Jól teljesít eddig idén a Medtronic a turbulens piaci környezetben is, így sikeresen átlendült több fontos akadályon is. A tavalyi korrekciót követően megtorpant az árfolyam, és újból emelkedésnek indult a papír, ennek hatására ismét az 50 napos mozgóátlag felett mozog a részvény. A következő években további bővülést várhatunk a vállalattól, valamint értékeltség alapján sem tűnik túl drágának a részvény.
A Medtronic elsősorban különböző orvostechnológiai innovációk fejlesztésével foglalkozik, továbbá különböző krónikus betegségek gyógyításával foglalkozik a cég. Terápiás kezeléseket kínálnak szívbetegek számára, de foglalkoznak Parkinson-kórban szenvedő, vagy Down-szindrómával rendelkező személyekkel is.
A tavalyi történelmi csúcs elérését követően korrekció vette kezdetét a Medtronic grafikonján, ebben közrejátszott az is, hogy az FDA figyelmeztetést adott ki a vállalat egyes termékei iránt. A cukorbetegek számára létrehozott MiniMed 780G engedélyezése így később lehet esedékes, mint ahogy arra számítottak a cégnél. A diabétesz szegmens a vállalat bevételeinek mindössze 8 százalékáért felel, azonban a vezetőség bizakodó az újfajta eszközzel kapcsolatban, reményeik szerint ezzel megerősítheti a pozícióját a piacon a vállalat.
Pozitív fordulat kezd kirajzolódni a Medtronic árfolyamán, egy szűkülő háromszög alakzatból tudott kitörni az árfolyam, majd egy rövid visszatesztelést követően ismét emelkedésnek indult a papírt. Az elmúlt időszakban az 50 napos mozgóátlagot is sikerült áttörnie a részvénynek, amelyet a múlt héten újból érintett, ezt követően újra lendületet tudott venni a Medtronic.
Közeli ellenállást képezhet a 110 dolláros szint, amely idén eddig többször is megállította az emelkedést, azonban az elmúlt időszak során több fontos szintet is át tudott törni az árfolyam, így pozitív hangulat mellett ezt az akadályt is legyűrheti a részvény. Feljebb a 115 dolláros, illetve a 120 dolláros szintek átlépése lehet az elsődleges célja a papírnak, valamint ebben a sávban helyezkedik el a 200 napos mozgóátlag is. A történelmi csúcs a 135 dollár körüli szinteken helyezkedik el, így ennek megdöntése is szerepelhet akár a hosszabb távú tervek között.
Az 50 napos mozgóátlag szolgálhat védelemként a Medtronic számára, illetve nem messze alatta a 102 dolláros szint jelenthet támaszt. A 98-100 dolláros zóna lélektanilag fontos szintet képviselhet, hiszen utoljára 2020 nyarán tartózkodott ennél alacsonyabb szinteken az árfolyam, így ez a tartomány menedéket nyújthatna a bajban. Indikátorok egyelőre nem járnak kritikus zónákban, emellett pozitív trendet láthatunk esetükben.
A Medtronic napi grafikonja (2022. 03. 28. nyitás előtt)

A heti grafikonon látható, hogy a korrekció következtében egészen a 200 hetes mozgóátlagig esett vissza a részvényárfolyam, így ezekről a szintekről próbál ismét emelkedésnek indulni a papír. Akadályokat a 112-113 dolláros szintek, illetve a 120 dolláros szint jelenthetik, technikailag fontos lépés lenne az 50 hetes mozgóátlag áttörése is.
Támaszokat tekintve a 98-100 dolláros tartomány jelentheti az elsődleges védelmet a részvény számára, illetve lejjebb még a 94 dollár körüli szintek nyújthatnak támaszt. Indikátorok tekintetében az MACD nemrég beadta vételi jelzését, míg az RSI is emelkedő trendet mutat.
A Medtronic heti grafikonja (2022. 03. 28. nyitás előtt)

Az elemzői konszenzus további növekedést prognosztizál a következő időszakra, így egy 5 százalékos bevételnövekedési ütemet stabilan produkálhat a vállalat évről-évre. Emellett a marzsok is tovább javulhatnának a jövőben. A koronavírus okozta helyzet akár átformálhatja az egészségügyi szektort is, hiszen a kormányok az eddigieknél nagyobb mértékben nyújthatnak akár támogatást a szektornak, így ebből a technológiai innovációkkal foglalkozó vállalatok is profitálhatnának.
Az elmúlt években alaposan csökkent a vállalat értékeltsége, így 2020-ban még 24-26-os értékű előretekintő P/E rátán forgott a részvény, míg ma már az elmúlt öt év átlagával megegyező 18-19-es rátán forog a papír. A versenytársakhoz képest is alacsonyabb mutatóval rendelkezik a Medtronic, így ezek alapján a jelenlegi árfolyamon nem tűnik túl drágának a papír.
További pozitívum a részvénnyel kapcsolatban, hogy az elemzők túlnyomó többsége vételre ajánlja a papírt a Bloomberg adatai alapján, míg eladásra nem érkezett ajánlás. A konszenzusos célár 14 százalékos felértékelődési potenciált mutat, így a 12 hónapos célár jelenleg 123 dollár felett alakul.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.