Piac: Vegyesen zárult a pénteki nap az amerikai tőzsdéken, míg a korábban gyengélkedő Alphabet és Apple papírja emelkedéssel tudta zárni a napot, addig a félvezetőrészvények rendre nagyobb mínuszokat mutattak. Nem segített a piaci hangulaton, hogy az Nvidia papírja napközben egy nagyobb korrekciót mutatott be, magával húzva a technológiai szektort. Az S&P 500 végül 0,6 százalékos mínuszban zárta a pénteki napot, míg a Nasdaq 100 index esetében már 1,5 százalékos mínusz volt látható. Európában minimális elmozdulások jellemezték a pénteket, de az amerikai piacok gyengélkedése miatt a mai kereskedés már eséssel indulhat Európa-szerte.

Az amerikai piacok magyar idő szerint 14:30-kor nyitnak a hétvégi amerikai óraátállítás miatt, illetve ezzel együtt 21:00-kor fognak zárni a tőzsdék. Emellett a magyar tőzsde pénteken zárva fog tartani ünnepnap miatt. 

Magyar piac: Az elmúlt időben kicsit megakadt a BUX index menetelése, így inkább oldalazásnak lehettek tanúi a befektetők, mostanra a négy blue chip is túl van a negyedik negyedéves eredmények publikálásán, ezekről bővebben is írtunk az elemzéseinkben. Pénteken a Richter, illetve a Telekom tudott némi erőt mutatni, utóbbi ezzel lassan a 900 forintos szinteket közelítheti már a részvény. Az OTP 1 százalékos mínuszban zárt végül, a nap végére megütötték a papírt, habár így is 17 ezer forint felett tudott ragadni az árfolyam. 

Amerikai munkaerőpiac: Múlt hét pénteken tették közzé az Egyesült Államokban a friss NFP-adatokat, amely a várakozásokhoz képest némileg magasabb számot jelzett, így februárban 275 ezer fős növekedés látszott. Érdekesebb tény azonban, hogy az egy hónappal korábbi adat felülvizsgálata során jókora korrekciót hajtottak végre, hiszen a múlt havi 353 ezer fős változásról szóló adatot 229 ezerre módosították. Tehát látható, hogy már közel sem annyira feszes a munkaerőpiac, mint ahogy az múlt hónapban tűnt, így az adat közzétételét követően a dollár is gyengülésnek indult. Emellett kiemelendő, hogy a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékra emelkedett a korábbi 3,7 százalékos értékéről.

Forint: Múlt hét pénteken megakadt a forint gyengülése, az EURHUF így nem tudta átvinni a 396-os szintet a hét során. Tehát továbbra is ez a szint jelenthet ellenállást a devizapár árfolyamának, de tavaly például a 395-ös szint akadályozta még a forint további gyengülését, így ez a szint is fontos szerepet kaphat. Ma reggel kisebb gyengülést mutat a forint, így újból a 395-ös szintet közelíti alulról az EURHUF árfolyama. 

Arany: Pénteken már a 2200 dolláros szintet közelítette az arany árfolyama, emellett ma reggel sem látszik egyelőre gyengülés, így 2180 dollár körül mozog az árfolyam. Az elmúlt időszak dollár gyengülése, a vártnál kedvezőbb makroadatok, illetve a kötvényhozamok csökkenése is segítette az arany útját. Egyébiránt az ezüst is nagyobb erősödésen van immár túl, így 24 dollár feletti szinteken mozog jelenleg is.

Nvidia: Ugyan nagyobb, 5 százalék körüli emelkedéssel indította a pénteki kereskedést az Nvidia részvénye, napközben már megfordult a trend, és mindössze fél óra leforgása alatt 10 százalékot esett az árfolyam, így a napot végül 5,5 százalékos mínuszban zárta a papír. Az árfolyammozgás mögött nem állt külön egyedi hír, így profitrealizálás miatt eshetett be az Nvidia árfolyama. Az esés összesen 130 milliárd dolláros piaci kapitalizációt törölt el. 

ANY Nyomda: Igencsak meggyőző teljesítményét nyújtott a tavalyi év során a Nyomda, ezzel közel 300 forintos EPS-t ért el a társaság, ennek köszönhetően 250 forintos osztalék kifizetését javasolja az igazgatóság. Ez 8 százalék feletti osztalékhozamot jelent a pénteki záróárhoz képest. A negyedévben 43 százalékkal nőttek a bevételek a bázishoz képest, míg nettó profit soron több mint a háromszorosára emelkedett az eredmény mértéke. Látható, hogy továbbra is az export bevételek húzzák az eredményeket, hiszen itt 101 százalékos bővülés mutatkozott. A gyorsjelentés közzététele mellett bejelentette a Nyomda, hogy a Superior Packaging & Finishing céggel együtt új leányvállalatot hoznak létre az Egyesült Államokban. Így a biztonsági nyomtatás területén szereznének részesedést az amerikai piacon.

Heti makroadatok: A hét során elsősorban az amerikai inflációs adatokra lesz érdemes figyelni, de emellett kiderül, hogyan teljesített a kiskereskedelem, illetve az ipar is februárban. Emellett Európából is érkezik friss adat az ipari termelésről, míg itthon nem várható a héten fontosabb makroesemény. A legérdekesebb makroeseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon

Heti gyorsjelentések: A héten már inkább az európai cégek kerülnek fókuszba a gyorsjelentések során, például az Adidas, Volkswagen és az E.On is közzéteszi a gyorsjelentését. A fontosabb gyorsjelentések az alábbi oldalon gyűjtöttük össze.

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.03.11 08:29
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Mol: Mérsékelt eredmények

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 11:15
Volt már erősebb jelentése a cégnek

OTP: Stabilitás és magas profit a banknál

Grébel Szabolcs | 2024.05.10 10:42
A vártnál jobb eredményről számolt be a bank

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.05.10 08:40
OTP, Mol, magyar infláció, nemesfémek