class="trademark"> by TradingView

Az egészségügyi szektor ősszel új lendületet vett, ami a Medtronic árfolyamában is fordulatot hozott, többéves csúcsra emelve a részvényt. A grafikonon trendforduló jelei látszanak, miközben fundamentálisan is kedvező kilátások rajzolódnak ki. Az AI térnyerése az orvostudományban is további innovációs lehetőségeket kínál, ami hosszabb távon értéknövelő tényező lehet. Túlértékeltség jelei egyelőre nem mutatkoznak, így a kedvező piaci hangulat és a szektor erősödése mellett a pozitív trend akár tartósan is fennmaradhatna.

Az idei év során az egészségügyi szektoron belül felülteljesítőnek számít a Medtronic, amely az utóbbi hónapokban tudott nagyobb lendületet venni. Az orvostechnológia eszközöket gyártó és innovációk fejlesztésével foglalkozó társaság számára az AI térhódítása akár új lehetőségek előtt nyithatja meg a kapukat a jövőben. Az év eleji gyengébb periódust követően az egészségügyi szektor erősödése is elindult, amit támogathat, hogy a technológiai cégek beruházásai kapcsán felmerült megtérülési aggodalmak a defenzívebb egészségügyi szektor felé terelhetik a befektetői figyelmet. Emellett az innovációra fókuszáló, nagyobb adósságállománnyal rendelkező egészségügyi vállalatok a Fed kamatvágási ciklusából is kedvezően profitálhatnak.

Látni kell, hogy több évnyi oldalazó trendet követően jutott vissza a 100 dollár feletti szintekre a Medtronic, miközben a heti grafikonon az aranykereszt képe is kibontakozott az őszi hónapok során. Az 50 hetes mozgóátlag tehát hosszabb távon is fontos támaszként szolgálhat, emellett pedig a 95 dolláros szintekre lehet érdemes figyelni, hiszen ez a zóna korábban fontos ellenállást képzett, míg mostanra inkább védelmi szerep hárulhat erre a szintre. Akadályként a 105 dolláros szint azonosítható, így az egészségügyi szektor lendülete nyújthatna támogatást ennek eléréséhez.

A Medtronic heti grafikonja (2025. 12. 23. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

Az elmúlt néhány hét során ugyan kisebb korrekció játszódott le a Medtronic grafikonján, de ebben a többéves csúcs elérését követő profitrealizálás is szerepet kaphatott, hiszen november során 16 százalékos emelkedést produkált a részvény. Időközben így az 50 napos mozgóátlagáig korrigált vissza a papír, amely innen gyűjtene új lendületet, hogy újra célba vehesse a 105 dolláros szinteket. A 95-97 dolláros zóna alatt a 200 napos mozgóátlag nyújthat még védelmet.

A Medtronic napi grafikonja (2025. 12. 23. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

Fontos esemény lesz jövőre a diabétesz üzletág (MiniMed) leválása, a tranzakció várhatóan 2026 első felében valósulhat meg, a piaci körülmények és a szabályozói jóváhagyások függvényében. A jövőben ezáltal nagyobb fókuszt kaphatnak a Medtronic kiemelt tevékenységei, mint a robotsebészet vagy idegsebészet, ahol az AI megoldások implementálása is jelentős innovációkat tartogathat.

A fundamentumok kapcsán is láthatók a javulás jelei, hiszen a bevételek növekedése várakozások szerint a következő években is fennmaradhat, miközben a marzsok is javulhatnak, valamint az erős cash flow termelés is támogathatja a társaságot. Bár jelenleg jelentős adósságállománnyal rendelkezik a cég, de a portfóliójának tisztítása, a kamatvágási ciklus és az erősödő cash flow termelés pozitívan hathat a cég pénzügyi helyzetére.

Az elemzők tehát optimisták, a Bloomberg által követett intézményi elemzők célárainak konszenzusa jelenleg 112 dollár körül alakul, miközben az egyéves előretekintő P/E ráta (16–17) sem jelez túlárazottságot, és megfelel az elmúlt 10 év átlagának is. Hosszabb távon az AI megoldások implementálása és a szektor lendülete lehet a fő katalizátor, miközben az iparági versenytársak – például Intuitive Surgical és Cardinal Health – szintén erős teljesítményt mutatnak, így érdemes lehet figyelni a folyamatokat.

Tartalom lezárása:2025.12.23 13:24
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Medtronic: Kitörni készül a papír
Varga Dániel | 2022.03.28 14:04
Ellenálló idén az egészségügyi szektor

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.12.23 08:46
Szektorok, nemesfémek, európai autóértékesítés, Alphabet

Magyar blue chipek: Erős évet zárhat a magyar tőzsde

Varga Dániel | 2025.12.22 12:08
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

5 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.12.22 08:42
Részvénypiacok, szektorok, olaj, nemesfémek