Nem sikerült túl erősre az idei első negyedéve a United Airlinesnak, azonban a kilátások kapcsán igencsak pozitív a vezetőség, így számításaik szerint idén már profitot is termelhet a vállalat. A turizmus fellendülése jelentős bevételnövekedést hozhat a nyári szezonban, azonban a költségek emelkedése ronthat valamelyest az eredményeken. A befektetők összességében jól fogadták a híreket, így 7 százalékos pluszban indíthatja a kereskedést a részvény.

Voltak könnyebb időszakai a vállalatnak, mint az idei első negyedév, a koronavírus továbbra is akadályozta a társaság működését, illetve a költségek emelkedése is kihatással volt az eredményekre. Gallononként 2,88 dollárt fizetett az üzemanyagért a United, ez jelentős emelkedést jelent a tavalyi 1,74 dollárhoz képest. Amennyiben az üzemanyagárak emelkedését kivesszük az összképből, úgy is 18 százalékkal emelkedtek a költségek a 2019-es bázishoz képest. További problémát okozhat a vállalat számára, hogy az egész szektor pilótahiánnyal szembesülhet, így a jövőre nézve is akadnak még megoldandó problémák.

Azért összességében sokat javultak az amerikai légitársaságok az elmúlt időszakban, de a koronavírus okozta válság továbbra is érezteti hatását. Mind a belföldi, mind a nemzetközi turizmus éledezés jeleit mutatja, így igen bizakodók lehetnek a légitársaságok a nyári szezont megelőzően.

Volt már erősebb negyedéve is a cégnek

A negyedév során több fontos soron is alulmúlta az elemzői várakozásokat a cég, így a vártnál alacsonyabb bevételt tudott realizálni, illetve nagyobb veszteséget ért el a United. Nem sikerült felülmúlni az előző negyedéves eredményeit sem a vállalatnak, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy az első negyedév amúgy sem szokott a legerősebb periódus lenni a légitársaságok esetében. A 7,5 milliárd dolláros bevétel egyelőre elmarad a három évvel ezelőtti 9,5 milliárd dolláros szinttől, azonban a következő negyedévre már rekordmértékű bevételt prognosztizál a menedzsment. A repülőjegyek áremelkedése lehet a kulcsa a bevételnövekedésnek.

A forgalmi adatok tekintetében is van még hova javulnia a légitársaságnak, egyelőre távol áll a kihasználtságot tekintve a 2019-es szintektől. Az elérhető utasmérföld mértéke 3 évvel korábban közel másfélszerese volt a mostani eredménynek. A különbség továbbra is jelentős a belföldi és a nemzetközi járatkihasználtságot illetően, a koronavírus kitörését követően kinyílt az olló a belföldi és nemzetközi utazások között, hiszen a különböző korlátozások továbbra is nehezítik az utazást az Egyesült Államok területeire.

Közeleg a nyári utazási szezon rajtja, a kereslet kiemelkedő, az utazási hajnladóság is egyre magasabb. A légitársaság számára azonban kulcskérdés lehet, hogy bővíteni tudja a kapacitását a következő időszakra nézve. 52 darab Boeing 777s gép parkolópályára van egyelőre téve, miután tavaly februárban motorhibát fedeztek fel az egyik jármű esetében. Hírek szerint legkorábban május közepén állíthatja ismét üzembe a cég a repülőgépeket, így ez mindenképp befolyásolhatja a rendelkezésre álló kapacitását a United Airlinesnak.

Egyelőre nem tudott pozitív fordulatot felmutatni az eredmények tekintetében a vállalat, így 1,4 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elszenvedni a előző három hónap során. Részvényenként 4,24 dolláros veszteséget könyvelhettek el, ez valamelyest gyengébb teljesítményt mutat, mint amit az elemzők előzetesen vártak. Azonban a menedzsment szerint idén már fordulhat a kocka, és profitot realizálhat a társaság év végére. Az elmúlt két évben sorra negatív eredményekről számolt be a United, így ez jelentős javulást jelentene.

Ideje rákapcsolni

A következő negyedévben már bevételnövekedést várnak a cégnél a 2019-es bázishoz képest, emellett először realizálhatna profitot a légitársaság az elmúlt évek nehézségeit követően. 10 százalékos operatív marzs elérését várja a vezetőség a következő negyedév során. Összességében emelkedő trendet jósol a menedzsment az előttük álló időszakra nézve, így a költségek emelkedése mellett is jelentős profitban bíznak.

A jelenleg is futó negyedév során már a 2019-es kapacitás 87 százalékával működhet a társaság, emellett mind bevételek, mind profit tekintetében további javulást várhatunk a Unitedtól. A koronavírus egyre kisebb mértékű problémát okoz a vállalat működése szempontjából, így ennek esetleges eltűnése tovább javíthatná az utazási kedvet.

Rajtra készen áll az árfolyam is

A befektetők is bízhatnak a turizmus fellendülésében, így újra erőre kaphatnának a légitársaságok. A United Airlines jelentése löketet adhat az árfolyamoknak, hiszen a pozitív kilátásoknak köszönhetően ma már 7 százalékos plusznál jár a United árfolyama a nyitást megelőzően, így az 50 dolláros ellenállás közelében indíthatja a mai kereskedést a papír.

Sikerült áttörnie ismét a 200 napos mozgóátlagot az árfolyamnak, emellett a mai emelkedéssel még távolabb kerülhet az átlagtól. Egyelőre erős lenne trendfordulatról beszélni, azonban a kilátások jók, így pozitív hangulat mellett akár ismét a 60 dolláros szinteket vehetné célba a részvény. Jelenleg úgy tűnik, hogy a kialakult csökkenő trendvonal felett nyithat a papír, így fontos lehet a közeljövőben, hogy felette tud-e maradni az árfolyam. Akadályba ütközhet még a részvény még az 53-54 dolláros zónában is.

Menedéket a mozgóátlagok nyújthatnak, illetve a 43 dolláros szinten húzott fel egy védelmi vonalat a United. Lejjebb még a 39 dolláros szint jelenthet segítséget. Indikátorok közül az MACD néz ki jobban, a napokban beadta vételi jelzését, így lehet még tér a bővülésre. Az elemzők részéről vegyesen érkeztek vételi, tartási és eladási ajánlások a részvényre vonatkozólag, azonban a konszenzusos célár 55 dollár körül jár.

A United Airlines napi grafikonja (2022. 04. 21. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2022.04.21 13:02
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Van még hova javulni a légitársaságoknak
Varga Dániel | 2022.01.20 15:19
Jelentett a United Airlines, illetve az American Airlines

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Készpénzhegyen ül a Berkshire Hathaway

Varga Dániel | 2024.05.06 14:53
Izgalmasan indította az évet a cég

Magyar blue chipek: Itthon is beindul a jelentési szezon

Varga Dániel | 2024.05.06 11:37
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.06 08:30
Amerikai munkaerőpiac, kötvényhozamok, Berkshire Hathaway