelében található ellenállásig emelkedett augusztus végére, ahol a korábbi árfolyamcsúcsok is húzódnak. Ezt egy kisebb korrekció követte szeptemberben, ugyanakkor az 550 dolláros támaszról fordulni tudott az árfolyam, így ismét a 600 dolláros ellenállást veheti célba.

Érdemes kitérni a részvény értékeltségére is, ami kisebb diszkontot mutat a historikus szintekhez képest. A jelenlegi egyéves előretekintő P/E ráta 26,6 körül található, ami elmarad az elmúlt öt év 29,7-es átlagától. A Mastercard tehát annak ellenére forog saját historikus átlagához képest alacsonyabb értékeltségen, hogy árfolyama a korábbi csúcsok közelében jár, ez részben a javuló eredményvárakozásoknak tudható be.

A Mastercard pénzügyi növekedése tehát a következő években is folytatódhat, az intézményi elemzők várakozása szerint 2026-ban és 2027-ben 12-14 százalék körül alakulhat az éves bevételnövekedés, a tisztított nettó profit is hasonló ütemben bővülhet, miközben a Mastercard magas jövedelmezősége is fennmaradhat. A tranzakciós volumen stabil bővülése mellett a digitális fizetések térnyerése is támogathatja a vállalat teljesítményét. A magasabb díjbevételt hozó, határokon átnyúló fizetési trendek is erősödő tendenciát mutatnak, a cross-border forgalom a második negyedévben 12 százalékkal nőtt.

A társaság harmadik negyedéves gyorsjelentése október 29-én érkezik, míg fő versenytársa, a Visa október 27-én teszi közzé eredményeit. A piac elsősorban a tranzakciós volumen és a határokon átnyúló fizetések alakulására figyelhet, de az amerikai lakossági fogyasztásról adott vállalati jelzések is meghatározók lehetnek, a kedvező céges eredmények pedig akár az árfolyam további teljesítményét segíthetik.

A cikk eredetileg a VG oldalán jelent meg 2026.10.14-én.

Tartalom lezárása:2026.10.14 15:58
Időtartam:N/A
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Visa: Folytatódhat az emelkedő trend
Krahling András | 2026.10.09 15:41
Újra erősödésbe kezdett a részvény
Az erős lakossági költekezés segítheti a Visát
Mohácsi Mihály | 2025.11.05 14:27
Egyelőre nem látni a vámok negatív hatását
Visa: Célkeresztben a korábbi csúcs
Krahling András | 2025.10.08 14:35
Az 50 hetes mozgóátlag erős támaszt nyújtott
Továbbra is tartja magát a Mastercard
Varga Dániel | 2025.03.27 12:11
Felülteljesítő egyelőre a részvény a piacon
Növekvő tranzakciók segítik a Mastercardot
Varga Dániel | 2025.01.31 12:04
Jól teljesít idén eddig a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Jó eredményei ellenére esett a Citigroup

2026.10.14 14:09
Fontos támaszt tört le a részvény

9 fontos hír ma reggel

2026.10.14 08:36
OTP, energia, banki gyorsjelentések, ASML

Teljesített már jobban a JP Morgan

2026.10.13 15:53
Vegyes eredményekkel zárta a negyedévet