Érdekesen fest az Analog Devices részvényének technikai képe, az árfolyam ugyanis többszöri próbálkozás után a héten egy fontos ellenállási szinten jutott át. A chipgyártó jövőbeli növekedését az erős adatközponti kereslet mellett több tényező is támogathatja, miközben a stabil fundamentumoknak és a kedvező jövedelmezőségnek köszönhetően a vállalattal kapcsolatos eredményvárakozások is tovább emelkednek.
Az elmúlt napokban kissé javulásnak indult a hangulat a chipgyártó részvények körében. Az első féléves emelkedést követően június végén torpant meg az AI-rali, ezzel pedig egy profitrealizálási hullám indult el a szektorban, amit az elmúlt hónapokban egy ingadozó időszak követett. Bár erőteljes vállalati eredmények érkeztek a chipgyártók felől a legutóbbi gyorsjelentési szezonban, és az is kiderült, hogy az AI-beruházások magas ütemben folytatódhatnak, a piaci környezet nem volt támogató. Az energiaárak és a hozamok emelkedésével bizonytalanná vált az irány a részvénypiacokon, miközben az AI-fejlesztések lassulásával kapcsolatos iparági félelmek is felerősödtek.
A techszektorban ugyanakkor a héten már javult a hangulat a Meta Muse AI-asszisztensének debütálásával, ugyanis az asszisztens potenciális elterjedése tovább növelheti a versenyt az AI-fejlesztő cégek között, ezzel pedig a számítási kapacitások iránti igényt is. Így újra erőre kaptak az AI-kapcsolt részvények, a Nasdaq 100 pedig ismét a korábbi csúcsai közelébe emelkedett. A javuló hangulatban több chipgyártó technikai képe is kedvezőbbé vált, közéjük tartozik az Analog Devices részvénye is.
A chipgyártó árfolyama az utóbbi időszakban beszorult a 200 napos és az 50 napos mozgóátlaga közé, a szűkülő sávból pedig többszöri tesztelést követően sikeresen felfelé tört ki, így az 50 napos mozgóátlag rövid távú támaszszintté alakult át. Ezzel egy nagyobb tér nyílt meg az Analog Devices árfolyama előtt, következő ellenállásként az idei árfolyamcsúcs azonosítható. Ellenben további korrekció esetén a 200 napos mozgóátlag nyújthat további védelmet, amely szeptember elején is megtartotta az árfolyamot. Az indikátorok közül szeptemberben az MACD ismét vételi jelzésre váltott, megerősítve a rövid távon kialakult kedvező trendet.
Az Analog Devices napi grafikonja (2026. 09. 24. 15:35)

Forrás: TradingView
A heti árfolyamképen is jól kirajzolódik az elmúlt másfél év dinamikus emelkedése, amely mögött természetesen az AI-hullám áll. Az Analog Devices árfolyama még tavaly novemberben rugaszkodott el az 50 hetes mozgóátlagától, majd a jelentős emelkedés során egyre távolabb került ettől a szinttől. A júniusi történelmi csúcsot követő korrekció során az árfolyam a 360 dolláros szinten talált támaszra, így elsősorban ez a szint, valamint a 340 dollár környékén található 50 hetes mozgóátlag biztosíthat védelmet a továbbiakban. Ezzel szemben távolabbi ellenállásként a júniusi árfolyamcsúcs azonosítható 445 dollárnál, ennek eléréséhez azonban a szektorbeli hangulat további javulására lenne szükség. Az MACD indikátor még a júniusi trendfordulót követően váltott eladási jelzésre, így hosszabb távon egyelőre még várni kell a kedvezőbb technikai fordulatra.
Az Analog Devices heti grafikonja (2026. 09. 24. 15:37)

Forrás: TradingView
Ahogy a júniusi elemzésünkben is kiemeltük, az Analog Devices stabil fundamentumokkal rendelkezik, a társaság elsősorban analóg chipek gyártására szakosodott, amelyek számos felhasználási terület mellett az AI-infrastruktúrában is fontos szerepet kapnak, támogatva ezzel az adatközpontok energiaellátását. A vállalat növekedése ugyanakkor több lábon áll, a Bloomberg Intelligence elemzői szerint az adatközpontok mellett a védelmi és energetikai infrastruktúra is tartós növekedési lehetőséget biztosíthat, miközben a hagyományos autóipari és egyéb ciklikus területeken szintén javulás látható. Mindez a vállalat jövedelmezőségében is látszik, a tisztított bruttó marzs meghaladta a 72 százalékot az elmúlt negyedévben. Az AI-hoz kapcsolódó termékek fegyelmezett árazása alapján az elemzők 25 százalékos bevételnövekedést és tovább javuló profitabilitást várnak a következő, 2027 október végén záruló üzleti évben is, miközben a társaság készpénztermelése is erős maradhat.
A vállalat kedvező piaci pozíciója, az adatközponti energiaellátási és optikai megoldások iránti növekvő kereslet, valamint a digitalizáció terjedése és az emelkedő energiaigény egyaránt támogatja a részvény kedvező megítélését az intézményi elemzők körében. A célárak konszenzusa jelenleg 477 dollárnál található a Bloomberg adatai szerint, ami jelentős felértékelődést vetít előre, az ajánlások túlnyomó többsége pedig vételi néhány tartási mellett az adatbázisban.
Végezetül a részvény árazottságára is érdemes kitérni. A júniusi csúcsokat követő gyengébb időszakban tovább növekedtek a jövőbeli eredményvárakozások, így az egyéves előretekintő P/E rátát illetően nagyobb diszkont alakult ki. A mutató az idei évben 33 felett is járt, jelenleg pedig mindössze 23 körül található, amellyel számottevően elmarad az utóbbi három év 27 körüli historikus átlagától is. A chipgyártók körében szektorszinten is megfigyelhető volt az értékeltségi mutatók mérséklődése az elmúlt időszakban, az AI-beruházások ugyanakkor továbbra is komoly növekedési hajtóerőt jelenthetnek a szektor számára, a bizonytalanabb piaci környezet ellenére.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.