Kiemelkedő teljesítményt mutat idén eddig az amerikai félvezetőszektor, amelyen belül az Analog Devices is szépen menetelt felfelé. A napokban kibontakozott gyengébb piaci környezetben kissé megakadt a részvény lendülete is, így fontos szintek közelében állt meg erőt gyűjteni. Emellett a növekvő energiaigény, valamint a digitalizáció fejlődése támogatja az analóg chipek iránti erősödő keresletet, amely a fundamentumok terén is láthatóan megjelenik.

A napokban lejátszódó piaci korrekció során az Analog Devices több chipgyártóval szemben mérsékeltebb esést szenvedett el, így a történelmi csúcsaitól sem jár messze a részvény. Az Analog Devices papírjára még márciusi elemzésünkben hívtuk fel a figyelmet, amely azóta közel 30 százalékos emelkedést produkált, persze ebben a támogató piaci környezet is szerepet kapott, de látni kell, hogy ebben az időszakban felülteljesítette az amerikai S&P 500 vagy akár a Nasdaq 100 index emelkedését is.

A fundamentumok körüli kilátások kapcsán érdemi változás nem mutatkozott az utóbbi időben, tehát a chipek, köztük az analóg chipek iránti kereslet is erősödő trendet jelez. Korábbi anyagunkban is jeleztük, hogy a társaság által gyártott termékek nem sorolhatók a hagyományos AI-chipek világába. Ugyanakkor a digitalizáció, a növekvő energiaigény és bővülő adatközponti kapacitások az analóg chipek iránti keresletet is felfelé hajtják, hosszabb távon is biztosítva a cég stabilitását.

A technikai képet közelebbről megvizsgálva láthatjuk, hogy a korábban kiemelt 50 napos mozgóátlag jelenleg is fontos szerepet tölt be, hiszen a nagymértékű emelkedést követően a napokban erre a szintre csúszott vissza az árfolyam. Innen vett tegnap nagyobb lendületet a papír, miközben a csúcsoktól is mindössze 5-6 százalékos távolságra helyezkedik el. Ellenállás tehát a 440 dolláros szinteken lelhető fel, miközben védelmet a mozgóátlag alatt a 383, illetve a 360 dolláros szintek képezhetnek.

Az Analog Devices napi grafikonja (2026. 06. 12. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

A tavaly novemberi felpattanás óta jól látható, hogy rövidebb időre kialakuló gyengébb ciklusok figyelhetők meg a heti grafikonon, ahogy márciusban is inkább oldalazás jellemezte a részvényt, úgy ez ismét megfigyelhető a grafikonon. Némi óvatosságra intheti a befektetőket a magas szinteken mozgó RSI is, ez rövidebb távon akár gátat is szabhat az erőteljes felpattanás előtt, habár támogató piaci környezetben így is lenne tér felfelé.

Támaszok egyébként a napi grafikonhoz hasonlóan a 383 és a 360 dolláros szinteken rajzolódnak ki, emellett az 50 hetes mozgóátlag nyújthatna védelmet, azonban ennek elérése során már sokat romlana a részvény technikai képének megítélése.

Az Analog Devices heti grafikonja (2026. 06. 12. nyitás előtt)

Forrás: TradingView

A legutóbbi negyedéves jelentés is egyébként pozitív meglepetéseket tartogatott, miközben a vezetőségi előrejelzések is a vártnál kedvezőbb számokat jeleztek. A Bloomberg elemzői várakozásai alapján a növekedés a következő években is kitarthat, miközben a marzsok is magas szinteken stabilizálódhatnak. A Bloomberg elemzői konszenzusának várakozása alapján, a tisztított nettó profitmarzs meghaladhatja a 41 százalékot is az idén októberben záródó 2026-os üzleti év kapcsán, ráadásul jövőre további javulást prognosztizál a konszenzus.

A kedvező kilátások és trendek fényében a céget követő intézményi elemzők is sorra emelték meg a részvényre adott célárakat, közel 456 dolláros konszenzusos célárat meghatározva ezáltal. Időközben ugyan a részvény árazottsága is emelkedésnek indult, így a 29 körüli 1 éves előretekintő P/E szint alapján már nem mutatkozik diszkont a historikus átlaghoz képest, de a hosszabb távú AI-beruházási ciklus és a növekvő energiaigény tartós keresletet biztosíthat a cég termékei iránt, amely akár indokolhatja a magasabb szintű értékeltség fennállását is.

Tartalom lezárása:2026.06.12 14:04
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.06.12 08:35
Olaj, EKB, SpaceX, Intel, Adobe

Tovább erősödik az LNG iránti kereslet

Varga Dániel | 2026.06.11 16:06
Kedvező helyzetbe kerülhet a Cheniere Energy

Fontos szintet tesztelhet az Alphabet

Krahling András | 2026.06.11 15:16
Az 50 napos mozgóátlag mutathat további irányt