Folyamatosan újabb idei csúcsokat érint az E.ON részvénye, miután az évet kifejezetten erősen indították az európai közműcégek. A befektetői szentiment sokat javult az utóbbi időszakban a szektor kapcsán, ami ugyan emelkedő értékeltségi mutatókat eredményezett, de az olyan tényezők, mint az emelkedő áramigény és a német stimulus, akár további növekedést hozhatnak.
Vegyesen indult az idei év a részvénypiacokon, ami a részvénypiaci indexek teljesítményén is meglátszódik. A piaci bizonytalanság közepette ugyanakkor azonosíthatunk bizonyos szektorokat, ahol folytatódni tudott a tavalyi lendület. Ezek közé tartozik az európai közműszektor is, ahol folyamatosan újabb csúcsokat érnek el a nagyobb szereplők részvényárfolyamai. A szektor kiemelkedő idei teljesítményét jól mutatja az, hogy a STOXX 600 közműszektort lefedő alindexe év eleje óta több mint 15 százalékot erősödött, miközben a STOXX 600 index esetében alig 2 százalékos teljesítmény mutatkozik idén.
Ebbe a szektorba tartozik a német közműóriás, az E.ON is. Azt már az év eleji évindító top-pick elemzésünkben is kiemeltük, hogy az idei év erősen alakulhat az elektromos hálózatok fejlesztésében és üzemeltetésében érdekelt vállalatok számára, az első hónapokban pedig láthatóan további emelkedést tudott elérni az E.ON részvénye is a tőzsdén.
A részvényről írt korábbi elemzésünkben is kiemeltük már, hogy az alábbi tényezőknek köszönhetően tovább javulhat az E.ON részvényét körüllengő befektetői szentiment:
- Minimális függés az Egyesült Államoktól, így a megemelt vámok inkább közvetett hatással lehetnek a vállalatra.
- 2025-ben bejelentette a német kormány az 500 milliárd eurós, infrastruktúra fejlesztésére irányuló stimulus csomagot, amiből az E.ON is profitálhat a hálózatfejlesztési támogatások révén.
- Az AI adatközpontok terjedésével magasabb lesz Európa áramigénye is, további keresletet generálva az európai közműszektor számára.
- A zöld átállás közben folyamatos, de a fókusz az energiatermelésről egyre inkább a hálózatfejlesztésre terelődhet át.
A februárban közzétett 2025-ös éves jelentést is pozitívan fogadták a befektetők, ami megerősítette a korábbi emelkedő trendet. Az évet 9,8 milliárd eurós tisztított EBITDA eredménnyel zárta a társaság, ami 9 százalékos éves növekedésnek felel meg, és a korábbi 9,6-9,8 milliárd euró közötti kitűzött célsávnak a tetejét érinti. 2030-ra már 13 milliárd eurós eredménnyel számolnak ugyanezen a soron, ami évi 6 százalékos éves növekedést (CAGR) jelentene.
A CapEx beruházási terveit is frissítette a menedzsment, látható, hogy az E.ON-nál is jelentős fejlesztésekkel számolnak az elkövetkezendő időszak során. A 2026 és 2030 közötti 5 éves periódus alatt mintegy 48 milliárd eurós CapEx beruházással számolnak, ami majdnem kétszerese a 2022 és 2026 közötti évekre tervezett 27 milliárdnak. A magasabb beruházási tervek segíthetik a céget a magasabb profitabilitás elérésében, amit a befektetők is értékeltek.
Technikai kép
Az év tehát kedvezően alakult eddig, így a mai nappal már a 20 eurós szintet is átlépte az E.ON részvénye, ezzel év eleje óta 25 százalékot erősödött. Az idei emelkedés szinte töretlen, bár a márciust az E.ON részvénye is gyengébben indította, az előző héten már újra az emelkedő trend folytatódása látszódott.
A részvény grafikonján elsőszámú támaszként a 18-18,4 euró körüli szinteket tudjuk megjelölni, de azt is érdemes lesz megfigyelni, hogy a 20 euró feletti zónában tud-e tartósan maradni az árfolyam. Lentebb még 16,5 eurónál azonosítható egy fontos védelmi szint, illetve a 200 napos mozgóátlagot is érdemes figyelni egy lefordulás esetén, hiszen tavaly március óta csak egy-két nap erejéig törte meg ezt a támaszt az árfolyam. A napi grafikon alatt az RSI újból a túlvett szinteket közelíti, de idén láthatóan ez nem akadályozta meg az árfolyam további menetelését, míg az MACD közben újra vételbe váltott át.
Az E.ON napi grafikonja (2026. 03. 17. 14:35)

Forrás: TradingView
Heti bontásban jól látszik, hogy 2025 második felében a 15 és 16,5 euró közötti sávban mozgott az E.ON részvénye, amiből éppen idén év elején tudott kitörni. A lendület eddig töretlen, de kérdés, hogy meddig tarthat ki az emelkedő trend. A 20 eurós szint ugyan többéves csúcsot jelent, de a történelmi csúcsát még 2008-ban jelölte ki a részvény 40 euró felett. Az már kevésbé kedvező, hogy a Bloomberg elemzői konszenzusa jelenleg 19 euró körüli célárat határoz meg, igaz, az idei évben rendre a konszenzusos célár felett tudott mozogni az E.ON részvénye.
Az E.ON heti grafikonja (2026. 03. 17. 14:35)

Forrás: TradingView
Ha az értékeltségre áttérünk, elmondható, hogy az utóbbi hónapok során azért láthatóan megemelkedtek az E.ON értékeltségi mutatói. A 12 havi éves előretekintő P/E ráta például már 18 körül mozog, ami nem csak a tavaly év végi 14 körüli szinthez képest mutat nagyobb eltérést, de historikusan is magas szinteken tartózkodik az értékeltségi mutató.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a szektortársak esetében is emelkedő értékeltségi mutatókkal szembesülhetünk, így például az Iberdrola (20 körüli) és az RWE (22 körüli) részvénye is magasabb előretekintő P/E rátán forog jelenleg. Látni kell tehát, hogy az európai közműszektor kapcsán igen optimista a befektetői hangulat, az emelkedő áramigény mellett a német stimulus ígérete is hozzájárulhatott az eddigi teljesítményekhez.
*A grafikonok 15 perccel késleltetett adatokat mutatnak a charton szereplő rögzítési időponthoz képest, a grafikonok állapota a chart felett jelzett időpontban érvényes.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.